Az elefánt jobb számtanból, mint az ember
2008. augusztus 23. 11:27, utolsó frissítés: 14:03
Az elefánt jobban számol, mint az ember – állítják japán kutatók. Az eredményhez az állatok szeme láttára két vödörbe almákat ejtettek, nem egészen ugyanannyit mindegyikbe, azután választásra bírták az elefántokat: el kellett találniuk, hogy melyik vödörben van több több alma, majd többször a vödrök mellé is ejtettek néhány gyümölcsöt és megint választattak az állatokkal vödröt.
Mindez után emberekkel is végigcsináltatták ugyanezt. A végeredmény: az elefántok 74 százalékban választották a több almás vödröt, az emberek csak 67 százalékban találták el. Egyéniben is egy elefánt nyert, az ázsiai Ashya, ő 87 százalékos eredményt ért el – adta hírül a The Sun című brit lap.
A teszt vezetője, a Tokió Egyetem kutatója igen nehéznek értékelte a feladatot és bevallotta, hogy ő maga is összezavarodott kissé az almák potyogtatásakor. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását