Kamerákkal küzdenének a fatolvajok ellen Szentegyházán
2010. október 18. 14:39, utolsó frissítés: 14:39Kamerák vigyáznák az erdőt Szentegyházán a jövőben - számolt be a Hargita Népe. Az erdészeti bűncselekmények gyakoriságáról elhíresült kisváros egyes utcáit, a település kijáratait figyelnék folyamatosan a kamerák. A videójel a rendőrségre futna be, így a rendőrök a felvételek alapján értesülhetnek a „forró zónákban” történtekről. Az ötlet Korodi Attila parlamenti képviselőtől származik, aki egyeztetett a helyi önkormányzati vezetőkkel, és már el is kezdte a terv anyagi hátterének megteremtését. (honline.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását