2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Produkciók, melyek csak hajszállal maradtak ki a döntőből

2006. december 15. 13:24, utolsó frissítés: 13:12

Kik azok a fellépők, akiknek az idén nem kedvezett a Médiabefutó-szerencse? Simán össze lehetne válogatni #b#egy további döntőre valót#/b# belőlük.





Sok minden, de nem utolsósorban szerencse kell ahhoz, hogy bejuss a Médiabefutó döntőjébe. Tény, hogy az idén két döntőt is lehetne tartani, egy igazit és egy olyat, ahol azok szerepelnek, akiknek árnyalatokon múlott, hogy nem jött össze.

Arra gondoltunk, sportszerű lenne a közönségszavazás finise előtt az olvasók figyelmébe ajánlani ezeket a produkciókat – annál is inkább, mert több olyan produkció is vezet, amelyekre számos nem lojálisan leadott szavazat van (lásd a tehetségkutató versenyszabályzatát!). Ezeket a szervezők nem fogják figyelembe venni, így semmi sem dőlt el még.

Katt a nevekre és láthatóvá válnak a produkciók filmfelvételei is.




NEM VOLT SZERENCSÉJÜK




Sáfrány Gabriella remek hangulatú saját szerzeményt adott elő. Hiteles, mély, delejes, de volt benne némi bizonytalanság is, és nem kísérte magát elég meggyőzően gitáron. Érzékeny, kimagaslóan tehetséges, szakaszról szakaszra érzékelhető a fejlődése.

Majláth Attila abszolút egyéniség ami a népdaléneklést illeti. Tavaly döntős díjazott, az idén – valószínűleg a drukk miatt – elcsuklott a hangja. Született tehetség.

A Jokerman produkciója abszolút markáns. Egy Tears for Fears-számot dolgoztak fel – mit mondjunk, jobb, mint az eredeti. De az énekes nem tudott olyan felszabadult lenni, mint a helyi szakaszon. Kár, mert nagyon kevesen múlott a továbbjutás.





A legkevésbé Timi volt szerencsés. A csíki musical-énekes lánynak minden adottsága megvan ahhoz, hogy akár Médiabefutó-nyertes legyen. De nagyon izgult és nem volt meg a kellő színpadi rutinja, hogy ez ne látsszon.


Nagyon kicsit kellett volna rászkanderezni

Lehőcz Zsuzsának nagy-nagy szíve és kitűnő hangja van. A produkció azon bukott, hogy a zenei háttér nem volt eléggé előkészítve. Nehéz számot választott, de a feladat megoldásán túl értelmet is adott a kísérletnek. De ez nem mindig elég a Médiabefutó szőrösszívű zsűrijének.





Páll Tími meg volt fázva. Ha buszellenőr vagy, ez még segíthet is, ha énekes vagy, már nem igazán. Élénk, friss, bátor, de beteg. Így nehéz énekelni.

XTC – ők nagyon szerény és rokonszenves srácok. Beatbox-freestyle produkciót nyomtak. Ott buktak el, hogy több tutira előkészített elemet kellett volna bevasalni, az improvizációt pedig kicsit mellőzni.





Clapping Rhytmics – McDonalds-zacsikkal lenyomott ütős szám. Van ilyen. Szenzációs ötlet, feszes megoldás, csak az a 10 százaléknyi bravúr kellett volna még bele.

Negative Feedback – fullextrás 60-as évek vége. Nagyon erős dezsavű érzés. Miért nem jutottak tovább? Erősségük egyben a hátrányuk is, nagyon régen voltak a 60-as évek. De a srácok ennek ellenére szuperek.

Deac Lăcrimioara – igazából nem lehet megmondani, hogy Lăcri hol rontotta el. Remek hang, jó mozgás, nagyon pontra tett produkció. Talán pont ez volt a baj, a jelentős rutin, illetve hogy keveset bízott a spontaneitásra. Mindenképpen remek produkció.

Hasonló a helyzet Kővári Kati produkciójával is.


Nézd meg a Médiabefutó honlapját úgy este kilenc és tizenkettő között, és állítsd össze magadnak a saját döntőd. Mi esténként órákat tudunk tölteni azzal, hogy visszanézzük a kedvenceinket. Hétfőn találkozunk Csíkszeredában, a Játékszín termében, az igazi országos döntőn!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS