A világnak elkötelezett hedonista
kérdezett:Gyenge Zsolt 2002. május 17. 19:48, utolsó frissítés: 19:48"Semmiség, amit csinálok: papírlapokat veszek, és elkezdek rajzolni. A legjobb nézői reakció számomra az volna, hogy húú, hát ezt én is meg tudom csinálni, #b#sőt jobban#/b#" -- nyilatkozta Phil Mulloy filmrendező, a kortárs animációs film ellentmondásos személyisége a Transindexnek.
Farkasemberszerű pálcikafigurák a hősei Phil Mulloy fekete-fehér, erőszakot, eltárgyiasult szexualitást ábrázoló, morbid humorú animációs filmjeinek. A Mediawave fesztiválon Intolerance II című filmje versenyben volt, a régebbi munkáiból készült összeállítás ürügyén pedig személyesen is ellátogatott Győrbe. Az angol animációsfilm-rendező a közönségtalálkozón elhangzottak továbbgondolásaként próbált meg filmkészítési elveiről, világlátásáról, önmagáról beszélni a Transindex tudósítójának.
Transindex:-- A filmkészítés szabadságáról beszélt a vetítés utáni közönségtalálkozón. Mit jelent Önnek ez a szabadság?
Phil Mulloy: -- Az a szabadság-fogalom, amiről én beszélek, azt jelenti, hogy van egy szoba, ahol felébredek, és van egy másik, ahova átmegyek filmet készíteni, és nincs szükségem innen-onnan pénzt keríteni ehhez. Csupán alkotnom kell. Arról az érzésről van szó, hogy azt teheted, amit akarsz. Persze ez nem teljesen igaz, de állandóan kis határokat próbálsz kiterjeszteni. Nem akarok naiv lenni. Filmjeim egy részét a televíziónak csinálom, ilyenkor annyi pénzt igyekszem kivasalni belőlük, amennyit csak lehet. Amikor nem kapok pénzt tévétől, azt tehetek, amit akarok. A szabadság nagy szó. Valójában dolgozom rajta, olyan helyzetet szeretnék elérni, ahol azt mondhatom, hogy megtehetem amit akarok. Például egyik következő tervem megcsinálni A világ legjobb filmje című filmet, és akkor elmondhatom, hogy én készítettem a világ legjobb filmjét. Ezt én magam fogom finanszírozni, így olyan lesz, amilyennek szeretném.
Transindex:-- Mihez kezd Ön ezzel a szabadsággal? Milyen hatást szeretne kiváltani a nézőkben az emberi kapcsolatok agresszivitásának ábrázolásával?
Phil Mulloy: -- Hogy őszinte legyek, nem gondolok a közönségre. Nem ok-okozati rendszerben képzelem ezt el. Csak az okra gondolok: ezt és ezt akarom mondani. Hogy a közönség miképpen válaszol, nem tudom. Az alkotás arról szól, hogy valamit meg akarsz csinálni, elmondani, hogyan látod a világot. És ne kérdezz engem, miért éppen így teszem, miért vagyok ilyen brutális. Erre nem gondolok, ez része annak a szabadságnak, amiről beszéltem. Nem kell túl sokat foglalkoznom a hallgatósággal. Érzel valamit, készítesz valamit, és arra gondolsz, talán valaki valami hasonlót érez. Ez nem a "nagy" szabadság, ez egy kis szabadság: azt teszek, amit akarok. Természetesen ez nem meggondolatlanságot jelent, tudatában vagyok a kontextusnak, a környező világnak, de van egy tér, ahol játszom. A gondolatokkal való játék a fontos, ez számomra a szabadság.
Transindex:-- Játék közben sosem gondol a másik játékosra, a közönségre?
Phil Mulloy: -- Nem. De igen, persze hogy igen. Azt mondom, nem, de természetesen igen. Olyan dolgokkal szembesítem őket, amelyekről már tudnak. A szembesítés valójában azzal a felfogással szemben történik, ahogyan ők ezeket a dolgokat értik. A populáris mozi által kialakított felfogást akarom megkérdőjelezni, tehát egy olyan területen, tájon dolgozom, amelyet a néző ismer, de amelyet aztán átgyúrhatok.
Olyan közönséggel dolgozom, amely a narratív struktúrához szokott, és azon belül szembesítem őket valami mással. Az amerikai kultúra kérdése nagyon fontos számomra, mert ebben a kultúrában nőttem fel, és észlelem a szakadékot az amerikai kultúra fantasztikuma és a mindennapi életünk között. Egyik oldalról ez remek, hiszen létrehoz egy kalandvilágot, másik oldalról azonban félelmetes, mert nincs kapcsolata a valósággal. A filmjeim valamilyen módon a kapcsolatot jelentik a valóság és az amerikai kultúra között. És ez érdekel.
Transindex:-- Az amerikai kultúra álomvilágából szeretné kiábrándítani a nézőket?
Phil Mulloy: -- Nem, mert azt akarom, hogy higgyenek benne! Persze hogy nem akarom. Dehát a valóság az szar. Londonban élek, de ki vagyok én? Mit tudhatok én arról, hogy mit jelent a "valóság" valakinek Magyarországon vagy Ghánában? Csak a saját valósághoz való viszonyomról beszélhetek. Gondolatok arról, hogy milyen módon vagyok én meghatározott, hogyan gondolkodom. Ez egy játszótér. Ezzel nem kicsinyíteni akarom az értékét, hiszen ez nagyon fontos. De nekem akarok próféta lenni, nem akarom azt állítani, hogy amit mondok, az megoldás... De furcsa. Furcsa az, ahogy az emberek viselkednek, ahogyan egymást kezelik.
Transindex:-- ... és azt akarja, hogy az emberek rálássanak erre a furcsaságra?
Phil Mulloy: -- Nem, nem akarom, hogy bárki bármit is csináljon. Illetve nyilvánvalóan igen. De nyilvánvalóan nem. Nem azért csinálsz filmet, hogy valakinek megváltoztasd a viselkedését, hiszen ez az ő életük. Csupán azzal a kultúrával foglalkozhatsz, amiben az az élet létezik. Ez nem fogja senkinek az agyát megváltoztatni. Az a fontos, hogy hogyan tudsz beszélni. Semmiség, amit csinálok: egyszerű A4-es papírlapokat veszek, és elkezdek rajzolni. A legjobb nézői reakció számomra az volna, hogy húú, hát ezt én is meg tudom csinálni, sőt jobban.
Transindex:-- Tehát ezzel a szabadsággal akarja kikerülni a nyomásgyakorlást. Ezért ellenzi az ideológiákat...
Phil Mulloy: -- Nem ellenzem az ideológiákat. Buta dolog az ideológiát ellenezni, hiszen ez olyan, mintha magad istennek tartanád. Nem így gondolkodom. Csupán adva van a helyzet, amiben dolgozom: a legegyszerűbb, a legközvetlenebb mód. Nem vagyok ideológiaellenes, mert ideológiák léteznek, jobb, bal. Hiszen, ha én azt mondom neked, hogy ellenzem az ideológiát, az már ideológia! Annyit mondhatok, hogy olyan módon dolgozom, ami lehetővé teszi számomra, hogy élvezzem a munkámat. Lehetővé teszi, hogy az emberiségről mondjak valamit. De nem az számít, hogy mit mondok az emberiségről, hanem ez a helyzet, amely lehetővé teszi számomra, hogy gondolkozzam. Ennyire egyszerű. Ahogy lehetővé teszi, hogy pisiljek, hogy szarjak, hogy rajzoljak, hogy egyszerűen csak legyek.
Általában ellenzem az animációt, mert nem gondolkozik. Az animáció általában stílust jelent, látványt. Én mondani akarok valamit. De én élvezetből dolgozom, élvezem, amit csinálok.
Transindex:-- Az előbbi beszélgetésben mégis említette a pesszimizmusát az emberi viselkedéssel kapcsolatban.
Phil Mulloy: -- Ez valami más. Időnként úgy gondolom, hogy a katolikus neveltetésemből fakad a fenyegetettség érzete. Nem tudom, de az az érzésem, hogy a nyugati világ elszúrja a dolgokat valahogyan. A '60-as években a szocializmus eszméje elég fontos volt. Azt éreztük, hogy a dolgok jobbra fordulnak, hogy a kapitalizmus túlzásait ellenőrizni lehet, és hogy a politikán keresztül a kulisszák mögötti erők ellenőrizhetők. Most, nagyon nehéznek találom kitalálni, miképpen lenne lehetséges ez.
Transindex:-- Ezek szerint a filmjeivel pont erre akar rávilágítani, kinyitni az emberek szemét arra, hogy valahol "elszúrják"?
Phil Mulloy: -- Persze, természetesen.
Transindex:-- Jelenthet-e az Ön élete egy individuális szabadság-modellt ebben a világban?
-- Ez nem individuális szabadság, ez egy individuális reakció a filmkultúrára. Ez nem megoldás.
Transindex:-- Még egyéni megoldás sem? Hiszen arról beszélt, hogy jól szórakozik.
Phil Mulloy: -- Igen, szórakozom, hiszen ugyan már, hát egy életed van. Mihez lehet kezdeni, ha figyeled a világot, nem lehet emiatt szomorkodni. Mit lehet ilyenkor tenni? Mosolyogni.
Transindex:-- Tehát ha nincs megoldás, humor van, mosoly.
Phil Mulloy: -- Igen, azt hiszem. A francba, nem akartam ezt kimondani!... Állatok vannak, emberek, akik viszonyulnak egymáshoz... de nem tudom, nem tudom. Ez egy nagy világ, és én nagyon kicsi vagyok. Hiszen ha azt kérded, mi a megoldás, én meg azt mondom, hogy nincs megoldás, akkor azt mondod áhá, tehát pesszimista vagy. De én azt mondom, nem, mert én élvezem az életemet, élvezek így dolgozni. Ez ellentmondás. Nem tudom... Nem vagyok guru, nem tudom ezt feloldani. Csak annyit mondhatok, hogy léteznek bizonyos dolgok, amelyeket az emberek művelnek, és ez az én területem.
Az a rondaság, ahogy az emberek egymással viselkednek. És ha az, hogy én itt játszom, akármilyen módon segít valakinek, akkor hála Istennek. De ha nem, és azt gyanítom, hogy általában nem, csak nagyon kevés embernek, akkor nem tudom... akkor mit mondhatok? Filmkészítő vagyok, és nem hiszem, hogy filmkészítőknek megoldásuk van a dolgokra. Ők csak aggódnak bizonyos problémák miatt. De a megoldások nem tőlük kell jöjjenek. Mert a legrosszabb dolog, mikor filmkészítők, művészek megoldásokat találnak. Abból káosz lesz, hiszen nem képesek erre, nem politikusok.
Transindex:-- A művészek nem kínálhatnak megoldást. De megvilágíthatják az emberek számára saját kapcsolataik visszásságát, rútságát?
Phil Mulloy: -- Nem tudom, tényleg nem tudom. Nagyon kicsi vagyok. Én csak filmeket készítek, ami az emberi lét általam rútnak vélt oldalát aknázza ki. És ezt valaki olyan látja, aki ezen már gondolkodik, akkor számára ez egy visszhang lesz, hogy más is így gondolja. Én megmutatom mit gondolok, valaki azt mondja, igen, ez így rendben van -- és akkor valamiféle szolidaritás jön létre. Gondolataik már ott vannak, a filmek csupán megerősíthetnek valamit, ami már létezik. A hangom egy hang a hangok sokaságában.
Mert rengeteg hang van odakinn! És az én hangom mond valamit, valaki meghallja, és azt mondja, igen, én is így érzek, ezt tudom értékelni. Így valami erőt adhatok annak a gondolatnak. Ez minden. Hasonló a helyzet a zenével: szeretem a bluest, és ha valaki más is szereti, akkor ez olyan, mint egy visszhang; szeretem a magyar népzenét; szeretem a hegedűt, mert úgy érzem, hogy valahonnan a szívemből szól, és annyira örülök, ha valaki játszik. Nem fogja megváltoztatni a világot. Csak azonosulni tudok vele, érezni tudok érte. Ha alkotsz valamit, valaki talán azonosulni fog vele, mert az érzés már ott van benne.
De a legtöbb mozi, a legtöbb film, tévéműsor egyfajta domináns pozíciót erősít, azt sugallja, hogy a dolgok így és így kell legyenek. És ha valami mást csinálsz, az egy vékonyka kis hang lesz csupán, amely jelzi, hogy még létezel. Mindegy honnan jön az a hang, Kínából, Indiából, akárhonnan, az egy hang. És úgy gondolom, ez fontos. De nem akarom a fontosságát az egekig nagyítani. Az a lényeg, hogy élvezzem kiadni azt a hangot. Hogy szórakoztassam magam vele.
_________________________________________
Rajzfilmkép-galéria
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
