Agglegény-árverés Kazahsztánban
2008. március 12. 10:20, utolsó frissítés: 10:20
A legígéretesebb nőtlen férfiakra lehet licitálni a kazahsztáni Karagandában, ahol immár másodszor rendezik meg az agglegényárverést. A jelölteknek szigorú előzetes válogatáson kellett részt venniük, s mindössze heten bizonyultak méltónak arra, hogy kalapács alá kerüljenek.
Többségük 21 és 45 év közötti, a nyolcadik "kikiáltási tétel" egy 52 éves tartalékos ezredes, aki annyira esdekelt a részvétel jogáért, hogy a zsűri szíve megesett a derék tiszten - olvasható a Lenta című orosz hírportálon.
Mind a nyolc jelölt előzetes tanfolyamon vett részt, ahol némi illemtant, csiszolt beszédmodort és jó ízlést oktattak nekik. Az árverés során az agglegényeknek több versenyszámban is meg kell mérkőzniük. Ezek egyike a kommunikációs megmérettetés, amelyből az kerül ki győztesen, aki a legtöbb hölgy telefonszámát gyűjti össze.
A jelöltek bemutathatják, miként jeleskednek a konyhában, és számot kell adniuk ének- és tánctudásukról is, valamint verseket kell szavalniuk. A kikiáltási ár 500 tenge, azaz 9,84 lej. Kölcsönös szimpátia esetén az agglegényeknek az értük a legtöbbet kínáló hölgy rendelkezésére kell állniuk egy éjszaka erejéig.
Az agglegényárverést másodszor rendezik meg Karagandában. Az első licitálást 2005-ben tartották, amikor a válogatáson méltónak talált hivatalos jelölteken kívül "gazdára", pontosabban "gazdasszonyra" talált még négy önkéntes férfiú. A legkapósabb agglegény 35 ezer tengéért, vagyis 689 lejért kelt el. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását