Monológok a kivándorlásról, pro provocatio
szerk. 2006. július 11. 19:59, utolsó frissítés: 18:58Függőség és "otthon"-érzés, megmaradásretorikával szembeni allergia, Marx prolegomenája a Tőkéhez, és persze érvényesülés meg pénz. Extra különvélemények
arról, hogy lehetséges életstratégia-e a "román valóság"-gal szemben, ha itthagysz csapot-papot, pénzed repülőjegyre költöd, és elhúzol.
Empirikus tapasztalatunk: gyakran beszédtéma. Mindenkinek van olyan ismerőse, rokona, aki "kint él". Az "ilyenekről", attól függően, hogy az illető, aki éppen beszél, kivándorlás-párti, kivándorlás-közömbös vagy kivándorlás-ellenes, olyan pszichológiai kontextusban esik szó, hogy "neki is sikerült" (csodálattal vegyes irigykedés, frusztráció), vagy "mitől jobb ott, mint itt" (kényelmesség, közömbösség), illetve "ő is elhúzott?!" (megdöbbenés, kesergés, harag). És persze adott átmenetek egész sora is.
>>KIVÁNDOROLNI JÓ? Már nincs kikhez hazalátogatni(Szemlézett Disputa-topik a kivándorlásról)
Az ilyen beszélgetések általában abból az elképesztően változatos megfogalmazású közhelyből indulnak ki, hogy "szar a fizu, s nem is lesz jobb", drága a lakás stb. A huszonéves rommagyarok gyakori beszédtémája ez, mondhatni visszatérő motívum bizonyos körökben, és bár már számtalanszor végigrágták már, soha nem unják meg - legalábbis a saját válaszverziójuk hangoztatását nem. (Már csak ezzel is világgá lehet kergetni barátainkat.)
Válaszverzió: kivándorlás. Gyűjteményünk első része következik.
--------------------------
X., 24 éves: Először is leírnám, hogy véleményem szerint milyen motivációk alapján dönthet valaki a kivándorlás ellen/mellett.
Kivándorlás ellen: 1. materiális motiváció: elég sok pénze van az eredeti országban ahhoz, hogy elég kényelmesen megéljen ott, és az ottani élettere kielégíti a materiális igényeit;
2. pszichológiai motiváció: "dependensé" válik az adott kulturális közegtől, nem érzi jól magát más kultúrában, nem tudja elfogadni annak szabályait, nem fogékony az idegen behatásokra;
3. ideológiai motiváció: ideológiai jelentőséget tulajdonít az "etnicitás narratívájának" (jelentőségteljesnek tartja, hogy egy adott etnikum tagjaként született egy adott térségben, érzelmi/ideológiai kötödést tapasztal önmagában egy adott népcsoport iránt);
4. nyelvi háttér: a célország nyelvének nem megfelelő ismerete megnehezíti a kivándorlást;
5. saját kultúra/ország jelentőségének esetleges felértékelése az "idegen" tapasztalatok hiányában.
Amúgy nem tartom valószínűnek, hogy a kivándorlás elleni motiváltság, vagy a "hovatartozás-érzés" genetikailag determinált lehet.
Kivándorlás mellett: Nagy vonalakban az előzőek ellentéte, vagyis: jobb anyagi körülményekre számít a célországban, nem érzi saját személyére szabottnak a kiindulási ország kulturális körülményeit, nyitott az idegen behatásokra, szereti megtapasztalni a számára újként ható szituációkat, nem tulajdonít fontosságot az etnicitás narratívájának, elsajátította a célország nyelvét.
A kétirányú motivációk nyilván keveredhetnek, pl: valaki "nem érzi otthon magát" a célországban, de a jobb anyagi körülmények miatt mégis a kivándorlás mellett dönt stb.
Én 6 éve egyetemistaként Magyarországon élek, és 2-3 éven belül Hollandiába szándékozom költözni, ennek érdekében az egyik szakom a holland. Hollandia jó kis ország, vicces a nyelv, és kellemes a hangulat, ráadásul van jónéhány ex-gyarmata, ahol a holland a hivatalos államnyelv és ahol kellemes trópusi hőmérséklet uralkodik az év túlnyomó részében - szóval az ideális perspektíva számomra jópar év eltöltése lenne egy olyan helyen, ahol fellelhetőek a következő elemek:
tengerpart, buja növényzet, koktélok, benszülött nők,
függőágy, egy fotó-műterem a közelben, és ami az anyagiakat illeti: laptop az ölben, ami a megélhetést és a külföldi fizetést biztosítja. Persze ez csak egy jelenlegi (igencsak utópisztikus) elképzelés, szerencsére fogalmam sincs arról, hogy mit fogok csinálni 5-10 év múlva.
Magyarországon amúgy jelenleg kellemesen megvagyok, csak hát a 6 év kezd egy kicsit soknak tűnni, és már idejét érzem a továbbutazásnak. Budapesten élek, a baráti köröm túlnyomórészt magyarországiakból áll, és bár nem tartom teljesen ideálisnak az ottani közeget,
számomra mégis sokkal kellemesebb és jóval több lehetőséget biztosít,
mint amire (emlékeim, illetve jelenlegi - felületes - észrevételeim szerint) Erdélyben számíthatnék. Nem tartom valószínűnek, hogy huzamosabb időre visszatérnék Romániába, és nem érzek nosztalgiát az itteni kultúra iránt.
Úgy gondolom, hogy a "megtelepedési" ösztön elsősorban a megszokott, mindennapos közegek által kiváltott dependenciával, illetve ezzel ellentétben a "vándorlási" ösztön az "idegen" kulturális közegek bensőségesebb megismerése iránti vággyal hozható összefüggésbe. A megfelelő mértékű dependencia hozhatja létre az "otthon" érzését, én pl. egy időben viszonylag sokat füveztem, és egy idő után egy-egy spanglit elszívva mindig "otthon" éreztem magam.
25 éves "jómunkásember": Első lépésem "el" az volt, hogy rájöttem:
a megmaradásretorika rajtam személy szerint semmit sem segít.
A nagy számok törvénye (évente x ezer erdélyi magyar vállal külföldön munkát, ebből y százalék végleg ottmarad stb.) egy személyes döntésnél legfeljebb egy külső vitapartnerrel szemben érv, hogy "lásd, ők is, akkor én miért ne". A "megmaradás" hétköznapi értelemben arra utal: "maradok, mert..." és itt következnek a legtöbbször személyes helyzetből fakadó magyarázatok.
A megmaradás mint retorikai kifejezés viszont a "közösségért" érzett személyes felelősséget igyekszik felébreszteni. Ez a felelősségérzet nagyjából megvan valamilyen szinten mindenkiben, de ha sokat szajkózzák, az ember egy idő után gyanút fog. Főleg ha az "áldozathozatal" vagy "felelősség" szavak társaságában jelenik meg, akkor lesz egy idő után közhelyes, semmitmondó.
Az üres dumától viszolygókat szinte kényszeríti ez a retorika, hogy visszavágjanak, és felsorakoztassák az ellenérveket. Szóval, arról van szó, hogy az embernek már attól megjön a kedve kivándorolni, amint egyre csak azt hallja, hogy "erkölcsi kötelessége" itthon megrohadni.
Persze, sok személyes frusztráció is a lelépést ideologizálja: kevés fizu, nulla karrier, albérlet-életforma. Nálam a
"mindenütt jó, de legjobb sehol" is bejön mint legfőbb érv:
egyszerűen általában nem érzem itt jól magam, persze valószínű, máshol sem érezném jól, de el innen, aztán majd meglátjuk. Arra gondoltam, rossz közérzetem személyes gyengeségből, életképtelenségből, sznob távolságtartásból, tehetségtelenségből fakad. Lehet, így van, de legalább ugyanilyen erős a pozitív rész is, ami nem hiányból vagy hiányosságból következő frusztráció, hanem egyszerűen a gazdagság-változás-sokféleség dicsérete, vagy "megismerésvágy".
Ugyanakkor nem szeretném, hogy egy jellegzetesen Erdélyre jellemző "kivándorlás mint életstratégia pro és kontra" diskurzusban résztvevőként engem is beskatulyázzanak. Igen, elmegyek, de nem azért, mert itt élek, hiszen bárhol élnék, előbb-utóbb otthagynám azt a helyet.
Ha belegondolsz, hogy az őseid - szászok, zsidók, örmények, svábok, magyarok, cigányok - mennyit vándoroltak, miért lenne szükségszerű, hogy te az út egyik állomásánál csak úgy leragadj? Persze, visszatérni mindig a legszebb, pontosabban a visszatérés gondolata: de hogy
ez a "vissza" éppen hol van, földrajzilag nem releváns.
27 éves fiú: Két típus van: a befutott romániai fiatal és a be-nem-futott (értsd sikertelen, támogatás és háttér nélküli). Véleményem szerint az előbbi nem akar kivándorolni sem időszakosan, sem integrálisan. Az utóbbival van a baj. Míg az első típus sztereotípiái közé tartozik, hogy a honi érvényesülés akadálya a személyes kvalitások hiánya (mivel minden befutott ember így szereti látni saját sikere okát), a második típus szentül hiszi, hogy - elsősorban anyagi - gondjait a romániai gazdasági és geo- és egyéb politikai helyzet okozza.
Személyem is a második csoport tagja. Decens munkából szerzett pénzből nem lehet házat vásárolni, nem lehet utazgatni, felpumpolt fogyasztói igényeink is megsínylik és így tovább. Vállalkozni kell! - mondja a józan ész. De a még józanabb ész azt is tudja, hogy a vállalkozáshoz a jó ötlet mellett alaptőkére is szükség van.
Az alaptőke meg nem Marx prolegomenája a Tőkéhez,
hanem éppenséggel az, amit örökölni lehet, ajándékba kapni lehet, de munkával megkeresni a lehetetlennel határos. S minthogy ritkán akarja az ember kvázi-lehetetlenekkel tölteni kevéske idejét, ésszerűen úgy dönt, hogy olyan helyre vándorol, ahol szimpla munkával sem lehetetlen tőkét gyűjteni, majd visszajönni, vagy - és ami lényegében ugyanaz - házat vásárolni és ott élni.
Aki elégge individualista ahhoz, hogy ne legyen transzilvanista, az valószínűleg egyet is ért a fentiekkel. Persze nem a nemzeti tudat vagy bármely meghatározott értékrend hiánya okozza az elvandorlók haza-hűtlen magatartását, hanem a Maslow-piramis néhány alsóbb lépcsőfokának a helyi kielegíthetetlensége. Szép és nagy kertteraszon és vastag pénztárcával a zsebünkben nem is olyan nehéz elvadult transzilvanistának lenni. (Azok kevesen vannak, akik épp az itthonmaradás retorikájából gazdagszanak meg.)
Hogy milyen országba vándorolnék? Ahova lehet, persze ideális lenne mondjuk Svédország vagy Hollandia, de az ember pénzszerzés céljából
ideiglenesen olyan visszamaradott helyekkel is meg tud békülni,
mint az Egyesült Államok. Mi tart vissza? A vízumkényszer és a munkakényszer, nomeg a jól ismert pénz. Kimenni is pénz kell, maradni is pénz kell. Mire kell több? Lehet, maradni TÖBBE kerül?
24 éves doktorandusz hallgató, "félig emigrált": Menjen mindenki (a szeme világába) oda, ahol tud érvényesülni. Ha pedig már elhagyta a biztonságot jelentő szülővárosát/kultúráját/országát/istentudjamit,
akkor ne nyivogjon, hogy milyen nehéz,
meg mi lett volna, ha. Ugyanez érvényes a fordítottjára is: ha volt alkalom, és bizonyos faktorok miatt mégsem emigrált a delikvens, akkor se nyivogjon. Az ilyenfajta nyivogást mélyen, háborogva, hüledezve elítélem. A másik, hogy ha már kivándorolt az ember valahová, akkor próbáljon meg beilleszkedni, beolvadni a tömegbe, és ne felejtse el, hogy ő csak egy 'vendég', na meg pláne ne keresse a konfliktusokat (lásd franciaországi zavargások).
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
