2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Huszonkét teáskanál cukrot fogyaszt naponta egy amerikai

2009. augusztus 25. 14:04, utolsó frissítés: 14:04

Egy amerikai lakos átlagosan 22 teáskanál cukrot fogyaszt el naponta – ebbe a mennyiségbe persze beleértendő az édességekben, üdítőkben található mennyiség is, amely kiteszi a cukoradag nagy részét, derült ki az amerikai szívegészségügyi szövetség felméréséből. Az orvosok által javasolt mennyiség ugyanakkor nők számára átlagosan nem több, mint hat, férfiak számára pedig kilenc teáskanál – a gyümölcsben vagy zöldségben található természetes cukor viszont ebbe nem számít bele.


Nem csoda, ha az amerikai egészségügy szakértői aggódnak. Rachel K. Johnson, a Vermont-i Egyetem táplálkozási szakértője azt írta tanulmányában: ideje volna elkezdeni a részletes tanácsadást a cukorfogyasztással kapcsolatban, nem pedig egyszerűen csak mértékletességre inteni az embereket. Példaként a szakértő felsorolta, mintegy 20 deka gyümölcsjoghurtban hat kiskanál cukor, egy csésze müzliben pedig három kanál cukor van.

A gyerekek esetében még rosszabb a helyzet: a szövetség szerint egy 14 és 18 év közötti serdülő fiú naponta átlagosan 34 kiskanál cukrot fogyaszt el. Ugyanakkor mintegy öt kilométernyi séta naponta már 18 kanál cukornak megfelelő kalóriamennyiséget éget el, egy húszas éveiben lévő férfi esetében.

A túlzott cukormennyiség hozzájárul ahhoz is, hogy az amerikaiak rendszeresen túllépik a szükséges napi kalóriamennyiséget: ez nők esetében átlagosan 1800, férfiaknál 2200 kalória. A javasolt napi hat, illetve kilenc kiskanálnyi cukormennyiség 100, illetve 150 kalóriát tesz ki. Ha valaki csupán a számára szükséges kalóriamennyiséget fogyasztja el, de azt édesség vagy üdítő formájában, nem fog ugyan meghízni, ám a szervezete túl kevés tápanyaghoz jut. (yahoonews/ap)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS