Életmentő pelenka
2008. augusztus 29. 16:34, utolsó frissítés: 16:34
A pelenkája mentette meg egy másfél éves gyermek életét Brazíliában: a csöppség kizuhant egy harmadik emeleti lakás ablakából, ám a pelenka szerencsére beakadt egy alsó erkély vaskampójába.
A gyermek pár pillanattal később ugyan mégis lezuhant, mert a pelenka kioldódott, ám így már jóval alacsonyabbról zuhanva ért földet, és megúszta apróbb törésekkel. A rendőrség nyomozást indított, hogy kiderüljön, szülői mulasztás okozta-e a balesetet. A gyermek 23 éves apja azt mondta a sajtónak, hogy nem a pelenka mentette meg fia életét, hanem a gondviselés. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását