Az ötös lottó eredményei
2010. május 08. 11:54, utolsó frissítés: 11:54Oknyomozó riporterünk kiderítette, hogy a Fakanál csapat szerencseszáma a tizenegyes. A csapat jogi tanácsadója közjegyző előtt, két tanú hitelesítésével elmondta, ez azért van, mert két egyes van benne, így a nyerés esélye kétszáz százalékkal emelkedik. (hírszerk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását