Autóbuziknak, szeretettel: Brassó Classic Rally 2008
2008. július 01. 09:47, utolsó frissítés: 2008. június 30. 21:37Hogyan szól alapjáraton egy Bentley S2 motorja? Milyen egy Opel GT térdig érő motorháza mellett állni, és miért szép egy 30 éves autó, amit naponta használnak?
Ha az autóbuziság egyenlő azzal, hogy az utcán minduntalan tizen-huszonéves, ütött-kopott kocsik után néz az ember sóhajtozva, ha az autós magazinok állandó olvasmánynak számítanak, ha a totális semmittevés egyenlő a mobile.de böngészésével úgy, hogy a keresővel az 1000 eurónál olcsóbb khm... többé-kevésbé működőképes, de attól még egészen izgalmas autókat szűri ki, illetve hetente változik a kedvenc autó, aminek utána kell olvasni (a W115-ös “állólámpás” Merci azért konstans favorit), szóval ha mindez autóbuziság, akkor én autóbuzi vagyok.
Mindezt úgy, hogy jelenleg nincs saját autóm, és ahogy elnézem, nem is lesz a közeljövőben.
Bár régóta megakad a szemem egy-egy ritkább autón, az autóbuziság tudatosulására döntő hatással volt Levi, feleségem legjobb barátnőjének a vőlegénye: ő egy Opel Rekordot restaurál már néhány éve. Alapos munkát végez: szétszedi, teljesen felújít mindent, majd összerakja.
Amikor először jártunk náluk, akkor egy teljes motor volt csavarjaira szedve a kisszobában. Gyűszűnyi kis bizbaszok, felcímkézett alátétek és csavarok, mindez a parketten katonás sorokban szétterítve: ki-ki döntse el, hogy ez rossz vagy jó. Szerintem állat, én is ilyen leszek, ha nagy leszek.
Aztán kiderült, hogy veterán ralit is szervez, és így kerültem Parajdra szombaton. Az első élményem a Brassó Classic Rallyról, hogy feltűnik a visszapillantó tükörben két Trabi – egy rózsaszín meg egy narancssárga – én jobbra indexelek, lehúzódom, megelőznek, követem őket: így találom meg a parajdi pecsételő helyet.
Aztán elkövetem azt a hülyeséget, hogy továbbmegyek, arra számítva, hogy semmi értelme a főút melletti kis utcában várni a sorban érkező és pecsételő autókat, mert a veteránok majd amúgy is egy kupacban fognak várni valahol, hogy kedvemre fotózhassak, a tulajdonosok pedig majd ott fognak ácsingálni az autók mellett, és alig várják majd, hogy válaszolgathassanak nekem.
Nos, alaposan elszámítottam magam: Parajdon ki-ki saját szakállára foglalt szállást, emiatt pedig az autók teljesen szétszóródtak a parkolókban, a tulajok pedig rendszerint ebédeltek/vacsoráztak. Így hiába szpottoltam egy-egy autót, azon kívül, hogy alaposan megnéztem és körbefényképeztem, más infót nem nagyon sikerült szerezni. Pedig arra lettem volna kíváncsi, hogy milyen érzés birtokolni egy ilyen autót.
Az első komolyabb zsákmány egy 1970-es Fiat Spider: néhol foszlik a vászontető, a festés nem tökéletes, a hűtőrács enyhén sérült: az autó gazdája szemlátomást nem a makulátlan, fűtött garázsban tartott veteránok híve, hanem használni szereti kedvencét.
Ennek ellentéte egy szintén 1970-es Karmann Ghia, a VW Bogár alapjaira épülő, élőben hihetetlenül elegáns sportkocsi: meg akartam érinteni, de aztán inkább mégsem. Az ember jobb, ha tudja, hol a helye. A Fiat mellett láttam még egy ritka Opel Commodore GS-t 2,5 literes, 150 lóerős motorral, az amerikai muscle carokhoz hasonló karosszériával. Nyamm.
Aztán volt egy egész kis csapat VW Bogár, illetve több, a Bogár alapjaira épülő Transporter: kedvencem egy második szériás Westfalia lakókocsi. Külön értékelendő, hogy ez sem gyári állapotúra varázsolt gép, hanem a kis kőfelverődésekből, karosszériahibákból ítélve mindennapi használatban van: el tudom képzelni, mennyi baja lehet a tulajdonosának a kocsival, mennyit szereli, mégis ezzel jár munkába. Vagány.
Volt aztán egy egész csomó, néha eléggé drasztikusan átalakított autó: a Bogarak még hagyján, a Bogár-tuningnak egész kultúrája van, de nem tudtam megérteni, hogy a gyönyörű állapotú kis Fiat 127-es gazdája miért vágott lyukat a műszerfalba, hogy a hifit beletehesse.
Egyébként van néhány minimális kritérium arra, hogy valaki benevezze az autóját veteránralira: az egyik ilyen feltétel, hogy az adott típust legalább 30 éve ne gyártsák. A szervezők fényképes leírást kérnek az autóról, és amennyiben látszik, hogy az autó nem eredeti, a nevezést hivatalosan visszautasítják – attól még persze el lehet menni autókázni, de a nem gyári állapotú autó a mezőnyben hivatalosan nem lehet benne.
A verseny lényege amúgy nem a sebesség: nehéz is lenne összemérni egy néhány száz lóerős sportkocsit egy 1100-as Daciával, arról nem is beszélve, hogy egy évekig restaurált autót nem lehet jó szívvel gyilkolni. Ezért az előre megadott útvonalat egy bizonyos idő alatt kell megtenni – az időkorlát úgy van megszabva, hogy 40-50 kilométer/órás sebességgel kényelmesen bele lehessen férni – közben pedig különféle feladatokat kell teljesíteni.
Például kétszer kell megtenni egy adott távot lehetőleg azonos idő alatt. Minél közelebb áll a két idő, annál jobb helyezést ér el a csapat. Így sem kis kihívás ez az út: a 29 tagú mezőnyből már az első szakaszon lemorzsolódtak hárman, és ez jól érzékelteti, hogy mit jelent megtenni egy több, mint 30 éves autóval a Brassó-Szováta-Brassó távot.
No de vissza a mezőnyhöz. A szervezők – konkrétan Levi – szólt, hogy egy 1960-as Bentley S2 is van valahol, “biztosan nem tévesztem el”; sajnos nem sikerült megtalálni, a parajdiak közül senki nem látott nagy, szürkészöld autót. Az idő pedig sürgetett: tudtam, hogy a versenyzők csak este fél tízkor gyülekeznek az éjszakai próbára, akkor pedig már nem alkalmasak a fények a fotózáshoz.
Végül aztán este a startnál előkerült a Bentley, mit mondjak, impozáns látvány egy kisvárosi kocsma előtt. Seperc alatt mindenki körülállta: az autót Amerikából hozták – mondja egy nő, akinek a kilétét nem sikerült felfedni, és aki szemlátomást tolmácsként működött az angolul beszélő sofőr-úriember mellett.
Csak a kárpitozást, illetve a faberakásokat meg a krómozott alkatrészeket kellett rendbehozni – mondta – ez is nagy munka volt, hiszen mivel ezeket az autókat egyéni megrendelésre készítik, nincs gyári standard állapot, viszont a gyárban feljegyzést készítenek minden egyes autó kárpitjának a színéről és anyagáról, restauráláskor ezt kell lekérni. Szakembert sem könnyű szerezni: a faberakás felújítását például egy orgonakészítő vállalta el.
A startvonalnál volt még egy Opel GT: a kétüléses kupét a '60-as évek végén kezdték el gyártani, és a karosszéria nem véletlenül hasonlít kísértetiesen a Chevrolet Corvette C3-ashoz: a szárnyas cirkálók korában ez a csepp-formájú autó hatalmas feltűnést keltett, és azóta is egyike a legismertebb autóformáknak. Nekem például ilyen volt a kedvenc matchboxom 20 évvel később, a vasfüggöny boldogtalanabbik oldalán.
A képen is brutális Chevrolet mellett az Opel európaiasan filigrán, körülbelül térdig ér, és csomagtere – ha jól láttam – nincs is. A sofőr a földön ül, egy kamion kerekére már fel kell nézni – fura érzés lehet egy légzsákkal, ütközőzónával és egyebekkel rendelkező mai autóból átülni egy ilyen kis lélekvesztőbe.
Miközben mindenki bámészkodik, percenként indulnak az autók: a megteendő útszakasz nem hosszú, és első pillantásra nem is bonyolult, Parajdról Szovátáig kell elmenni és vissza, mégis kötelező a roadbook, az útleírás. A feladat teljesítését igazoló pecséteket ugyanis eléggé lehetetlen helyeken kell megszerezni, Szovátán a tömbházak közé is behajtották a mezőnyt. Ha nincs pecsét, nincs pont.
Végül az 1970-es Fiat Spider nyerte a 2008 Brassó Classic Rallyt; második az 1960-as Bentley S2, harmadik az 1970-es Volkswagen Karmann Ghia. A szépségdíjat a zsűri az 1969-es Opel GT-nek ítélte.
Kolozsvár fele hajtva a sötétben megpillantottam egy Opel Rekordot meg egy M461-es Aro-t, amint épp befordultak egy kisutcába; Szováta fele egy szembejövő Peugeot 304-es vakított el. Hát nem gyönyörű?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
