Isten nem hímnemű, jelentette ki a Skót Episzkopális Egyház
2010. szeptember 13. 15:28, utolsó frissítés: 15:28
Isten fölötte áll a nemeknek, férfi és nő egyszerre – jelentette ki a Skót Episzkopális Egyház, amely a szertartásokból ennek megfelelően kivette az Istenre, mint hímnemű személyre való utalást.
Az egyház vezetői a döntéssel azt kívánták hangsúlyozni, hogy Isten fölötte áll a nemeknek, és lehetőséget kívántak adni azoknak a papoknak, akik nem értenek egyet azzal, hogy Istent, mint hímnemű személyt említsék, hogy ezen változtassanak.
Ennek ellenére a bibliai idézetek továbbra is változatlanok maradnak, annak szavait nem kívánták módosítani. Egyes papok a mise végén elhangzó áldást is átfogalmazták, és nem az „Atya, a Fiú és a Szentlélek”, hanem a „Teremtő, a Megváltó és a Megszentelő” megfogalmazást használják helyette.
A hagyományos meggyőződésű papok azonban tiltakoztak a döntés ellen, úgy vélik, hogy az a politikai korrektség eltúlzása, és nem tartja tiszteletben a Biblia szövegét. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását