Műalkotás a plasztikai sebészet?
2009. május 04. 10:49, utolsó frissítés: 10:49
Egy New York-i galéria plasztikai műtétekről készült fotókból állított össze kiállítást, az előtte-alatta-utána folyamatot követve. „Egy orrplasztikához már művészi tehetség kell, meg kell érteni az arc arányait” – magyarázza Anthony Berlet plasztikai sebész, aki egyben építész és rajzoló, a kiállítás létrehozója.
A tárlaton a műtött páciensek külsejének alakulása mellett azoknak a megmentése is nyomon követhető, akiknek a plasztikai sebészet adta vissza emberi arcát: egy nőnek, akinek egy kutya leszakította az orrát, és a homlokából vett szövettel építették újra, nyúlszájú gyerekeknek, vagy olyanoknak, akik koponya-deformációval születtek.
Bemutatnak egy kislányt, aki hároméves korában súlyos autóbalesetet szenvedett és az évek során fokozatosan mintázták újra az arcát. Huszonegy évesen végre szép lány lett belőle. A nézők többsége megdöbben a kiállításon, de a vendégkönyv tanúsága szerint az összbenyomás egyáltalán nem negatív.
„A plasztikai sebészet állandó harc a szépség és a véredények illeszkedése között” – olvasható a galériában egy idézet Sir Harold Gillies-től, a plasztikai sebészet atyjától, aki két világháború széttört arcainak helyrehozásán munkálkodott Londonban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását