Új rekorder: leelőzte Justin Bieber Lady GaGát a YouTube-on
2010. július 19. 13:35, utolsó frissítés: 13:35
A 16 éves tinisztár Baby című számának klipjét összesen 250 milliónál is többen nézték meg, ezzel sikerült lehagynia Lady GaGa Bad Romance-ét is.
Egészen a múlt hét péntekéig a Bad Romance volt minden idők legnézettebb videója a YouTube-on, ám Justin Bieber és a Baby című slágere behozta. Aznap egy darabig fej-fej mellett haladtak, aztán délutánra elhúzott Bieber, és hétfőre már csaknem 3 milliót vert Lady GaGa megaslágerére. Az énekes a Twitterén mondott köszönetet a "Beliebereknek" (szójáték Bieber nevéből és a believer angol szóból, ami annyit tesz, mint hívő), és emlékeztetett rá, hogy az ő karrierje eleve a YouTube-on indult. A Baby című szám videóját márciusban töltötték fel a videomegosztóra, tehát durván négy hónap alatt sikerült nézettségi rekordot döntenie. (quart)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását