Beszélj a nyelvemen!
szerk. 2008. április 21. 14:12, utolsó frissítés: 12:58Menőbb a kulturális felsőbbrendűségünket bizonygatni, mint nyelveket tanulni?
Amikor összeverődik egy vegyes társaság, mindig feltevődik a kérdés: mikor, kihez milyen nyelven beszéljünk. Néha érthetetlen okokból, feleslegesen csinálunk presztízskérdést a nyelvhasználatból, máskor frusztrál, ha mások egymás közt a saját nyelvükön beszélnek.
Nemrég felmérés készült a magyarok nyelvhasználati szokásairól, nyelvismeretéről. Az eredmény általános tendenciát tükröz, ugyanis a válaszadók 30-32%-a, még ha minden lehetősége meglenne, még akkor sem tanulna meg románul vagy angolul, más idegen nyelvek megtanulását még ennél is többen utasítanák el.
Ms. Yellow
Számomra felfoghatatlan, hogyan lehet nem hivatalos helyzetekben elvárásként felfogni az idegen nyelven való beszédet. Inkább előzékenységről lehetne szó, hiszen az egy magasabb szintű tudásról tanúskodik, hogy a másik nyelvén is meg tudjak szólalni.
Van egy román ismerősöm, aki töri a magyart, és mindig megtisztel azzal, hogy magyarul beszél hozzám, én meg érzem, hogy ez neki mennyire nehéz, így aztán románul beszélek vele. Ez a kölcsönös előzékenység néha csak megnehezíti a kommunikációt, de legalább a szándék jó.
Nálunk mintha nem keltene túl jó benyomást, ha valaki rosszul, vagy akcentussal beszél. Ezzel szemben például Amerikában direkt menő vagy, ha akcentusod van, értékelik, hogy ennek ellenére jól kifejezed magad angolul, és egyenesen csodálnak, hogy esetleg még 2-3 másik nyelvet is beszélsz. Ott nem számít, hogy kézzel-lábbal, csak valahogy megértsétek egymást.
Persze vannak a nyelvnek olyan árnyalatai, melyek értéküket vesztik pédául egy történet elmesélése során. Ezért tűnik néha érthetetlennek, hogy miért látnak feltétlenül titkolózási, elzárkózási szándékot a saját nyelv használatában.
Ms. Red
Bábelben élünk: a vendéglőnk olasz, a kocsink japán, a samponunk francia, a számítógépünk amerikai. Már meg sem lepődöm különösebben, ha Gyergyószárhegyen két belgába ütközöm, akik csak úgy kirándulgatnak. Budapest központjában alig hallani magyar beszédet, a szállodában mindenki angolul szól hozzám.
A kolozsvári kocsmában magyarul beszélgetek egy franciával, aki a román asztalszomszédjához románul szól. De ha megérkezik a francia haverja, senki nem ütődik meg azon, hogy saját anyanyelvükön társalognak óra hosszat.
Ebben a közegben abszurd és értelmetlen, ha egy román felszólít, beszéljek az ő nyelvén – akkor, amikor nem is vele beszélek. És ugyanez érvényes a fordítottjára is, teszem azt, Székelyföldön.
Túlreagáljuk a kérdést, és ez kismillió égő helyzetet szül. Pedig csak kis megelőlegezett bizalomra lenne szükség, hogy elhiggyük: nem minket akar kipletykálni vagy megsérteni, aki a miénk helyett a saját anyanyelvét használja.
Az igazi bábeltornya akkor kezdődik, amikor egy szobában tartózkodik egy német nyelvterületen élő magyar, aki nem beszél románul, egy német, aki anyanyelvén kívül csak angolul ért, egy román, aki nem ért se magyarul, se németül, meg én, aki mindhárom idegen nyelven megértetem magam.
Magyarul szólok a magyarhoz, aki angolul szól a románhoz, akivel viszont én románul beszélek, de a német lánnyal németül, mert gyatrán megy neki az angol. Elkerülhetetlenül összekeverem a nyelveket és személyeket, elkezdek egy mondatot valamelyik nyelven, de egy másikon fejezem be. Ennek ellenére jól értjük egymást, röhögünk nagyokat.
Mr. Grey
Szerintem nem kell törődni az ilyen ócska beszólásokkal, hogy "a mi kenyerünket eszed, beszélj a mi nyelvünkön". Az ilyesmit igen ritka esetben mozgatja az őszinte érdeklődés, a gyakoribb motiváció a sima szívatás. Aki pedig ilyesmivel szórakozik, az ne csodálkozzon, hogy alkalomadták őt ejtik pofára.
Az ilyen felszólítás már csak azért is eleve értelmetlen, mert számos olyan náció él Romániában, amelyek tagjai számára valószínűleg jóval kevesebb lehetőség és idő adott az állam nyelvén megtanulni, mint amilyen lehetőségek között a romániai magyarok válogathatnak.
Várjuk el például a szaúd-arábiai vagy egyiptomi vagy kenyai vagy kínai egyetemistáktól, bevándorlóktól, hogy kezdettől fogva egy teljesen ismeretlen állam nyelvén beszéljenek? Ez irreális. Hogyha a szabad identitásválasztás olyan emberi jog, melyet az EU számos alapdokumentuma garantál, akkor a szabad nyelvi identitásválasztás is ide tartozik. Aki nem érti, ha hottentottául beszélek, és ez zavarja, két dolog közül választhat. Ásson magának egy gödröt, és kiabálja bele a frusztrációját, vagy tanuljon meg hottentottául.
Ms. White
Román egyetemen tanultam pár haverommal, akikkel a magyar középiskolában jártunk együtt. Normális volt számunkra, hogy egy csoportba gyűlünk össze a szünetben is és a román évfolyamtársainkkal nem sokat foglalkoztunk. Aztán egyszer, valamikor utolsó éven azt játszottuk, hogy mindenki ír valami szépet az összes többi évfolyamtársáról.
Mindenkinek volt egy borítékja, ami körbement és végül visszakerült tulajdonosához a bókokat tartalmazó cetlikkel együtt. Én is visszakaptam a borítékomat, végigfutottam a cetliken álló szép a szemed és jól áll a piros kategóriájú semmitmondó bókokon, míg megakadt a szemem egy cédulán, amelyen az állt:
“Jó fej vagy, de nagyon keveset tudok rólad. Pedig szeretnélek megismerni. Csakhogy nehéz bekapcsolódnom a beszélgetésbe, mert mindig magyarul beszélsz a barátaiddal. Kérlek, vegyél minket is számításba”. Azóta sem tudom, ki írta ezeket a sorokat a cetlimre, de szöget ütött a fejembe: talán elment mellettem egy érdekes ember, akit azért nem ismertem meg, mert nem jutott eszembe a nyelvén megszólalni.
Mr. Green
Néha távol kell kerülni a romániai, erdélyi, székelyföldi homokozótól ahhoz, hogy mindenkiben feloldódjon a kultúrfrász, és végre a nyelvet akként kezelje, ami: nem kulturális fennsőbbrendűségének a bizonyítékaként, hanem kommunikációs csatornaként, melynek fő szerepe, hogy egyik ember megértesse magát a másikkal.
Az „én nyelvem az én váram” attitűd leggyorsabban soknyelvű környezetben bomlik le, ott, ahol senki sem teremthet hatalmi helyzetet azzal, hogy egyik vagy másik nyelven beszél. Ha az asztal körül tíz nemzet képviselője ül, nincs lehetőség senkit megalázni azzal, hogy valaki mondjuk kizárólag magyarul hajlandó beszélni.
Vicces is lenne, ha mondjuk egy finn szemlesütve pirulna egy ilyen igazi rommagyar gesztustól. Persze nem pirul és semmi harag, hanem egyszerűen csak elkönyveli, a másik nem beszél nyelveket, vagy nem akar vele beszélni.
Ilyen társaságban az otthon kemény nackó hírében állók is keresgélik az angol, német, francia, orosz vagy ki tudja milyen más szavakat: itt nem az a menő, aki a legékesebben beszéli a saját nyelvét, hanem az, aki a lehető legtöbb nyelvet beszéli – akár kicsit is.
Talán a lényeg az, hogy a szándék meglegyen a kommunikációra, a megértés ettől már nem áll távol: egyszer megismertem egy japán lányt. Ő nem tudott angolul, én nem tudtam japánul, de attól még egész jókat beszélgettünk. Persze türelem és empátia kellett hozzá, de megérte.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
