2026. november 1. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Lassan mindenki COVID-szakértő lesz.” A Hősök Tere Karantén Szalonban jártunk

Ágoston Hugó 2020. április 22. 12:18, utolsó frissítés: 14:40

Végül a professzor azzal lep meg, hogy egy dologban lehet bízni – a vírusban. Szubjektív beszámoló a Hősök Tere Karantén Szalon legutóbbi eseményéről.


Megtartotta második online találkozóját a Hősök Tere Karantén Szalon, a meghívottak ezúttal is jeles tudósok voltak: Falus András immunológus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és Balkányi László orvos, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ volt tudásmenedzsere, és a beszélgetés egy részében Bostonból részt vett Barabási Albert-László is.




Az első Szalonról gyors élménybeszámolóban tudósítottam. Azon többen vettek részt online-közösségként, mint tegnap este, ami – akárcsak az említett beszámoló olvasottsága – egyaránt köszönhető volt Barabási világhírnevének és a kezdeményezés újszerűségének; ez távolról sem jelenti azt, hogy a második rendezvény ne lett volna érdekes és tanulságos.

Orosz Györgyi moderátor első kérdése arra vonatkozott, amire feltehetően a legtöbben kíváncsiak: mikor lesz vége a járványnak? Falus András akadémikus érdekes felütéssel kezdi a válaszát: lassan mindenki COVID-szakértő lesz… Utána árnyaltan elmagyarázza a megfontolásait, amelyek nyomán a következtetése az, hogy nagyon lassú lecsengésre kell számítani. Tehát a május eleji csúcspont után nem lefelé ívelő görbe várható, hanem egy hosszú plató következhet, a fertőzöttek számának nagyjából állandó értéke. (Nem vesszük észre azonnal az újrafertőzötteket).



Két érdekességgel zárja válaszát, az egyik arra vonatkozik, hogy mit is értünk a járvány vége alatt… Karinthy Frigyest idézi (aki kezdetben nem vette komolyan, mígnem a sors rettenetes bosszújaként szeretett – első – felesége meg nem halt a rettenetes vírustól): sokan, többen, még többen betegednek meg, aztán sokan, többen, egyre többen meggyógyulnak, s az utolsó boldogan felkiált: „hurrá, ma csak én halok meg”. Végül a professzor azzal lep meg, hogy egy dologban lehet bízni – a vírusban.

Próbálom átgondolni, hogy miért is kell bízni a vírusban, bajaink forrásában, amikor Balkányi László doktor úr – szintén az első kérdésre válaszolva kifejti, hogy a vírus elkezd gyengülni (amúgy is inkább a fertőzőképessége miatt félelmetes, mint a tulajdonképpeni romboló hatása miatt a szervezetben, jut eszembe egy olvasmányom), a kórokozónak amúgy „nem érdeke” a vendégszervezet halála… Különben a járvány véget érte annak is függvénye, hogy országonként milyen rendelkezések léptek életbe, sok függ az országok összefogásától is (megemlíti, hogy Kína most „kapja vissza” külföldről a fertőzötteket); a vége az lesz, ha elfogynak a betegek, azok, akiket meg lehet fertőzni, ezt – a terjedés megállítását – az oltás szavatolhatja.

A két szakember továbbra is felváltva válaszol, egymással sűrűn egyetértve, úgyhogy inkább kulcsszavakban próbálom visszaadni a magyarázataikat. Hogyan kell elképzelni a második hullámot? Valószínűleg gyengébb lesz. Sokban függ a kommunikációtól, az ország kultúrájától. A szemléletünk nem helyes. Az emberi test bonyolult ökoszisztéma, rengeteg olyan baktérium van, ami nem okoz betegséget. A mostani koronavírus a maga szempontjából jobban járna, ha ízeltlábúakat vagy egysejtűeket szemelne ki célpontként, hogy az RNS-e vissza tudja másolni magát DNS-sé. A számok kétségesek, sok esetről úgy számolnak be, mintha az elhalálozás a vírus miatt következett volna be, holott nem… Ezért mondható, hogy sok függ a kommunikációtól, az őszinteségtől, a transzparenciától.

Kérdés hangzik el a gyógyszerekről, a gyógyítás esélyeiről. Itt sok a tévhit. Soha nem látott mértékű kutatások folynak laboratóriumok ezreiben – egyelőre nincs nagy eredmény. Ígéretesnek tűnik a remdesivir intravénásan alkalmazott, széles antivirális aktivitással bíró gyógyszer, amely gátolja a vírus replikációját az RNS transzkripció korai szakaszában. A remdesivir klinikai kutatását megkönnyítendő a gyártó lemondott a szabadalomról; utólag hozzáolvasok, és eláll a lélegzetem: a Gilead Sciences amerikai biotechnológiai cég készítménye annyira jó eredményeket produkál, hogy a hírre a részvényei több mint 16 százalékot emelkedtek a zárás utáni kereskedésben! Wow!

Kiváló lehetőségeket nyújt a hálózatelméleti módszerek segítségével kidolgozott gyógyszerlista – hangzik el, és „színre is lép” Bostonból Barabási Albert-László. Elmondja, hogy a listáról tulajdonképpen nem sajtótájékoztatót tartottak, ahogy magunk is írtuk, hanem szakmai előadást, különben a gyógyszerek alkalmazhatóságának kérdésében fontosak az időskálák. Hogy ez mit jelent, pont a remdesivir példáján mutatja be. Az ő listájukon ez a gyógyszer nem szerepel, hiszen – túl azon, hogy a vírushoz tapad hozzá, a listájukon pedig olyan ismert, bevált gyógyszerek szerepelnek, amelyek az emberi sejtre fejtik ki a hatásukat – a klinikai vizsgálat (tesztek, mellékhatások stb.) még akár egy évet is eltarthatnak. Egyébként az óriási kutatási rohamban sokan tesztelik ugyanazokat a hatóanyagokat – amelyek Kínából érkeznek.

Barabási nagyon érdekes dolgot mond: optimista, nem is közvetlenül az orvosság (megtalálása) tekintetében, hanem mert a klinikai kutatások gyarapítják a tudást arról, hogyan is kell kezelni ezt a vírust. Különben majdnem csoda, hogy meg lehetett állítani. Minél később betegszünk meg, annál jobban bővül a tudásunk, tehát rövid távon a leghasznosabb ez az alkalmazható tudás. Példaként a lélegeztetőgéppel kapcsolatban szerzett tapasztalatokat említi. Kiderült, hogy mire a beteg a lélegeztetőgép „fázisába” kerül, szervezetében – anélkül, hogy észrevenné(k), hogy annak jeleit különösebben érezné – az oxigénszint annyira lecsökken, hogy a legtöbbször lélegeztetőgéppel sem lehet megmenteni.

Ez az a pillanat, amikor agyamban kikapcsolom az online beszélgetést (fél füllel még hallom, hogy a járvány elleni küzdelemben a mostani a történelemben a legsikeresebb, erre én is gondoltam, de nehéz lett volna bevallanom; ha az intézkedések többet késnek, ki tudja, visszafordítható lett volna az exponenciális növekedés; rettenetesek az elszigeteltség pszichiátriai veszélyei, következményei; életveszélyes lenne túlságosan és túl korán fellazítani a korlátozásokat, nagy kérdés, hogy „az egésznek” mi lesz az ára…) – itt van valami, aminek eszembe kellene jutnia. Miről kellene eszembe jutnia? Rekonstruálni! Megvan: az oxigénhiányról!

Azonnal levelet kell írnom Lacinak! Legegyszerűbb, ha idemásolom: „Laci, néztem, illetve nézem még a Karantén Szalont. Említetted az oxigénszint lecsökkenését, amit a beteg nem is vesz észre (esetleg), pedig meg van fertőződve. Ezzel kapcsolatban láttam egy interjút egy román kutatónővel, aki – franciákkal közösen – olyasmit mutatott ki, hogy a SARS-CoV-2 vírus nem csak a tüdő ACE receptoraira hat, hanem a HEMOGLOBINRA IS: "kicsapja", leköti, vagy kiválasztja a HEM-et, a vasat – és akkor a problémának ez a része HEMATOLÓGIAI: az oxigénhiány már a vörösvérsejtek szintjén kialakul. Azt hiszem, ezt érdemes figyelembe venni – akár megvolt ez az ötlet a vizsgálódások szempontjából, akár nem: érdekes és FONTOS lehet, nem?”

Barabási két óra múlva válaszol: „Valószínűleg fontos – én nem láttam ezt még. Minden nap tanulunk...” A nagy tudósok szerények. Még van erőm egy válaszra (amire nem várok választ, hisz lassan már Bostonban is este lesz:): „Az a jó, hogy a két mechanizmus – és lehetséges kutatási irány – kiegészíti egymást, egyszerre hat, és együtt a kettővel több minden megmagyarázható. Kösz a választ, jó pihenést, kissé fáradtnak látszottál...”

Kikapcsoltam a Szalont, mentem kezet mosni. Belenéztem a tükörbe, fáradtnak látszottam. Megmostam az arcomat is, és nekifogtam ennek az újabb élménybeszámolónak…

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS