2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nem nézhetnek tévét az Obama-lányok

2010. február 18. 10:37, utolsó frissítés: 10:37

Hétköznapokon nem nézhetnek tévét Barack Obama amerikai elnök lányai - derült ki egy interjúból, amelyet a politikus az Essence magazinnak adott.


"A lányok hét közben nem néznek televíziót, és pont" - szögezte le az elnök a lapnak nyilatkozva. Obama olyan szabályként említette a tévétilalmat, mint amely segíti a gyerekeket abban, hogy jobb jegyeket kapjanak az iskolában.

Elmondta, hogy a 11 éves Sashának és a 8 éves Malianak az iskolából hazaérkezve elsőként a leckének kell nekilátnia. Ha nem készülnek el a vacsoráig, vagyis este fél 7-ig, akkor utána is folytatják. Tanulás után még olvashatnak, lámpaoltás pedig a nagyobbik leányzónak este 9-kor, a kisebbiknek fél 9-kor van.

"Kétségtelen, hogy Michelle és én különleges helyzetben vagyunk, és több segítségünk van, mint sok más szülőnek. Ez világos. De vannak olyan dolgok, amelyeket minden szülő megtehet a helyzetére való tekintet nélkül. Ezek közé tartozik, hogy kikapcsolják a tévét" - fogalmazott az elnök, aki szerint lányai már kiskorukban megtanulták, hogy az iskola az első. Barack Obama a tévé mellőzés mellett még egy jó tanáccsal szolgált a szülőtársaknak, mégpedig azzal, hogy ajánlatos kapcsolatot tartani a gyerekek tanáraival. (mti/efe)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS