Élő szoborcsoport a római főpályaudvaron
2008. február 29. 10:45, utolsó frissítés: 10:45
Több száz ember játszott szobrot a minap a római Termini pályaudvaron. Három percre mindannyian megmerevedtek abban a pózban, amelyben éppen voltak. Volt, aki szerelmesét csókolta, volt, aki kezét nyújtotta érkező barátjának, vagy óráját nézte. Az élő installáció, amely megmosolyogtatta az utasokat, rövid időre megszakította az Örök Város életének felgyorsult ritmusát.
A performanszot a néhány nappal korábban erre a célra létrehozott Frozen Termini (Megfagyott Termini) című internetes blogról indították. Mint sok más esetben is, a példát az amerikaiak adták. New York-ban egy héttel korábban 207 ember blokkolta le így a zsúfolt Grand Central Stationt.
De nem ez volt az első ilyen megnyilvánulás a Nagy Almában. New York a főhadiszállása az Improv Everywhere-nek (rögtönözz bárhol), amely blog és csoport is egyben. Ők kezdeményezték a U2-misszió keretében a koncertet a Madison Square Garden tetején, és ők indították el a Mindenki meztelen felsőtesttel az 5. sugárútra akciót, amelyről videó is készült, valamint a Metróban alsóneműben happeninget.
Ez utóbbit importálták máshol is, januárban 2 ezer ember vetette le a nadrágját 10 város metrójában a világ különböző pontjain, csak New Yorkban 900-an választották a neglizsét a földalatti tömegközlekedésben.
"Szórakoztató helyzeteket akarunk teremteni" - mondta Charlie Todd, az ötletmester a Corriere della Sera című olasz napilapnak. Az alig 30 éves amerikai komikus, amikor éppen nem játszik, vagy nem tanít, azzal tölti idejét, hogy különböző tréfákat talál ki, amelynek a nagyvárosok a színpadai. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását