Miért lett (média)botrány a Kárpát-medencei nemzet-szétfejlődés?
B. D. T.
2008. március 14. 17:28, utolsó frissítés: 16:21
#b#Kényes ügy az identitás#/b#, hiszen bármit mondunk róla, az olvasóból előjön a személyes érintettség. A Kárpát Panel-felmérés kulisszatitkai: műhelybeszélgetés a pincében, 2. rész
Romániai és magyarországi társadalomkutatók a Kárpát Panel – a Kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzete és perspektívái című, tavaly készül átfogó felmérés eredményeiről, médiavisszhangjáról és módszertani keretéről beszélgettek március 6-án a kolozsvári Nemzeti Kisebbségek Problémáit Kutató Intézet (ISPMN) székházában.
Mint Horváth István, az intézet igazgatója elmondta, az intézmény egyik fontos célja, hogy a saját kutatások mellett a már meglévő eredményeket bemutassa a nagyközönségnek. A Kárpát Panel eredményeit 20-án Bukarestben román értelmiségi körökben is ismertetik.
A kolozsvári vitaest egyik deklarált célja az volt, hogy a pro és kontra vélemények alapján olyan módszertani alapelvek körvonalazódjanak, amiből majd egy következő, ezúttal romániai szintű felmérés profitálhat.
>> A műhelybeszélgetés első, oktatásról szóló része: Egy megroppant struktúra. Miért utálják a pedagógusok, ha a kutatók beleszólnak? >>
>> A gyorsjelentés letölthető az MTA ENKI honlapjáról >>
Veres Valér kutatásvezető a felmérés legnagyobb vihart kavaró, a romániai (és magyarországi, szerbiai, ukrajnai, szlovákiai) magyarok identitását elemző részt mutatta be a közönségnek (erről bővebben lásd a Transindexen: A magyarok jól érzik magukat Romániában. Haza-e Magyarország, és ha igen, kinek? Nemzet-szétfejlődés a Kárpát-medencében).
A kutatás kiinduló téziseiről, a felhasznált elméleti fogalmakról és a hipotézisekről szólva a nemzeti identitás történetisége mellett érvelt. „A magyar nemzeti egységet tulajdonképpen a 19. század második felében, a dualizmus korában és feltételei között, a magyar állam nemzetépítő politikája következtében, egységes ideológia és oktatási rendszer segítségével lehetett létrehozni.
Ez a folyamat a trianoni változások során valamilyen módon megtört, megváltozott. Szűcs Jenő rámutatott arra, hogy ez a nemzetfejlődés kezdetben kétirányú volt. Vagyis
mind a kultúrnemzeti, mind az államnemzeti fejlődési forma
jelen volt az akkori Magyarországon, és Trianon után vált egyértelművé, hogy a kultúrnemzeti válik dominánssá. Ehhez a nemzetté válási folyamathoz egészen 1918-ig kapcsolódni tudott a társadalmi-gazdasági realitásoknak egy egységes rendszere. A korábbi különbözőségeket, különfejlődési tendenciákat kellett egységesíteni, hiszen Erdély és Magyarország között sok évszázados különfejlődés volt korábban.
Bibó István arra is rámutatott, Magyarország déli és északi részének is volt ilyen különfejlődési pályája” – mondta bevezetőjében a BBTE egyetemi adjunktusa.
A jelenkori hatások között fontos tényező az uniós bővítésből adódó modernizációs kényszer, amely különböző módon hatott ebben a régióban. A demográfiai fogyás, az eltűnés veszélyének felidézése erős nyomokat hagy egy kisebbség tudatában, ez mindenhol megfigyelhető, ám ez esetben is vannak ugyan hasonlóságok, de fázisait és intenzitását tekintve jelentős különbségek is – mondta Veres.
A nemzeti kisebbség meghatározásánál Horváth István fogalmát vette alapul: egy nemzetépítési folyamaton átesett csoportból leszakadt, más államba került csoportok.
A kollektív identitások hierarchikusan rendeződnek,
relatív fontossága van az etnokulturális nemzeti identitásdimenziónak, az állampolgárságnak, illetve az egyéni tulajdonságoknak – a probléma azonban az, hogy a kutatók által alkalmazott módszerekkel ezek vizsgálata nehézkes.
„Ezért ezt mesterséges mérésnek neveztem – a szakirodalom azt mondja, az identitások a személyes interakcókban épülnek fel, mi pedig egy mesterséges helyzetben néztük meg: leültettük az alanyt, és végigkérdeztünk tőle egy hosszú kérdőívet” – ismerte el Veres.
Mennyire ragadható meg az egységes magyar nemzet eszméje a népesség körében? Szociálpszichológiai értelemben a határon túli magyar közösségek különálló csoportként viselkednek, ugyanakkor deklaratív szinten hangsúlyos a magyarsághoz való tartozásuk. A kisebbségek identitásában általában megjelennek disszonáns elemek – vonja le a következtetést Veres, hozzátéve: ez a magyarok esetében sincs másképp, s érezhető, ahogyan ezt a disszonanciát az egyének valamilyen módon fel próbálják oldani.
A magyarsághoz való tartozás megélésében pozitív érzelmek dominálnak. A nemzetről való tudás társadalmi eloszlása hierarchikusan történik, s mint ahogy várható volt, az iskolázottság a legerősebb kritérium.
Hogyan nevezik meg magukat a magyarok?
Ami megállapítható, a regionális identitás (pl. erdélyi, kárpátaljai) és „a jelzős magyar identitás” (pl. romániai/ukrajnai magyar) összességében minden régióban többségben van.
A magyar nemzethez való tartozás kritériumai esetében – mint ahogy várható volt – a kultúrnemzeti feltételek dominálnak, viszont mivel a kettősállampolgárság-vitával az állampolgárság kérdése is bekerült a köztudatba, relatív nagyobb súlyt kapott, mint egy 2000-ben, illetve 1997-ben végzett kutatásban – hívta fel a figyelmet Veres.
A szülőföld és haza fogalom közti különbségtételt vizsgálva kiderül, a szűkebb régiót (Erdély, Vajdaság stb.), illetve az országot, ahol élnek, nevezik hazájuknak – hogy emögött mi áll, azt egy kontrollkérdés bevezetésével próbálták megfejteni: Ha szabadon választhatnak, hol, melyik országban élhetne? Az erdélyi magyarok a legnagyobb arányban választják Romániát, s hasonlóan relatív többségbe kerülnek az Ukrajnát választó ukrajnai magyarok.
Kérdés, mennyire jelent kognitív disszonanciát a kultúrnemzeti azonosulás és az állampolgárság – a kisebbségi helyzetben ugyanis ez óhatatlanul ellentmondásba kerül. Bár Magyarországon is az anyanyelv és a kultúra jelenik meg domináns, a magyar nemzethez tartozást kifejező feltételként, körülbelül fele-fele az arány az államnemzet-koncepcióra utaló feltételekkel szemben. Ebből persze nem azt a következtetést kell levonni, hogy
a magyarországiak el akarják felejteni
a határon túliakat, hiszen más többségi csoportokban is hasonló tendenciák figyelhetők meg. Magyarországon egyébként az a tézis, miszerint a határon túli magyarok és a magyarországi kisebbségek is részei a magyar nemzetnek, a magyar nemzeti ideológia társadalmi működésének eredménye – magyarázta a szociológus.
A kognitív disszonancia, amikor az egyén nehezen egyezteti a kultúrnemzet-államnemzet meghatározta identitás elemeit, általában a magasabb végzettségűek esetében jelenik meg gyakrabban.
Nem tudjuk, tartalmilag mit jelent az, hogy a határon túli magyarok nagy arányban nemcsak a magyar nemzet részének, hanem a többségi nemzet részének is tekintik magukat – ismerte el Veres. Ennek és más értelmezésre szoruló kérdéseknek a megválaszolása érdekében
idén a kutatást minőségi módszerekkel folytatják.
Jól beazonosítható a kultúrnemzeti kötődés affirmatív kinyilvánítása, másrészt megfigyelhető több kérdés kapcsán, hogy ezek a közösségek szociálpszichológiai értelemben abban az országban gondolják el magukat közösségként, ahol élnek.
Az egységes magyar nemzethez való tartozás pedig lazább kohéziós kötés, mint az erdélyi magyarsághoz mint csoporthoz való tartozás – vonta le a következtetést Veres. A határon túliak otthonosságérzetét az országukban a következő tényezők határozzák meg: az ország geopolitikai státusza (pl. NATO-tagság), a kisebbségpolitikai viszonyok, a magyar szervezetek államigazgatásban betöltött szerepe és súlya, illetve Magyarország határon túli nemzetpolitikája.
Az identitásról való beszéd formálja magát az identitást,
az egyént személyes érintettsége folytán érzékenyen érinti a téma – vezette fel Horváth István, a műhelybeszélgetés házigazdája Papp Z. Attila kutatásvezetőnek a Kárpát Panel médiavisszhangjáról szóló ismertetését.
Érdekes megfigyelni, hogy mire harap rá a média, illetve hogyan működik a sajtónyilvánosság – Papp Z. Attila a Régió folyóirat 2007/4-es számában közölt elemzést erről a Kárpát Panel apropóján. A kutatás utóélete, nyilvánosság felé történő kommunikációja két szinten történt: egyrészt volt egy szakmaibb jellegű beszéd a Transindexen, amelyből helyenként átvettek más sajóorgánumok is, ezt viszont nem követte különösebb vita.
Volt azonban egy másik típusú reakció, ami leginkább Veres Valér kutatásvezető személyét érintette, illetve a felmérést bemutató tavaly novemberi sajtókonferencián az identitásról elhangzottakat interpretálta.
Ennek a diskurzusnak az alapját egy MTI-, illetve Duna tévés hír képezte. Nyilván a sajtót jobban lázba hozta egy ilyen identitással kapcsolatos megállapítás, mint mondjuk az, hogy milyen a szakképzés helyzete a Vajdaságban – de sajnos ez úgy csapódott le a médiában, hogy Veres Valér azt állítja,
az erdélyi magyarok 65 százaléka román.
„Nem kell jobboldalinak lenni ahhoz, hogy egy ilyen mondat olvastán az ember mindenféléket gondoljon” – jegyezte meg a kutató. A Pozsonyi Új Szóban kisebb vita alakult ki a kutatási eredmények kapcsán.
Kárpátalján adtak némi helyi ízt a kutatási eredményeket ismertető cikknek, de például a Vajdaságban megjelent sajtóanyagok teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy a Kárpát Panelnek vannak vajdasági vonatkozásai – mondta el Papp Z. Attila.
A magyarországi média reakciói közül Bayer Zsolt publicista személyeskedő és támadó hangú írását említette a kutatásvezető. A szóban forgó cikket átvette az Erdély.ma, de a magyarországi publicista fizetett hirdetésként a Hargita Népében is lehozta. Ezt a nem feltétlenül pozitív PR-t egyébként Örkény Antal szociológus
nemrég irigykedve emlegette,
mondván, a kilencvenes években egy hasonló kutatásnak (Kárpát Projekt, .pdf) nem volt ilyen visszhangja.
A felmérés többek között azért lett ekkora téma, mert közvetlenül a romániai europarlamenti választások előtt mutattuk be az eredményeket – ismerte el a kutató. „Álmomban nem gondoltam volna, amikor jóval azelőtt eldöntöttük az időpontot, hogy ennek ekkora kihatása is lehet” – jegyezte meg.
A Magyar Nemzet ambivalens módon viszonyult a kutatási eredményekhez, először a kutatók politikai befolyásoltságát taglaló dörgedelmet hoztak le, majd pár napra rá, mintha mi sem történt volna, korrekt módon bemutatták az eredményeket.
„Mindig nagy kockázat, amikor egy kutatás kapcsán bizonyos állítások nyilvánosságra kerülnek, mert másképp csapódnak le az információk, átalakulnak, átértelmeződnek” – összegzett a kutató.
Szabó Levente irodalomtörténész, a BBTE egyetemi adjunktusa arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a felmérés kutatóinak alaptézise az, hogy a határon túli magyaroknak többes kötődéseik vannak, illetve
kicsit ideáltipikus módon
a hazát Romániában képesek azonosítani, s Veres Valér hipotézise szerint várhatóan megjelenik majd a nemzetekfölöti, európai identitás is, addig a felmérés egy másik részéből az derül ki: sokan ha lehetőségük volna rá, akkor sem tanulnának idegen nyelveket – nemcsak angolt, románt sem.
Elgondolkodtatóan árnyalhatnák ezt a többes kötődések tartalmára vonatkozó eredmények, ám ezt survey típusú kutatással nem lehet kimutatni, jó lenne tehát, ha fókuszcsoportos kutatással egészülne ki, mint ahogy azt a kutatók is tervezik – mondta Szabó.
Kiemelte még a romániai magyarok médiafogyasztási szokásait feltérképező részt, amelyből gyakorlatilag az derül ki, hogy a saját országukban folyó eseményekről a magyarországi médiából értesülnek, ha egyáltalán értesülnek valahogyan bármiről is.
Érdekes megvizsgálni – vetette fel –, ahogyan a kutatók elképzelték ezt a kutatást, illetve amit utólag forgalmaztak belőle. A sajtóanyagban elsősorban az identitással kapcsolatos eredményeket hangsúlyozták – amiből utólag elferdítve a már említett sajtóbotrány is kerekedett.
Viszont az erdélyi magyarok egészségügyi állapotáról, gazdasági aspirációiról, vállalkozókedvéről nem tettek említést, és ez később sem került terítékre a sajtóban sem – állapította meg Szabó.
Megdöbbentőnek nevezte, hogy a kutatás egyik legkevésbé lefedett része pontosan az egészségügyi helyzet feltérképezése – főleg abban a kontextusban, hogy milyen komoly modernizációs népegészségügyi kérdésről van szó, amellyel a közösségnek szembe kell néznie. Tünetértékű az, ahogyan a sajtó kezelte a felmérés eredményeit – sok mindent megtudhatunk ebből arról, hogy mi az, ami témává válhat, s milyen típusú a nyilvánosság szerkezete Romániában. Szokás elitistának becézni a sajtót, de úgy tűnik,
a közélet egyetlen szeletével foglalkoznak, és ez a politikai dimenzió
– vélte Szabó. A legapróbb politikai történésekből is esemény válhat, olyanokból is, amelyekről pár nap múlva kiderül, hogy igazából nem voltak események. A romániai román és a magyarországi sajtóban az utóbbi időben kiemelt helyen kezelték például a daganatos betegségek világnapját, míg ez a téma a romániai magyar médiában nem ütötte meg az ingerküszöbét. A modernizációs vitában sem merült fel az egészségügy helyzete – tette hozzá.
Papp Z. Attila elmondta, az egészségügyi helyzetre vonatkozó adatok még feldolgozásra várnak, ezeknek csak egy része került be a gyorsjelentésbe. Volt ugyanis egy nyitott kérdés, ami arra vonatkozott, a megkérdezettnek eddig milyen betegségei voltak, ennek feldolgozása pedig időigényesebb.
Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet munkatársa három kritikai észrevételt fogalmazott meg a kutatással kapcsolatban. „Valér megfogalmazásában a nemzeti identitás az ideológiai ismeretek tárházát jelenti, s ő azt vizsgálja, ezek az ideológiai ismeretek megvannak-e, vagy hiányoznak. A kutatás szempontjából ez gyakorlatilag azt jelenti, ezeket a tartalmakat előre meghatározzuk, majd pedig
a valóságon, pontosabban a válaszadókon számon kérjük.
Itt két szint keveredik: az egyik az etnopolitikai projektek szintje, ahol valóban megvizsgálhatjuk, ezeknek az etnopolitikai projekteknek melyek a kialakulási feltételei, hogyan változnak, kik működtetik – de teljesen más kérdés az, hogy ezek a projektek hogyan működnek a valóságban, ezekhez hogyan viszonyulnak vagy nem viszonyulnak a hétköznapi cselekvők.
De mivel módszertanilag ez a két szint összefolyik, szerintem erről a kérdésről semmit nem tudunk meg” – érvelt a szociológus.
Vajon valóban a hétköznapi cselekvők világában létezik a sokat emlegetett kognitív disszonancia, vagy inkább a használt eszközök vetítik rá a valóságra? – tette fel a kérdést. Szerinte az utóbbi évtizedben kutatásról kutatásra vándoroltak a rossz kérdésfeltevések – olyan fogalmakat használnak e kérdőívekben, amelyeknek a jelentéstartománya nem tisztázott.
Mint ahogy az sem, mi a különbség haza és szülőföld között – ha a válaszadók gondolnak is erről valamit, egyáltalán nem biztos, hogy ez talál a kutató koncepciójával.
„A fő problémám az, hogy vannak módszertani eszközök, de voltaképpen nem tudjuk, ezekkel az eszközökkel mit mérünk” – állapította meg Kiss Tamás. Szerinte azzal a kontrollkérdéssel, hogy ha szabadon választhatnának, milyen országban élnének szívesen (53% választotta Romániát), voltaképpen migrációs potenciált mértek a kutatók. A médiavisszhanggal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet:
a kutatók bevallottan demisztifikálni akarták
a határon túli magyarok identitásáról való gondolkodást, tehát ne csodálkozzanak azon, hogy a várakozásoknak megfelelően robbant a dolog. Tehát nemcsak a sajtó a felelős a médiavisszhangért, hanem a kutatók is.
Papp Z. Attila válaszában elmagyarázta, a demisztifikáció alatt voltaképpen a max weberi értelemben vett varázstalanítást kell érteni, és ez elsősorban a magyarországi közegnek szólt, akik „gyakran a határon túli magyarokról elég sok mindent gondolnak”. A kutatói felelősséget a sajtóvisszhanggal kapcsolatban pedig ő maga is felvállalja az említett cikkében.
Kiss Tamás végül azt vetette fel a romániai magyarok kettős kötődésének hipotézisével kapcsolatban, hogy a román nemzetkoncepciónak olyanfajta állampolgári átértelmezése, amilyenről Magyarországon lehet beszélni (értsd: hogy a kisebbségek is részei a magyar nemzetnek), eddig nem történt meg. „Ha viszont nincs ilyen projekt, akkor nincs amihez viszonyulni” – szögezte le a szociológus.
Gábor Kálmán, a magyarországi Felsőoktatási Kutatóintézet tudományos munkatársa szerint a nemzeti identitást és az individuális identitást hétköznapi struktúrában kellene elhelyezni és vizsgálni, ehhez azonban még ki kell fejleszteni az eszközöket. Horváth István szerint az erős elméleti keret vitte el egy kicsit a kutatás értelmezését.
„Vannak az egyének, akiknek viszonyulniuk kell adott realitásokhoz, amelyekkel különböző módon találkoznak. Van egy személyazonossági igazolványuk, ebből fakadóan jogaik, jogosítványaik rendszere: vagyis egy államnak a polgárai, ennek minden vonzatával együtt. Van tapasztalatuk, pontosabban egy történelmi emlékezet, amelynek ritualisztikusan a részeseivé válnak.
Az embereknek ezek között kell elhelyezkedniük, s a számok mögül valahogy ezt kellett volna kiolvasni egy puhább elméleti keretet alkalmazva. Az emberek gyakorlatilag bármilyen helyzetben viszonyulnak a környezetükhöz, és ezt a viszonyulást megpróbálják pozitívan értelmezni.
Ezért arra kell rákérdezni, hogy mit jelent románnak is lenni,
s napirendre térni az adott helyzet fölött – mert ha nagyon erős fogalmakat használsz, pl. kultúrnemzet, és ezeket értelmezed, azon projektekbe szituálódsz akarva-akaratlanul, amelyek ezeket normatív módon használják. Ti nem használjátok normatív módon, csak ezekbe belehelyezkedve értelmezitek. Viszont ha úgy kérdezel, hogy az embereknek értékelniük kell egy bármilyen hovatartozást, az lesz a fura, ha nem értékelik pozitívan.
Számomra nem fura, ha valaki románnak is érzi magát – hiszen ott az útlevele, ez van, ez áll benne, ezt el kell fogadni – de az érdekes viszont, amikor valaki azt mondja, hogy ez neki kellemetlen, rossz. Tehát van egy csoport, aki elfogadja önmagát, de viszonyul ezekhez a szimbólumokhoz, államokhoz, történelmi diskurzusokhoz.
Nem kell ennek a viszonyulásnak feltétlenül koherensnek lennie, és nincs kognitív disszonancia sem. De mi van azokkal, akik ebben a helyzetben valamit problematikusnak látnak?
Furcsa megfordulás állt elő: azt mondják, az a deviáns, aki a helyzet fölött napirendre tér – csodálkoznak, hogy lehet az, hogy 65 százalék bizonyos értelemben magát románnak is mondja. Érdekes kutatási téma viszont, hogy ki az, aki nem tud napirendre térni efölött” – vetette föl Horváth István.
Veres Valér szerint az ehhez hasonló szakmai viták pont arról szólnak, hogy a kutató által megválasztott elméleti keretben az ennek alapján végiggondolt kérdezési mód mennyire adekvát. Szerinte az identitás társadalmi meghatározottságának, a szocializációs mechanizmusnak az is fontos eleme, hogy
van egy ideológiai tartalmú tudásanyag, ami eljut az emberekhez.
A nemzeti identitásvizsgálatok standardizált módszertana alapján készült el ez a nemzeti kisebbségekre vonatkozó változat – mondta el Veres. „Hogy a haza és szülőföld közötti különbséget nem érti valaki, elismerem, lehetséges. A doktori disszertációmban is leírtam, hogy a fogalmakat az erdélyi magyarok keverik. De ettől még lehet ezt vizsgálni, hiszen a két kérdésre adott válaszokat együttesen értelmeztük.
Az, hogy valaki éppen minek vallja magát, nem olyan jól körülhatárolható csoportokat eredményez, ezek között átfedés van, amely tendenciákat jelöl – domináns verziók, mint például a regionális identitás, léteznek, de nem határolhatók körül nagyon élesen” – magyarázta Veres.
Ezt a problémát nemcsak módszertanilag nehéz megragadni, hanem számolni kell azzal, hogy a nyilvánosságban ilyen reakciókat von maga után – utalt végül a sajtóvisszhangra. Szerencsétlen egybeesés volt, hogy pont akkorra tűzte ki a román kormány az EP-választásokat – szeptemberben még nem lehetett tudni, mikor tartják, a kutatók viszont már korábban a Magyar Tudomány Napjára időzítették a bemutatót.
Veres végezetül elmondta, az ilyen több országban zajló, nagy kutatásoknak megvannak a maguk módszertani, standardizálási korlátai, amiket az összehasonlíthatóság érdekében néha elfelejtünk. Az országtanulmányoknak lesz a feladata, hogy jobban kontextualizálják az eredményeket.
Horváth István szerint is a kommunikált eredményeket jobban kell kontextualizálni, nem kell elfelejteni, hogy az nem semleges tudományos közlés marad, hiszen az egyének személyesen, önmagukra veszik. „A rácsok, amiket ráhelyezünk a valóságra, lehet, hogy torzítanak”, zárta le a beszélgetést Horváth, azt javasolva, néhány hónap múlva folytassák a módszertani vitát.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását