Llosa: az írás zseniális mód a szórakozásra
B. A. M. 2005. szeptember 22. 16:53, utolsó frissítés: 16:31A perui szerző romániai látogatásán arról is beszélt: miért gonoszak a piszkozatok, és mire jó az irodalmi siker.
Az irodalom szerepe az, hogy mindent elmondjon – jelentette ki a napokban Romániában tartózkodott Mario Vargas Llosa Gabriel Liiceanu filozófussal folytatott nyilvános bukaresti beszélgetésén.
A rossz arcai napjainkban
cím alatt megszervezett esten kiderült, a perui írónak – akárcsak a legtöbb szerzőnek – egy regény megírásában a legnehezebb az elkezdés. Mint mondja, az első piszkozatok a leggonoszabbak, amikor “az embernek az az érzése, hogy az elbeszélés síkjai soha nem fognak összekapcsolódni, és a szereplők soha nem kelnek életre.”
Ilyenkor a szerző csak hihetetlen akaraterővel és vasfegyelemmel képes oldalról-oldalra előre haladni, mondja. Bevallása szerint talán nem vált volna íróvá – illetve más íróvá lett volna –, ha tizenegy éves korában nem szembesül addig nem látott atyjával, illetve a férfi zsarnoki természetével.
“Írói elhivatottságom másként alakult volna, ha az apám nem lett volna ellenséges velem. Ez az elhivatottság az általa tanúsított autoriter magatartás ellenében alakult ki” – mondta Llosa, aki atyja elől az írás adta szabadságba menekült.
(Az írót apja szigorú katonai iskolába járatta, ez ihlette később Ottlikot és Musilt idéző katonaiskola-regényét, A város és a kutyákat – a szerk.).
Llosa pályáját kulturális újságíróként
kezdte: nevét a perui írókkal készített interjúi tették ismertté. Az írás-újságírás kapcsolatát tagalalva kitért arra, szerinte bizonyos veszélyeket rejt az író számára az újságírás. Ennek elsődleges oka a standard és sztereotip sajtónyelv, hiszen a jó író munkáit mindig friss és eredeti nyelvezet fémjelzi.
Egyébként Llosa a napi sajtó átolvasásával kezdi a napot: semmiképp sem szeretne a világtól elzártan alkotó, “álomképekkel táplált” szerző lenni. (Az író a sportot is igen kedveli, a focit különösképp).
Nem az író a legalkalmasabb arra, hogy
arról beszéljen, amit csinál: az olvasó, vagy a kritikus többnyire sokkal inkább képes az értékelésre – fejtette ki a munkáit érintő kérdésre. “Ilyenkor általában azt szoktam válaszolni, azokat a regényeimet szeretem a legjobban, amelyekkel a legtöbbet kínlódtam, amelyekbe beleőszültem”. Ezek között említi a Háború a világ végén című, 1982-ben (magyarul 1996-ban) megjelent regényét.
Az irodalmi sikerek boldoggá tehetnek-e egy írót?
– a kérdést a Cotidianul napilapnak adott interjújában eképpen válaszolja meg: "Ha sikered van, azt hiszem, nagyon bátorító dolog, és elsősorban azt a lehetőséget teremti meg, hogy az írásnak és az olvasásnak szentelhesd az életed.
Kétségtelen, ez nagyszerű, egyszersmind nem megszokott az írók számára. De nem hiszem, hogy ez azt a boldogságot adná, amelyet írás közben keresel. Akkor teremteni, megalkotni próbálsz valamit, egyfajta tökéletességet, mely teljességgel érintetlen."
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
