2026. május 2. szombat
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Mediterrán diétával, brokkolival csökkenthető a rák kockázata

2008. július 04. 14:50, utolsó frissítés: 14:50

A mediterrán diéta akár csak néhány elemének beépítése az étrendbe 12 százalékkal csökkentheti a rák kockázatát - állítják kutatók. Felmérésükben 26 ezer görög vett részt, kiderült: önmagában az olívaolaj használata kilenc százalékkal csökkenti a rák kialakulásának kockázatát.


Az étrend része még a sok gyümölcs, zöldség és teljes kiőrlésű gabonából készült termék, heti többszöri hal, napi egy-két pohár bor, valamint kevés vörös hús fogyasztása.

A Harvard Egyetem kutatói nyolc éven át követték nyomon a görögök étkezési szokásait, és a vizsgálat eredményéről a British Medical Journal című orvosi szakfolyóiratban számoltak be.

Úgy találták, hogy a legnagyobb előnye az olívaolaj használatának volt, ez 9 százalékkal csökkentette a rákkockázatot. Attól pedig, ha a tesztalanyok kevesebb vörös húst ettek és több borsót, babot, lencsét, már 12 százalékkal lett kisebb a rák kockázata.

Egy másik, étkezési szokásokhoz köthető tanulmány, melyet a norwichi Élelmiszerkutató Intézetben készítettek brit kutatók, a brokkoli rákmegelőző hatását vizsgálta.

Heti 400 gramm brokkolival, illetve borsóval egészítették ki olyan férfiak étrendjét, akiknek nagyobb volt a kockázata a prosztatarákra. A brokkolifogyasztás esetében különbséget tapasztaltak azon gének aktivitásában, amelyeket korábbi kutatások összefüggésbe hoztak a prosztatarákkal.

Richard Mitchen, a kutatás vezetője a Public Library of Science című nyílt internetes tudományos portálon megjelent tanulmányban azt javasolja a férfiaknak, hogy 2-3 adag brokkolit, karfiolt vagy kelbimbót iktassanak étrendjükbe. Különösen érvényes ez azokra, akik a GSTM1 jelű génváltozat hordozói, mivel ez esendőbbé teszi őket a prosztatarákkal szemben. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS