Az emberiség 94%-a nem védett a dohányzástól
2009. december 10. 09:55, utolsó frissítés: 09:55
A dohányzás világszerte még mindig ötmillió ember halálát okozza évente, és ez a szám csak nőhet, ha nem fokozzák a dohányzás visszaszorítására tett erőfeszítéseket. Az emberiség több mint 94%-át pedig még mindig nem védik törvények az ártalmas szokástól - mutatott rá jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A szervezet szerint a passzív dohányzás évente 600 ezer ember haláláért felelős. "Gyorsan kell cselekedni, hogy elejét lehessen venni a dohányzás által okozott halálozásoknak és megbetegedéseknek" - áll a dohányzási epidémiáról készített éves WHO-jelentésében, amelyet szerdán Isztambulban ismertettek.
A dohányzás vezető helyen áll a halált okozó elkerülhető tényezők között, megfelelő intézkedések nélkül pedig 2030-ra nyolcmillióra emelkedhet a dohányzás halottjainak száma. Előrejelzések szerint a legtöbb áldozatot a fejlődő világban követelheti.
2008-ban 17-re emelkedett a dohányzási tilalmat életbe léptető országok száma, most már a korábban igen erős dohányosnak számító Törökországban is bizonyos fokú tilalom van érvényben. A dohányzás visszaszorítására tett WHO-javaslatok között a fogyasztás figyelemmel kísérése, a segítségnyújtás a leszokásra, megelőző programok, reklámtilalom, valamint a dohánytermékekre kiszabott adók emelése is szerepel.
A szervezet stratégiájának hatékonyságát azonban több oldalról is bírálatok érték. "Ez a vak vezet világtalant tipikus esete" - mondta Patrick Basham, a washingtoni és londoni székhellyel működő Democracy Institute nevű agytröszt igazgatója. A szakember szerint a WHO politikáját inkább reményekre, semmint adatokra alapozták.
Basham kiemelte: az adóemelés vagy a hirdetési tilalom nem fedi fel a dohányzás valódi gyökereit. A dohányzási ráta magától csökkent - például a nyugati országokban -, ahogy a lakosság tehetősebb és képzettebb lett - mutatott rá az igazgató. Szerinte éppen ezért a hatóságoknak a szegénység elleni intézkedésekre kellene hangsúlyt fektetniük, ez viszont már meghaladja a WHO küldetését. (mti/dpa/ap)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását