Libertatea: a dákoktól származik a székely rovásírás
2010. július 28. 16:42, utolsó frissítés: 16:49
Egy ősi, a dákok által is használt íráson alapul a székely rovásírás – állítja a Libertatea, két írásszakértőre, Vasile Maiereanra és Dan Dulciura hivatkozva, akik a közelmúltban kiadták a “Román kriptológia története” (O istorie a criptologiei româneşti) című könyvet. A szerzők azt állítják, hogy a rovásírást nem a székelyek találták fel, hanem az egy ősi íráson alapul, melyet a dákok, majd a románok használtak.
Ugyanis a Fehér megyei Alsótatárlakán (Tărtăria) egy 7 ezer éves feliratot fedeztek fel, melynek 12 betűje azonos a székely rovásírással. A két szerző szerint amikor Erdélybe érkeztek, a székelyek a románoktól vették át írásukat. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását