Varázshegy készül a budapesti Állatkertben
2009. szeptember 25. 17:13, utolsó frissítés: 17:13
Varázshegy elnevezéssel komplex kiállítási és rendezvényteret alakítanak ki a budapesti Fővárosi Állat- és Növénykert területén, a Nagyszikla belső terében, és megvalósul a Bölény-és Zsiráfház eredeti tervek szerinti rekonstrukciója is, részben európai uniós forrásból.
A beruházás tervezett költsége 1,2 milliárd forint, a legelső elemei pedig már 2010 nyarára elkészülnek. A Nagysziklába tervezett kiállítás a földi élet színpadán valaha feltűnt különleges létformáknak, az élet fejlődésének és gazdagságának egyedi és látványos bemutatását tűzte ki célul.
Az érdeklődők találkozhatnak majd itt többek között 20 méteres bálnával, benyúlhatnak egy T-rex szájába, jégkorszaki időutazáson vehetnek részt és óriás páncélos halakkal hasonlíthatják össze a ma élő halfajokat. Azt is megtapasztalhatják, hogyan hallanak a denevérek, hogyan maradtak levegőben az óriás repülő hüllők, gyönyörködhetnek az élő állatok különlegesen berendezett akváriumaiban és terráriumaiban, a mikrovilág óriásira nagyított modelljei mellett érezhetik parányinak magukat.
A pályázat keretében a Nagyszikla kiállítóterein kívül a Bölény- és Zsiráfház műemléki rekonstrukciója is megvalósul, méghozzá az eredeti Kós Károly-Zrumetzky Dezső féle tervek alapján. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását