Lovasi: „Én nem tudok benyalni az embereknek”
Balázsi-Pál Előd
2004. augusztus 02. 15:33, utolsó frissítés: 14:56
Az erdélyi fesztiválélet és a politikum viszonya volt a fő tengelye annak a beszélgetésnek, amelyet Lovasi Andrással, a #b#Kispál és a Borz#/b# frontemberével folytattunk a péntek esti Félsziget-fellépésük kapcsán.
Mit gondolsz arról, hogy sokan megpróbálják politikailag kategorizálni az együtteseket?
- A magyarok - egy paranoiás ország - és menjenek a ... Nem érzem magam jól emiatt, ahol élek, és azt gondolom, hogy egyre kevésbé figyelek rá, azért, hogy jól tudjam magam érezni.
Tavalyi bálványosi fellépésetek után állítólag elkezdtek aláírásokat gyűjteni azért, hogy többé ne léphessetek fel a rendezvényen.
- Mikor mi ott voltunk, ez nem derült ki. Másnap is ott voltunk, és senki nem mondott semmit sem, békésen beszélgettünk az emberekkel. Ez egy importált hiszti. Egyrészt abból gondolom ezt, ahogy a Magyar Nemzet tálalta, amit mondtam: félóránként elhangzott mondatokat mosott egybe. De aki ott volt, az pontosan tudhatta, miről szól az, amit mondtam.
Ez arról szólt, hogy nem használunk olyan eszközöket a színpadon, amik arra szolgálnak, hogy hangosabb legyen a sikerünk. Nem fogunk tapsoltatni, énekeltetni embereket, meg nem fogunk olyan populista izéket kiabálni a színpadról, amikkel az embereik érzelmeit próbálnánk manipulálni. Ennyi. Aki ezt csinálja, arról azt gondolom, hogy felelőtlen. Ez a politikusok feladata, ők nyugodtan beszélhetnek erről, felőlem akár sokkal bátrabban is.
Arra számos példa van, hogy egy popzenész átjön ide, újra lázadó lesz, otthon meg ül a jól megérdemelt családi kisnyugdíjas békéjében, és azt hiszi, hogy itt valamiért kijelentéseket kell tennie. Mindenki az otthonában viselkedjen bátran! Itt könnyű menőzni, utána hazamész.
Térjünk vissza a Kispálra.
- Nem, nem, folytassuk nyugodtan. A bálványosi koncert után egy héttel indult a támadás, Kovács Ákos nyilatkozata után. A megjegyzésem alapvetően nem politikai jellegű volt, hanem egy módszer, és hát ez amúgy is egy ennél sokkal bonyolultabb dolog.
Úgy tűnik, Magyarországon ha valaki pénzt ad, annak elvárásai vannak. Miért? Én tudom, hogy ennyibe kerülök, fizessenek ki, és utána meg ne pofázzanak bele abba, hogy mit csinálok a színpadon. Akinek nem tetszik, ne hívjon meg. Meghívtak, én onnantól azt a világlátást vagy azt a gondolkodást képviselem, amit én a magaménak tudok. Azzal, hogy meghívtak egy koncertre, nem vették meg a lojalitásomat.
Én voltam a legjobban meglepődve, amikor kiderült, hogy valamilyen politikai botrányt csináltam Tusnádon. A helyszínen a közönségből nem reagálta le ezt senki, utána sem ezért akart megverni két részeg, hanem azért, mert nem játszottuk el a Kicsit szomorkás-t.
Senki egy szóval nem jött oda, hogy öcsém, mit gagyogsz te összevissza, megsértettél bennünket. Megint az történt, hogy az erdélyieknek megmondták, hogy mikor kell megsértődni. Ez nem az erdélyiekről szólt, és elmondom neked, ahogy a Kovács Ákosnak is leírtam e-mailben.
Én azért szeretek Erdélybe járni, és azért jártunk viszonylag sokat akkor is, amikor még egy büdös fillért sem kerestünk rajta, és jövünk most is, hogyha hívnak, mert egyrészt szeretek kirándulni, szeretem ezeket a helyeket, másrészt szeretem azt, hogy itt egy csomó világosabb agyú ember van, mint nálunk, kevesebb köd van az emberek fejében. Valószínű, hogy kevésbé vannak elrontva tévével meg egyéb baszokkal, mert eleve mindent méginkább fenntartásokkal kezelnek, mint nálunk. Mert tudják, hogy ami a tévében van, az gyanús.
Ezt én a színpadon soha nem fogom elmondani az embereknek, hogy szeretem őket, mert ez nem az én stílusom. Én nem tudok benyalni az embereknek. Amikor először idejöttünk ’93-ban, Székelyudvarhelyen játszottunk, és nem nagyon ismertek bennünket. Egyrészt ezért is fostam, másrészt azért is, mert úgy gondoltam, hogy valamit kell mondanom. Ebbe a tipikus hülye hibába estem.
Utána odajött hozzám egy srác, és azt mondta: Szerintem egész jó volt ez a koncert, de nem kell kinyalni a seggünket. Innen van ez az egész. És igazából nem haragudott ránk senki egészen addig, amíg meg nem mondták, hogy kell haragudni. És utána letolták a szervezőket.
Nem kell aláírásokat gyűjteni, hiszen ők pénzelik a fesztivált, hát úgysem fognak soha többé meghívni bennünket. Amíg ők adják a pénzt, addig mi ott nem játszunk, ennyi. Ez az aláírásgyűjtés tipikus: akkor hivatkozunk a népre, amikor olyan dolgokat kell mondanunk, ami kellemetlen. Megkértem Ákost, hogy ne mondja azt, hogy nem tudta, mit beszélek. Miért keverte ebbe bele a politikát? Azt írta vissza, hogy azért, mert olyan sokan kérték, hogy reagáljon, és ő úgy érezte, reagálnia kell. Nem. Ő úgy érezte, hogy jól meg van fizetve ahhoz, hogy reagáljon.
A TV Szigeten kihívásproblémákról beszéltél. Részleteznéd ezt nekünk is?
- Az van, hogy gyakorlatilag mi Magyarországon mindent elértünk, amit a mi műfajunkban el lehet érni, már nagyon régen, ’93-ban, anélkül, hogy komolyabb kompromisszumokra kényszerülnénk. Nem megyünk playbackkelni a tévében, nem leszünk műsorvezetők, nem fogunk ciki helyeken nyomulni. A jóízlés határáig elmentünk, addig, amíg úgy gondoltuk, hogy ez még belefér.
Ezek után ahhoz, hogy kihívásokat találj, egyrészt magadban tudsz keresni olyan helyeket, amelyeket még nem ismertél, másrészt meg a környezeted lehet olyan számodra, hogy inspiráljon arra, hogy csinálj valamit. Innentől jön az, hogy el lehetne menni külföldre, más piacokra, más emberekhez, hogy ők mit szólnak a zenédhez. Erről beszélgettünk az Európa Kiadós Menyhárttal a TV Szigeten, hogy ők elmentek, mi maradtunk.
Az egész Kispál-történetben én azt tartom a legjobbnak, hogy viszonylag sok jó dalt írtunk. Ez nyilván csak 15-20 év múlva fog kiderülni, ha akkor még érdekel valakit a magyar popzene. Viszonylag sok jó dalt írtunk, és viszonylag egyenletesen jól dolgoztunk. Arra is büszke vagyok, hogy mindezt anélkül értük el, hogy lefeküdtünk volna bárkinek is, anélkül, hogy nagyon sok belső körös haverunk lett volna. Saját erőnkből gyakorlatilag meg tudtuk csinálni, amit szerettünk volna annak idején.
Mi a következő lépés a zenekar történetében?
- Most dolgozunk egy új lemezen, ami egy nagyon nem trendi lemez lesz, gyakorlatilag nem tudom semmihez sem hasonlítani. Erős benne a dalforma, erősek, szépek a harmóniák benne. Jól megírt dalok, de igazából nem kacsingat semerre. Szeretem, s kíváncsi vagyok, mennyire fog ez működni az embereknek. Ami még érdekes, hogy nem stúdióban vesszük föl, hanem vettünk egy hangrögzítő berendezést meg mikrofonokat, s most már hat vagy hét helyszínen vettünk föl dalokat.
Például múlt héten is vettünk föl két számot. Csongrádon játszottunk, és utána a helyi művházban bohóckodtunk két napig. Találtunk egy ötmilliós zongorát, ami nem volt teljesen behangolva, de gyönyörű volt a hangja még így is. Kerestünk rajta egy-két hangot, ami nem annyira hamis, és olyan hangnemben írtunk egy számot, és akkor van rajta egy kis zongorázás.
Csöng a mobil, Lovasi „utasítást” kap a menedzsmenttől: kellene játszani a Hang és fényt. „Jó, majd bemondom a színpadon, hogy a főszervező csak akkor engedett fel a színpadra, ha eljátsszuk ezt” – poénkodik Lovasi. Be is mondta.
- A Hang és fény egy nehéz dal, olyan értelemben, hogy nem lehet csak simán eljátszani. Vagy jó, vagy rossz. Ilyen értelemben nehéz: ha minden nap eljátszod, egy idő után rutinná válik, és egyszerűen nem jó.
Az előbb beszéltem arról, hogy mi a kihívás: egy zenekar 15-16 év folyamatos játék után még föl tud menni a színpadra, jól tudja érezni, helyzetbe tudja hozni magát, még izgalmas tud lenni egy koncert, és nem rutin. Ehhez két dolog kell: egyrészt kell egy viszonylag nagy repertoár, hogy folyamatosan változtassuk a műsort. A mostani nyári fesztiválokon mindenhol lecseréljük a műsor 30-40 százalékát, és más dalokat játszunk.
A másik menekülési útvonal, hogy hülye helyzetekbe hozod magad. Valószínűleg gyerekkoromban egy-két olyan csalódásom volt, hogy valami nagyon teszett, és elmentem mégegyszer, és meghallgattam ugyanazt.
Ezért nem szeretem az olyan zenekarokat, amelyek nagyon repertoár-zenekarok, amelyeknél tudom előre, hogy mi lesz. Ezek a zenekarok mindig csak úgy mondják, hogy jó erős vagy közepes koncertet tudnak adni. A mi zenekarunk csinál szar koncerteket is meg nagyon jókat is. De ahhoz, hogy nagyon jókat csináljál, ahhoz kell szart is csinálni.
Van, hogy nem sikerül minden, meg van, hogy semmi nem sikerül. Miskolcon játszottunk egy fesztiválon, rendben volt minden, de egyszercsak elszakadt az egyik húrom. Aztán a másik. Egy számon belül minden tönkrement a színpadon. De ebből még fel lehet állni, lehet akár jó is. De van úgy, hogy aznap nem sikerül fölállni belőle.
Volt ennél rosszabb is, két éve, amikor a vihar miatt elmaradt a szejkefürdői koncertetek.
- Hát az még rosszabb volt. Utaztunk mittudomén mennyit. Ez olyan, mint amikor rengeteget udvarolsz egy nőnek, aztán hazamész anélkül, hogy meglett volna. Borzalmas érzés volt. Odamentünk, utaztunk egy csomót, tudtuk, hogy még vissza is kell menni, s aztán semmi nem történt. Na mindegy, azért a hely az szép volt, de tényleg, az egy igazi klassz fesztivál volt.
(A Lovasi András által felajánlott horgászcsalira hamarosan licitálni lehet az árverés.ro-n.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
