Szerelmes dalokat énekelt lemezre Gorbacsov
2009. június 17. 13:07, utolsó frissítés: 13:07
Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető Andrej Makareviccsel, a Masina Vremenyi (Időgép) nevű, igen népszerű orosz rockegyüttes vezetőjével szerelmes dalokat vett lemezre. A lemezt a politikus tíz éve elhunyt feleségének, Raiszának szentelte, a Dalok Raiszának címet adta neki, s mint elmondta, felesége hét legkedvesebb románca szerepel rajta.
Gorbacsov tud énekelni: egy jótékonysági vacsorán mintegy 300 vendég előtt elénekelt egy románcot, amivel nagy szenzációt, sőt valóságos sokkot okozott. Egy szem- és fültanú elmondta: Gorbacsov remek, telt és bársonyos énekhanggal bír és tud énekelni.
Mihail Gorbacsovnak már van egy Grammyje: a tekintélyes zenei díjat Prokofjev Péter és a farkas című szimfonikus meséje prózai szövegrészeinek felolvasásáért ítélték oda neki.
A most felvett lemezből egyetlen darab sem kerül kereskedelmi forgalomba, hanem kizárólag jótékony célú adomány fejében kapható. Londonban már gazdára is talált az első példány egy árverés keretében, s a bevételt a Raisza Makszimovna Gorbacsováról elnevezett alapítványnak utalták át, amely rákos gyerekek gyógyítását támogatja és egy erre szakosodott hematológiai kórházat is épített. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását