Szexről tárgyalnak az ecuadori kormányban
2008. május 05. 13:38, utolsó frissítés: 13:50
„Egy nőnek alkotmányos joga kellene legyen az, hogy a társadalom részéről előítéletek nélkül élvezhesse a szexuális életet” – jelentette ki Maria Soledad Velay, az ecuadori kormány tagja, egy törvénytervezet előterjesztése kapcsán.
A tervezet heves vitát váltott ki a konzervatív ország kormányában, azonban az egyáltalán nem meglepő, hogy az ellenvetések a férfiak részéről érkeztek.
Velay asszony, aki az alkotmány újraírásában vállalt szerepet, elmondta, hogy az országban a nőket hagyományszerűen szexuális tárgyként, avagy gyerekeknek életet adókként kezelik.
„Most pedig eljött az ideje annak, hogy a nők szabadon, felelősen és tudatosan hozzanak a szexuális életükre vonatkozó döntéseket” – jelentette ki a politikus.
Leonardo Viteri ellenzéki azzal vádolta Velay asszonyt, hogy törvény által rendelné el az orgazmust.
Egy másik politikus nevetségesnek nevezte a törvénytervezetet, és kijelentette, egy ennyire intim témáról beszélni sem kellene, nemhogy törvényes keretekbe foglalni.
Válaszában Vela asszony elmondta, nem az orgazmus jogáért harcol, hanem azért, hogy a nőknek egy nyitottabb társadalomban legyen joguk a szexuális életük szabadabb megéléséhez.
Elmagyarázta, a szex tabu-témának számít Ecuadorban, ő pedig megfelelően körvonalazott törvényt akar, amely jegyében hangsúlyosabb figyelmet fordítanak az életminőségre, az egészségre és a szexuális felvilágosításra.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását