Bezárt Mexikó legrégibb kocsmája
2008. január 18. 13:10, utolsó frissítés: 13:10
Százötven éves fennállása után bezárt Mexikó legrégibb kocsmája, azaz cantinája, amelyet több tucat elnök frekventált, még a kubai vezér, Fidel Castro is, amikor száműzetésben élt az országban.
A Nemzeti Palota és a mexikóvárosi székesegyház közötti mellékutcában található El Nivel nevű kocsma ajtaját lakattal lezárták, s az ajtót egy cetli lóg: "Felújítás miatt meghatározatlan ideig zárva".
A kocsmárosnak, Ruben Aguirrének új helyet kell keresnie a klasszikus lebuj újbóli megnyitásához, mert elvesztette azt a hosszú - 17 évig tartó - jogi csatát, amelyet az épület tulajdonosával, a mexikói Nemzeti Autonóm Egyetemmel folytatott.
Az El Nivel 1855-ben nyílt meg, miután megkapta az első kocsmaműködtetési engedélyt néhány évvel az amerikai-mexikói háború után. Azért kapta az El Nivel (A szint) nevet, mert a hatóságok hajdanán ebben az épületben mérték a várost elöntő árvizek magasságát.
Aguirre elmondta a Reutersnek, hogy az engedély eredeti példányát egy széfben őrzi a központi bankban, mivel értékes történelmi dokumentum. Az engedély bekeretezett másolata a kocsma falán függött.
Az El Nivel írók, művészek, társadalmi aktivisták, újságírók és bohémek törzshelye is volt, de turisták is előszeretettel látogatták. A hely egyik specialitása egy vodkából, ánizs- és narancslikőrből álló keverék volt.
Aquirre szerint legalább harminc mexikói elnök látogatott el a cantinába hivatali idejében, már csak azért is, mert az elnökök a közeli Nemzeti Palotában dolgoztak.
A kocsmáros szerint az 1950-es években Fidel Castro Che Guevarával együtt kereste fel az El Nivelt.
Aguirre elmondta azt is: végül is azért vesztette el a pert, mert bár az édesapja negyven éve vásárolta a kocsmát, majd halála után ugyan ráhagyta a fiára, minden dokumentumon az édesapja neve szerepel, és nem az övé. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását