2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Bevezetés a squattolásba

K. A. 2005. szeptember 29. 10:45, utolsó frissítés: 10:40

Helyszín Budapest, egy belvárosi bérház pincéje, szeptemberben, egy hétköznap koraeste.





Az itt évők annak a Centrum Csoportnak a tagjai, mely tavaly ősszel elfoglalt egy üres belvárosi ingatlant, az egykori Úttörő Áruházat, ahonnan a tulaj kiutálta a csoportot. Ők pedig udvariasan távoztak. A házfoglalás, más néven squat, újdonság Magyarországon. Hollandiában különösen, nyugaton általánosan bevett aktivista praktika.



(Az aktivista az a személy, aki alkatilag nagyon kritikus, nem ismeri el a tekintélyt, globalizáció-ellenes, antikapitalista, a természethez való viszonyában öntudatos, forradalmár, egy színes, az élet minden mozzanatát átölelő szubkultúra és egy Magyarországon néhányszáz fős, ideológiailag is elkötelezett közösség részese. A kemény maghoz különféle felületeken már Magyarországon is több ezren kapcsolódtak.)




A forradalmárok mindig is squattoltak,

a lengyel Szolidaritás-mozgalom első székháza squattolás volt, de Böjte Csaba is visszasquattolta magának alapítványa első ingatlanát. A squat régi, bevett, bevált.

A budapesti lokáció, ahol vagyunk, nem squat, hanem egy civil szervezet ideiglenes felajánlása a fedél nélküli fiatal squattolóknak. A szobák berendezése a diáklakások fesztelensége szerinti, ami mégis megkülönbözteti egy szokásos diákbunkertől, hogy a falakon körbe-körbe olyan plakátok és feliratok sorjáznak, melyeken könnyen átüt a hely mozgalmi jellege.

Az itt összegyűlő fiatalok diákok, többen filozófia szakosok, magukat anarchistáknak vallják. A Centrum Csoport körülbelül 30 aktív tagot számlál, holdudvarában kétszer-háromszor ennyien fordulnak elő. Az egyik felirat meghatározását adja annak, mit jelent a bázisdemokrácia és mit jelent a konszenzus, kicsit odébb egy lehúzós:


Coca-Cola sold out,

arrébb pár Barbie-baba himbálózik nyaktól felkötve, máshol tájékoztató jellegű lakonikus magyar-angol feliratok. Egy kis lehúzóson a Diszkóbalesetek című fanzin hirdeti magát.



Egy másik kifüggesztett szöveg arról beszél, hogy mindenki mosogasson el maga után, a mellékhelyiség falán pedig egyféle szótár olvasható, ahol a külföldi vendégek hátrahagyják a rájuk jellemző fogalmak meghatározását tartalmazó szótárcikkeket.

Rajzok, grafikák, mozgalmi plakátok, globalizáció-ellenes vagy éppen idegen nyelvű szélsőbalos matériák. Az egyik kartonlapon nagybetűkkel: RIADÓLÁNC, alatta telefonszámok.


Körülbelül tízen

vannak lent, köztük egy ismerős, L, aki Pécsen tanul és tegnap még feldobottnak tűnt, amiért hamarosan fogyatékos gyerekeknek tarthat művészeti foglalkozásokat. Ő R barátnője, annak a R-nek, aki az underground Budapest valószínűleg legavatottabb idegenvezetője. R közli, Budapest, minden látszat ellenére kisváros és ezt több anekdotával is illusztrálja.

Sokmindenről mesél, többek között arról, hogy nem hisz abban, hogy klasszikus patriarchális házasságban tudna élni valakivel, abban pedig végkép nem, hogy házasságban tudna gyereket nevelni.

Számára az ideális gyereknevelési közösség egy női kommuna, ahol persze minden nőnek megvan a maga intim szférája is, de a gyerekek szocializációja mégis egy szabályozott, de mégis felszabadult altruista közösségben történik.



Egy raszta srác rajzolgat, egy orosz punk netezik, egy Don Quijotéra emlékeztető valaki mással sakkozik. Utóbbiról – bár nagyon szerény srác benyomását kelti – kiderül, hogy egy egész telet remeteként élt át egy környező erdőben. A többiek beszélgetnek, itt-ott felizzik egy dzsoint.

Úgy alakul, hogy M megtudja, újságíró vagyok. Filozófia szakos, élénkségéből látszik, ő itt elég meghatározó egyéniség. Beszédbe elegyedünk, türelmesen válaszolgat. Felvillanyozottnak tűnik, igazából nem is lelkes, hanem van benne egy olyan eszme iránti elkötelezettség, amire akkor szokás felfigyelni, ha elveszett. Sokat köhög (lásd: a betegség, mint metafora). Nála is, másoknál is érzek némi média-ellenességet, ami persze valahol még rokonszenves is.


A squat politikai tett

Néhány órával az M-mel való beszélgetés előtt P-vel találkozom. 50 év körüli, konszolidált egyetemi tanár, posztindusztriális humanista, amúgy a magyarországi liberálisok megmondó embere. Helyszín egy pláza kávézója, remek kávéval és nagyvonalúan kezelt belső terekkel. P a real estate logikájáról mesél, vagyis arról, milyen cselekvési nyelvtana van a világ egyik legnagyobb üzletének, az ingatlanspekulációnak.



Néhány budapesti példát is említ, amelyek arról szólnak, milyen potenciál van ebben a városban és hogyan lehet rossz önkormányzati döntésekkel dollár-milliárdokat elfecsérelni arra, ami amúgy is magától fejlődni tudna.

Elmondja, miért fontos Magyarország számára, hogy egy vidéki város kapja meg az Európa Kulturális Fővárosa címet, tudniillik Budapesten valójában nem látszana meg az előirányzott nagyságrendű fejlesztés. Arról is mesél, miért halott kulturálisan Párizs belvárosa, és miért élő Berlin, ahol a kis galériák is megengedhetik maguknak, hogy a belváros szívében működhessenek.

Hol kapcsolódik ez a squathoz? Ott, hogy az urbanisztikai gondolkodás már önmagában egyféle szintézise lehet a kulturális-szociális és politikai gondolkodásnak. A squattolók pedig egyféle alkalmazott urbán-filozófiát működtetnek. Azzal, hogy squattolnak a tulajdonostól többletet, felesleget vesznek kölcsön, és annak szociális-kulturális alkalmazást adnak, manifeszt politikai kritikáját nyújtják a rendszernek.

M arról mesél, hogy nincs rendben, hogy a hajléktalanok üres ingatlanok előtt alszanak: ezzel az érvvel valóban nehéz lenne vitatkozni. A gyakorlat (például a squat) az elsődleges, ez egyféle általános példastatuálás; arról szól, hogy ha nekik megy, és gyakorlatilag semmi pénzből értelmes tartalommal tudnak megtölteni egy foglaltházat, akkor miért ne mehetne másoknak is.

Ugyanakkor nagyon fontos a dolog utópikus része is. Légy realista, kérd a lehetetlent – idézi M a 60-as évekbeli, mára klasszicizálódott jelmondatot.



Aktivista import

Az egyik aktivista fanzinban egy hosszabb interjú van arról, hogyan történik a squattolás Hollandiában. Az aktivista szubkultúra nemzetközi, a know how könnyen átvehető. A világot számos aktivista csatorna hálózza be, ilyen például a Indymedia portálhálózat, amelynek magyar, és újabban román portáljai is működnek.

A történet azzal kezdődik, hogy azonosítani kell az ingatlant, utána kell járni annak kié, életveszélyes-e, ki van-e rá adva bontási engedély. Nem árt, ha kezdetben ezek a házak a belvárosban találhatók – lásd politikai üzenet. M arról számol be, hamarosan bemennek egy újabb házba, amire úgy bukkantak, hogy csoportok szervezetten végigfésülték a negyedeket és az alternatívák közül azonosították a legmegfelelőbbet.

Aztán be kell törni, hogy hogyan kell a squat során civilizáltan végezni a zárakkal, azt például Hollandiában profi lakatosok tanítják meg a fiataloknak. A foglalás után a házat lehetőség szerint be kell lakni, rendbe kell tenni, funkciót kell adni neki és ezt minél gyorsabban, mert a média és a környező lakók azzal nyerhetők meg, a házfoglalás nem balhé, hanem jótétemény.

Az Úttörő Áruház sajtóját áttekintve ez a Centrum Csoportnak nagyon jól sikerült. Nyitott, előzékeny és értelmes kultúremberek benyomását keltették, még a kirendelt örzővédőkkel is összehaverkedtek, ami azért mégiscsak regénybe illő. Bútorokat, hardvereket, saját berendezési tárgyakat hordtak be az ingatlanba, amit elkezdtek élhetővé tenni.


A nyugati jogállás

A foglaltházak lakói egyes értelmezések szerint birtokháborítók és a tulajdonhoz való jogot sértik. Egy másik értelmezés szerint méltóságukhoz való jogukat gyakorolják azzal, hogy keresnek egy fedelet a fejük fölé. Hollandiában azok az ingatlanok, amelyek 12 hónapja üresen állnak legálisan squattolhatók.

Ha a tulajdonos nem tudja értelmesen bizonyítani, miért fontos számára, hogy visszakapja ingatlanja használati jogát, el kell viselje a squattolókat, akiket legfeljebb egy piaci ár alatti bérlet kifizetésére ítélhet.



A squat-ok kultúrházakká és szociális központokká, menedékhelyekké vagy éppen oktatási központokká válnak, a kommunában élők életét minimális íratlan szabály korlátozza. A kulturális vagy egyéb szolgáltatásokból származó bevételek egy részét pedig a ház csinosítására, vagy a környező, tágabb közösség hasznára vetik be.

Persze nehéz elhinni, hogy ezek a dolgok tényleg működhetnek. Hogy talán mégis mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a squattól való félelem miatt egyes helyeken monitoring ügynökségek működnek, amelyek riasztják a tulajt, ha a 11 hónapja áll üresen az ingatlanja.

fotók: Index, Indymedia

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS