Tizenöt éve szörfözhetünk a Mediawave hullámain
P. S. Zs. 2005. április 29. 14:26, utolsó frissítés: 14:22Öregszünk. Ez onnan is látszik, hogy egyre több a #b#kerek#/b# évfordulónk. Most a Mediawave-n a sor.
A győri fényírók fesztiválja nem is egyszerű esemény már, hanem életforma, mondják a minden évben visszatérő vérprofik. Az ember kiéhezve jön és enyhe képmérgezéssel távozik.
Nem beszélve a társművészetek kínálta embertelen bőségről. Válogatni nem is nagyon lehet, legfennebb hagyni, hogy sodorjon az ár, s reménykedni, hogy a hullámok nem csapnak át a fejed fölött. S mindez immár a tizenötödik éve, április utolsó hetében.
Az évforduló tiszteletére idén az elmúlt fesztiválok legjobb darabjait is levetítették a nemzetközi versenyprogram mellett, mintegy száz alkotást. Köztük Andrea Arnold angol rendező Darázs című kisjátékfilmjét, mely egyrészt tavaly elvitte a pálmát Győrött, másrészt az idén kategóriájában Oscar-díjat kapott. A top száz filmek mellett még hatvan ország nyolcvan versenyfilmjére is időt kellet szorítania a látogatónak.
Hentesnek állt a Mikulás
Az animációs- és kisjátékfilmek közönsége főleg a vidám, szellemes vonulatért hálás, és ebben idén sem szenvedett hiányt a fesztivál. Ebben az univerzumban például előfordulhat, hogy ha hárman összeülnek egy kocsmában iszogatni, a pohárnyomok dalra fakadnak, a papírterítőre rajzolt firkákból pedig vidám mese kerekedik (Prudence'a Tort Ou A Raison' – Joris Clerté).
Mint ahogy az is kiderülhet, hogy a gyerekek megunt Mikulása új pályát választott, és hentesként áll szörnyű bosszút az őt cserbenhagyó, Nintendó-függő hatéveseken (Karácsonyi mikulás – Laurent & Manu Talbot) Illetve vicces párhuzamot találhatunk a nászajándékba kapott háztartási gépek és a házasság szétesése közt (Perfect – Sally Ann Arthur).
A viccen kívül azonban szépség is létezik: a számítógépes animációnak például új értelmet adhat Ali Taylor Puleng című filmje, ami a 3D animáció valósághű képeit álomszerű rajzokkal elegyíti mesévé, vagy David Delvaux Végső vonyítás című, akvarellfinomságú rajzfilmje arról, miről álmodik egy kutya a szürke nagyvárosban.
Az élő szereplőkkel készült filmek kisvalóságaiban láthatjuk, hogy bár a mozikban külön kategória az ázsiai film, a hétköznapi életben Szingapúrban is ugyanolyan problémáik vannak a fiatal, munkanélkülivé vált családapáknak, mint egy pesti lakótelepen (Bertrand Lee: Születésnap) .
Vagy: a XI. századi Oroszországban egy kisfiú, Proshka elindul, hogy meglátogassa beteg lovát, és bár viszonytagságos útja során kicsit megkeresztelik az arra járó hittérítők a jeges folyóban, azért gazdagabb lesz egy élettapasztalattal is: sose állj olyan ló mögé, amelyik beöntést kapott (Svetlana Shimanjuk: Az út) .
És most a zene
Az esemény részeként megrendezett nemzetközi dzsessz- és improvizatív zenei fesztivál ugyanazt a logikát követte, mint a filmes blokk: az elmúlt tizenöt év legsikeresebb vendégszereplői léptek fel ismét.
A fekete dzsessz legnemesebb hagyományait felidéző, de azt egyben meg is haladó William Parker quartettjétől a free funk stílust elindító amerikai gitáros, James Blood Ulmer triójáig ívelt a kínálat. Újdonságként a skandináv dzsessz mutatkozott be, öt kiemelkedő norvég együttes révén.
Az etnofesztiválon spanyol flamenco-együttes, chilei és kurd népzenészek és egy szibériai gyógyító sámán is borzolhatta az idegeket. De nem maradt ki a "modern népzene" francia egyénisége, Montanaró sem, aki egy füst alatt ötvenedik születésnapját is ünnepelte.
Zsinagóga helyett sátor
Üröm az örömben, hogy: a Mediawave hagyományos helyszíne, a Művészetek szentélyeként ismert zsinagóga felújítása már olyan előrehaladott állapotba jutott, hogy az idén már nem tudta fogadni a rendezvényeket. Emiatt a Xantus János Múzeum sátortetővel lefedett udvarába terelték át az érdeklődőket, amely viszont a jubileum ellenére lényegesen kevesebb pénzzel gazdálkodott, mint tavaly.
Le kellett ugyan mondaniuk a drága programokat, de a meghívottak mind műfajuk nemzetközileg elismert, igen jelentős alkotói, tette hozzá Hartyándi Jenő fesztiváligazgató.
S bár Hartyándi előzetesen igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem befolyásolja majd az előadások minőségét, a felállított sátor nem tudta pótolni sem a korábbi frenetikus hangulatot, sem a hangzást.
Próbálkozásnak nem rossz a színpad mögött felfüggesztett festmény, ami a régi Művészetek Szentélyének oltárrészletét ábrázolja, de Kevin Mackenzie Vital Signs nevű zenekarárhoz talán több illett volna: a programfüzet szerint ők a tradicionális kelta zenei elemeket vegyítik a modern dzsesszel, de számunkra ez az elegy nem akart összeállni.
Az utánuk következő Dresch Quartet viszont megmutatta, hogyan kell ezt jól csinálni: amit ők játszanak, már azért is különleges, mert a magyar népzene és jazz izgalmasan sajátos egysége. Lendület és precíz tudás, megható szépség és felszabadult örömzene jött le a színpadról.
A koncertek másik helyszíne a Rómer Ház, ami az érdeklődéshez képest kicsi és szűkös, a Zsinagógához képest pedig hiányzik belőle a szakralitás. Sidsel Endresen norvég énekesnő koncertjén különösen fájóan érezhető volt ennek hiánya.
A dolog azért így is bejött: a színpadon látszólag egy ötvenes családanya ül egyedül, kibontott, szőke haja beteríti, de amikor elkezd énekelni, már egy sámánasszonyt látunk; a hangja rekedt és mélyről jön, csukott szemmel, kézmozdulatokkal szellemet idéz, és a sötét, fülledt meleg ellenére képes varázsolni.
A fröccskultúra megmentéséért
tudományos előadás-sorozat hangzott el a szóda szerepéről a magyar italkultúrában. A szódát Jedlik Ányos győri bencés tanár találta fel, megteremtve ezzel a mindmáig virágzó fröccskultúra alapjait. A rendezvény keretében mintegy illusztratíve ezer fröccsöt szolgáltak fel a kultuszért rajongóknak.
De szerveztek Aranyborjú-konferencia címmel tudományos szimpóziumot is. Jelmndatként Woody Allen egyik beköpését választva: A szegénységnél a gazdagság jobb, már csak anyagi szempontból is. A konferencián az ember és a pénz bonyolult viszonyát tárták fel, a bankok, biztosítók múltját, társadalomban betöltött helyét elemezték.
Banális kis titkok
Akinek a zenén és a filmen kívül másra is jutott ideje, megtudhatta, milyen szerepet játszhat a paprika az aktfotózásban (Csípősek és pucérok – Edward Weston fotográfus: Joachim Haupt és Sabine Pollmeyer). Belekóstolhatott abba, hogy milyen lehetett a Lido és a Moulin Rouge akkor, amikor még Dali, Giacometti, vagy Juan Miro is előfordult ott (Daniel Frasnay – a királyság és a száműzetés) . Illetve hogyan készülhet hangkép beszkennelt könyv- és újságoldalakból, ha átfuttatják egy szintetizátoron (Párnalány – Ronnie Cramer).
S ha még ez sem okozott telítettséget fotókállítást is láthattak afganisztáni orvoskalandokról, festményeket a Vasilescu-gyűjteményből, színház- és táncelőadásokat. Ha pedig az utcán is nyitott szemmel sétáltak, akor bármelyik pillanatban beleszaladhattak Szőke Andrásba és Badár Sándorba, akik osztályfőnöki órát rögtönöztek.
A Nefelejcs utcai Perfornitórium pedig Boka Gábor szabadtéri kiállítása nyújtott izgalmakat, aki régi szekrényekbe költöztetett mesevilágokat. A lelkes közönség pedig kukkolt, fiókokat húzogatott, és így betekintést nyerhetett a női és férfi lélek banális kis titkaiba.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
