Kár aggódni: a hosszú élet titka jó gének a szülőktől
2010. május 13. 09:45, utolsó frissítés: 10:16
A 100 év fölötti kort megélők akár egészségtelenül is élhetnének, mert alapvetően génjeiknek köszönhetik hosszú élettartamukat - idézi amerikai kutatók állítását a The Daily Telegraph című brit napilap honlapja .
Nir Barzilai, a New York-i Albert Einstein orvosi iskola öregedést kutató intézetének munkatársa ötszáz, 95 és 112 év közötti embert tanulmányozott csoportjával. Mint elmondta, a vizsgált emberek mintegy 30 százaléka volt elhízott, 30 százalékuk pedig dohányzott 95 éves koráig. "Genotípusuk miatt védettek a környezeti hatásoktól" - véli a professzor.
Hozzátette, hogy az egészséges életmód a legtöbb embernél néhány évvel meghosszabbítja a várható élettartamot, ám nem segít azoknak, akik meg akarják élni századik születésnapjukat. Megállapításai alátámasztani látszanak azokat az anekdotikus történeteket, amelyek szerint egyes emberek igen idős kort értek meg annak ellenére, hogy dohányoztak, keveset mozogtak vagy rosszul étkeztek.
Barzilai rámutatott arra: a "százasok" végül ugyanazokban a betegségekben halnak meg, mint mások 70-es vagy 80-as éveikben, csak éppen harminc évvel később jelentkeznek náluk például a szívbetegségek vagy az Alzheimer-kór. A professzor kutatócsoportjával már azonosított néhány olyan gént, melyek összefüggésbe hozhatók a hosszú élettartammal.
Egyes laboratóriumokban dolgoznak már olyan szereken, melyek úgy avatkoznának bele a szervezet működésébe, hogy a szóban forgó gének működését másolják: emelnék a "jó" koleszterin szintjét, illetve megelőznék a diabétesz kialakulását. Barzilai szerint a kipróbálások 2012-ben megkezdődhetnek, melyek eredményeként öt-tíz éven belül kerülhetnek a gyógyszerek a piacra. A kutató azt jósolja, hogy majdan az emberek 40 éves korukban elkezdik majd szedni ezeket a szereket, és életük sokkal hosszabb lesz. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását