Háromezerszer tárcsázta a segélyhívót
2010. január 25. 11:13, utolsó frissítés: 11:13
Nyilvános szolgáltatás akadályoztatása miatt hat hónapi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a horvát nőt, aki összesen kétezer-hétszáz alkalommal tárcsázta az elsősegély-ügyelet hívószámát.
A Zárában élő nő 2005 őszén egy hónap leforgása alatt tárcsázta ilyen sokszor a segélyhívót, ráadásul minden különösebb indok nélkül. Először azt mondta, hogy bosszúból tette, végül arra hivatkozott, hogy csak viccből hívta az orvosi szolgálatot. (mti/apa/dpa)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását