Hogyan motiválják munkatársaikat a vezetők?
Sipos Zoltán 2005. július 26. 17:42, utolsó frissítés: 17:40A válaszokból kitűnik: a pénz a legfontosabb, de van aki bulit szervez, vagy javítja a belső kommunikációt.
Jó fizetést igyekszünk adni – válaszolt Szélyes Levente, a Softline programozócég ügyvezetője, amikor arra kérdeztük rá, hogy hogyan motiválja munkatársait. Egy sikeres projekt után dicséretben és prémiumban is részesülnek a munkatársak, esetenként pedig tanfolyamokra küldik őket.
A csapat hangulatát továbbá az évente egyszer megrendezett, háromnapos buli hivatott feldobni, melynek költségeit a cég állja. Itt megismerhetik egymást azok a kollégák és családjaik, akik addig esetleg csak e-mail-eket váltottak egymással.
László Attila vállalkozó, egyben az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint
egyénenként változik a motiváció módja.
Gyógyszerforgalmazással foglalkozó cégét illetően elmondta, az egyes munkákért az azzal megbízott csapat van fizetve, az elosztás rendszeréről pedig maguk állapodhatnak meg.
Ugyan más cégeknél az alkalmazottak részesülhetnek az eladások egy bizonyos százalékából, én ezt nem alkalmazom – mondta Szabó Csaba, a King Art társtulajdonosa. Kiderül, hogy ő a prémiumokra esküszik: ezeket évi két-három alkalommal osztják ki, húsvétkor illetve karácsonykor – a pénzösszeg nagysága akár az alkalmazott fizetésének 100%-át is megközelítheti.
Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője szerint téves az a felfogás, miszerint egy alkalmazottat a főnöke kellene motiváljon. Ha a munkájában nem találja meg a motivációt, a kihívást, akkor senki nem motiválhatja – tartja Rostás, aki azonban elismeri: ha korlátozottan is, de
hasznosak az olyan kis praktikák,
mint a pénzbüntetés, ha valaki nem teljesíti a rá kiszabott feladatot, illetve a prémium, ha kiemelkedően jól dolgozik.
A munkatársak motivációjának legelső eleme a kielégítő bérezés, anélkül állandó státusú alkalmazott hosszú távon nem tartható meg – válaszolt kérdésünkre Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának (EDRC) igazgatója. Fontos még a munkakörnyezet: az, hogy a munkatársnak külön íróasztala, számítógépe, telefonja legyen, és nem elhanyagolható az intézményben uralkodó munkakultúra sem.
Lényeges az, hogy a munkatársak változatos, kreatív feladatokat kapjanak, projektek keretén belül alkalmuk legyen kül- és belföldi kiszállásokra. A munkatársak számára pluszt jelenthet még egy fontos és elismert szervezetnél dolgozni (az EDRC a Soros Alapítvány utódja – szerk. megj.). Egy projektvezető számára
nincsen nagyobb sikerélmény,
ha 4-5 projektje közül egy elnyeri a kért támogatást – mondja Ádám.
Megosztom az adott feladattal kapcsolatos dilemmáimat munkatársaimmal és így hangsúlyozom egymásrautaltságunkat – válaszolt a kérdésünkre Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Ez fontos, mivel az Ügyvezető Elnökségén a jövedelmek nem a legmagasabbak – tette hozzá. A szövetség ugyanakkor biztosítja a továbblépési, itthoni és külföldi továbbtanulási lehetőségeket is munkatársai számára.
Irsay Miklós, a Kopiernicus irodatechnikai cég társtulajdonosa teljesítményarányos bérezésre, illetve juttatásokra esküszik. A pénzt nem helyettesíti, de szintén lényeges a kommunikáció – tartja Irsay. A cégvezetőnek meg kell beszélnie a felmerülő problémákat a munkatársaival, és a munkatársak számára esetleg problémás, demotiváló dolgokat meg kell oldani.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását