2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nem is Krakkóban éreztük a hódítás mámorát, hanem amikor esőben megmásztunk egy hegyet

G. L. 2016. augusztus 03. 14:40, utolsó frissítés: 14:45

A János Zsigmond Unitárius Kollégium tizenegyedik biciklitúrájáról Solymosi Zsolt mesélt.


Van abban egyfajta elhivatottság, megszállottság és jó értelemben vett őrültség, ahogyan Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgató-tanára évről évre megszervezi az iskola már-már legendás biciklitúráját, idén történetesen Krakkóba. Erről mesélt a Transindexnek.


Iskolás túrát úgy sem egyszerű megszervezni, ha busszal járják körbe az országot,

mert mégiscsak a diákok életéért vállal felelősséget a tanár. Ráadásul biciklivel autós forgalomban haladni még plusz egy veszélyfaktor, nem véletlen, ahogy Solymosi is mondja, hogy csak ritkán találkozni az utcán kerekező diákcsoportokkal. Ráadásul ők idén tizenegyedszer ültek nyeregbe, hogy biciklivel felfedezzék a történelmi Magyarország északi részét, és ismét felfedezzék Krakkó óriási történelmi főterét, otthon érezzék magukat benne.




Korábban például elbicikliztek már a Duna-deltáig, megmászták a Vereckei-hágót, a Transzfogarasi-hágót és a Transzalpinát is. A legtávolabb két évvel ezelőtt jutottak, amikor Rodostóig tekertek. És az ehhez szükséges lelkesedést akkor is érezzük, amikor Solymosi előadja az idei biciklitúra történetét. Nagyon nem is kell kérdezni, jóformán csak a témákat vetem fel, hogy miről szeretnék hallani, és már ömlik belőle a szó.

"Azért csinálom, mert azt gondolom, hogy olyan emberré formálja ez a két hét kínlódás, küszködés saját magukkal és a csapatban éléssel a diákokat, ami hozzásegíti őket, hogy intenzívebb legyen az életük, kíváncsiak legyenek a dolgokra, megismerjék a határaikat, legyen meg bennük az erőfeszítés szándéka. El lehet menni mindenféle táborokba és kirándulásokra, de valószínűleg nem kapják meg ezt a fajta vadságot, ami a bicajtúrával jár. Öröm, hogy minden nap 100 kilométerrel távolabb vagy az otthontól és szabadon mész valahová olyan emberekkel, akiket szeretsz vagy megszeretsz útközben. Az is elég jó érzés, hogy amikor hazajössz, azt látod, hogy mások Pokémont vadásznak az utcán, és mennek neki a villanyoszlopnak, ehhez képest mi a Tátrát másztuk zuhogó esőben."


Évekkel ezelőtt egy kicsit hályogkovács módjára vágott bele a szervezésbe,

közelről indultak, de távolra jutottak, közben pedig szervezni is megtanultak. A tervezés 4-5 hónappal a túra kezdete előtt kezdődik. A helyszín kiválasztása után egy logisztikai felkészülés következik, amikor néhány nap alatt autóval meghatározzák az ideális útvonalat, bejárják a helyszíneket, bebiztosítják a szállást. Indulás előtt egy hónappal pedig felveszik a kapcsolatot a megyei és országos rendőrségekkel, hogy tudjanak róluk és lehetőség szerint segítsék a biciklis konvoj haladását. Majd rendbe teszik a konvojt kísérő autókat, amiből idén például 7 volt, az indulás előtti utolsó héten pedig beszerzik a szükséges kellékeket, idén például újításként gázpalackokat és hordozható gáztűzhelyet. Ez utóbbit a mostani túrához frissen csatlakozó szakácsuk javasolta, hogy már ne fejszével kujtorogjanak tűzifa után az erdőben, hanem készüljenek előre. Solymosi szerint a régi biciklitúrákon még kemény nomád élet volt, az ideire ez a vadság már megkopott egy kicsit.



Idén összesen 38 15-18 év közötti diák és 12 felnőtt szervező vett részt a túrán. Igaz, a szervezők többsége korábbi résztvevő, most már egyetemista fiatal, de ők se sokkal idősebbek a résztvevőknél. Mondjuk ez érthető is, hiszen Solymosi megfogalmazása szerint manapság már luxus két hétig úgy lelépni a munkából, hogy az ne tartozzon bele a szabadságba, ezért a szervezők többsége általában 4-5 túrát vállal be, még a munkavállalás, a családalapítás előtt.


A napi tervük leginkább attól függ, hogy mennyit kell épp aznap hegyre mászni,

átlagosan 60-80 kilométert tesznek meg. Az úton 3 csoportban bicikliznek, egymástól olyan 2-3 kilométerre: elől mennek a gyorsak, középen a nyugisak, míg hátul a macik. Ez nem csak a forgalomnak tesz jót, hanem szükséges is, hogy mindenki a saját tempójában haladhasson hegynek felfelé. Köztük a kísérő autók, amelyekben CB-rádión tartják egymással a kapcsolatot a szervezők. Az első csoportban vannak a legkevesebben, 8-9 ember teker ott, de nagyon gyorsan, 40-50 km/h az átlagsebességük, ami már versenyszint, a nyugis csoportban nagyjából 10 résztvevő teker, míg a maciknál vannak a legtöbben, nagyjából 20 ember.

"Ez volt a 11. túra, már van mögöttünk 10 olyan történet, beszámoló, amit a kívülállók mindig is láttak. A csapatba kerülésért pályázni kell, már többen hivatkoznak a résztvevők közül arra, hogy kisgyerek koruk óta nézik a bicatúrás filmeket. Aki nagyon akar jönni, az tudatosan készül erre testileg és lelkileg. Amikor már bringára lehet ülni, akkor nagyon sokan biciklivel járnak iskolába, hogy a napi táv letekeréséhez szükséges fizikai felkészülést megszerezzék. Az ügyesebbek már tudják, hogyan kell edzeni: Györgyfalvára másznak ki, Ajtonyba mennek el, Kajántó fele bringáznak. Próbálnak komoly terepeket találni maguknak" - mesélte a diákok felkészüléséről Solymosi. Szerinte csak a közös együttélés szabályait betartva működhet a túra, például mindenki maga viszi a saját fémtányérját a vacsoránál, repetázhat is belőle háromszor, de utána el kell öblítenie a kikészített forró vízben. És példásan csinálták.



Olyan 20 kilométerenként tartanak pihenőt egy-egy parkolóban, panzióban, amit előre már lecsekkoltak. Olyankor frissítenek és kajálnak is, nápolyit, gyümölcsöt, szőlőcukrot, csokit, sós mogyorót a kiizzadt só pótlására. Természetesen mindent nagy mennyiségben.

"Imádok például Lidlbe és Kauflandba menni a biciklitúrán. Húsz tábla csokit is megeszünk egyszerre. Egy megállónál 20-30 liter víz is elfogy, amiből kizárólag palackozott, szénsavmentes vizet vásárolunk, mert elég rossz tapasztalatunk volt az őzike nyomból ivott vízzel. Este pedig mehet kóla. Olyan déli két óra körül van egy ebéd, ami az első napokban még az otthonról hozott romlandó ételt jelenti: zakuszkát, rántott húst, fasírtot. 5-6 nap után pedig már mi készítünk indulás előtt jó gazdag szendvicset. Elég nagy buli 100 szendvicset megcsinálni, kilószámra fogy a szalámi, sajt, paradicsom, paprika, saláta, rukkola. És általában annyi van vacsoráig, mint reggelitől ebédig. Ebbe tud belerondítani egy eső, egy közúti baleset. Ennek függvényében érkezünk meg este 7-8 óra körül, de mindenképp még sötétedés előtt, hogy tudjunk sátrat verni. Ez nagyjából az összes napunkra ráillik" - részletezte Solymosi.




Persze vannak kivételek, ha nagyon érdekes helyi látványosságok mellett haladnak el. Ilyen volt például idén a nagykárolyi kastély, ahol az igazgató egy hétfői napon, amikor amúgy zárva van, fogadta őket és megmutatta. De ilyen volt Tokaj, ahol egy borpincét látogattak meg, Máriapócs, ahol a görög katolikus zarándokhelyet nézték meg, és ilyen volt Vizsoly, Szepesváralja, Lőcse, Késmárk, Nedec-vára, ami az egyik legészakibb pontja az egykori magyar birodalomnak, és pont Szapolyai Jánosnak, János Zsigmond apjának volt a vára.


De a túra hangulatát talán mégis egy Solymosi által felidézett történettel lehet megérezni:

"Nagyon csúnyán megáztunk egyik nap, és másnap tovább kellett menni. Nyilvánvaló volt viszont, hogy nem lesz jobb az idő, mert esni fog. Szerényen megkérdeztem, hogy ki vállalja be a bicajozást, először kilencen jelentkeztek, amikor újra megkérdeztem, már tizenegyen jelentkeztek, harmadszorra pedig tizenhárman. Az ötvenből tizenhárom ült fel a zuhogó esőben a biciklire, hogy továbbmenjen. Hozzáteszem, hogy az esti forró zuhany, a kaja és a fedett szállás biztosítva volt. Reggel 5 órakor felkeltem, és előre mentem, így találtam egy fedett teniszpályát egy vadászkastély háta mögött, ahol kiegyeztünk egy 5 euró/ember árban. A biciklizést nem vállaló résztvevőket autókkal előre vittük, a bicikliket pedig trailerrel szállítottuk a pihenőhöz. A nap hőse volt az a tizenhárom ember, aki esőben, ellenszélben, 11 fokban megmászta a hegyet a Tátrában. Nagyon kemény volt. Este, amikor megérkeztünk, a kipihent társaság a matracokon hevert, teniszezett, élvezte az életet. A srácok a vizes ruhák levetése után forró zuhanyt vettek, majd forró levest kaptak, és két óra kötelező alvás jött. Kicsit tiltakoztak, de két perc után már aludtak" - majd így folytatta a történetet.



"Este pedig én a többiekkel beszélgettem, hogy basszus, ti akkor túrára jöttetek, vagy azt szeretnétek, hogy autóval hordozzunk? Nem akartam cinikus lenni, csak egyszerű kérdés volt feléjük. De ennek hatására harminc ember ült fel másnap a biciklikre, ugyanolyan esőben. Érezték, hogy nekik igazából a határaikat kell tágítaniuk, kipróbálniuk. Ha mindent biztosítunk számukra, akkor csinálják már meg. Ne legyen az a fajta tápos társaság, aki megriad az esőtől, mert ez tulajdonképpen arról szólt. A nap végén pedig borzasztó büszkék voltak magukra. És ez a Krakkóba való beérkezés előtti napon volt, így tulajdonképpen a hódítás, az örömmámor nem Krakkóban volt, hanem az azt megelőző napon, amikor esőben megmásztak egy hegyet. Nagyon büszkék voltunk rájuk. Ezért a fílingért csináljuk, mert kiderül, hogyha leülsz, és megbeszéled velük, akkor van bennük annyi energia, hogy megcsinálják. Az egyik srác azt írta az apjának, hogy ha a fene fenét eszik is megcsinálja, közben pedig azt is elmondta, hogy mennyire megalázva érezte magát amiatt, hogy meg volt szólítva, amiért nem bringázik" - mondta.




Sok mindent akarnak,

legalábbis több helyszínt is tervbe vettek már, ahová el szeretnének jutni. Solymosi szerint Románia és Erdély határait már bejárták, ezért lett korábban a Vereckei-hágói túra, a Rodostói túra, most a Krakkói túra. Jövőre is megvan már az útvonal, Fiumébe szeretnének eljutni. De felmerült opcióként Kisinyov is, mert el akarnak menni a moldvai kolostorokhoz, onnan meg átugrani Moldovai Köztársaságot látni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS