Csütörtökön kezdődtek el a KMDSZ-diáknapok
2010. május 08. 11:53, utolsó frissítés: 11:53Csütörtökön, május 6-án a kolozsvári Hója erdőben a KMDSZ elnöke megnyitotta a 17. Diáknapokat. Hosszú köszöntőbeszéddel üdvözölte az összegyűlt sokaságot: „Jó bulizást!”. Majd kezdetét vette a bemutatkozás, ahol harminchat csapat mutatta meg tehetségét és ügyességét. A domboldal az üvöltözésekhez tehetetlenül asszisztált. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását