Băsescu a kórházi kivizsgálásról: „fordítva dugtam be a fültisztító pálcikát”
2010. augusztus 05. 11:03, utolsó frissítés: 11:28
Traian Băsescu elnök a TVR élő adásában adott magyarázatot arra, hogy miért látogatott el szerdán a fővárosi Katonai Kórházba. Az államfő mindenkit biztosított, hogy makkegészséges, és kihasználta az alkalmat, hogy a médiamogulok trösztjeit bírálja.
Băsescu elmesélte, miért kellett orr-fülgégészeti kontrollra mennie. Mint kifejtette, minden reggel úszik, és a medencéből való kiszállás után mindig meg kell győződni arról, hogy nem maradt-e víz a fülben. És ő tegnap reggel, mivel éppen egy miniszterrel beszélt közben telefonon, véletlenül fordítva dugta be a fülébe a fültisztító pálcikát, és megkarmolta magát. A kórházban mindössze annyi történt, hogy rivanolos tampont dugtak a fülébe, hogy megakadályozzák a fertőzést – részletezte a történetet a kormányfő.
Az eset kapcsán azt is elmondta, hogy nem a lakosság aggódik az egészségügyi állapota miatt, hanem a sajtó, amelyik megírta, hogy kórházban járt. Figyelembe véve, hogy az újságírók 80%-a imádkozik az egészségemért, érthető az érdeklődés – ironizált Băsescu. Ha komolyabb egészségügyi problémám lesz, biztosíthatom önöket, hogy az elnöki hivatal kiad majd egy közleményt – nyilatkozta, azt is hozzátéve: hogy Vîntu és Voiculescu emberei próbálnak meg pánikot kelteni az egészségi állapotát illetően.
Mint arról a sajtó korábban beszámolt, az államfőt szerdán a bukaresti központi Katonai Kórház orr-fülgégészetén vizsgálták ki, de az mindössze 15 percet tartott. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását