„Nem egy női lap fogja eltörölni a nőkkel szembeni berögződéseket”
kérdezett: Gy. A. 2015. november 27. 10:56, utolsó frissítés: 11:23Mit vállalhat fel egy erdélyi női magazin, és mi az, amit nem? Zörgő Noémivel, a nemsokára kétéves Nőileg főszerkesztőjével beszélgettünk.
Áprilisban lesz két éve, hogy 10 ezer példányszámról indultatok. Hogyan változott ez azóta, milyen irányba módosult?
- Igazából az elején nem nagyon tudtuk azt, hogy az erdélyi piac mennyit igényel, mekkora példányszámmal kellene kijönni. Aztán viszonylag hamar, már az első év végére elég jól kitapasztaltuk azt, hogy milyen a lappiac, illetve milyenek az olvasói igények, területileg ez hogyan változik, és most kétezer ötszáz példányszámot nyomtatunk már a januári „ráncfelvarrott” lapszám óta.
Miért volt szükség erre az arculatváltásra januárban, miért éreztétek úgy, hogy máris változtatni kellene a Nőilegen? Az olvasói igények alapján történtek a módosítások?
- Amikor tavaly áprilisban elindultunk, akkor azt is kitaláltuk, hogy jó lenne felkerekedni és olyan közönségtalálkozókat szervezni, ahol közvetlenül meg tudjuk tapasztalni, hogy milyen az olvasók hozzáállása: hogyan fogadták ezt a lapot, mennyire tetszik nekik, mivel vannak megelégedve, milyen javaslataik vannak, mit hiányolnak akár a tartalomban, akár a dizájnban. Elég hamar elkezdett kikristályosodni, hogy igazából nem feltétlenül olvasóbarát az a formátum, amivel az elején kijöttünk.
A kezdeti egy A4-es, kapcsos formátum volt – ami azt jelentette, hogy volt egy eleve meghatározott, 60-as oldalszám, és ezen nem lehetett változtatni akkor sem, ha pl. valami miatt többet írtunk volna. Egyre inkább indokoltnak láttuk, hogy a ragasztott forma felé kellene elmozdulni, viszont ez az A4-es méretnél csak körülményesen lett volna megoldható, és nem is nézett volna jól ki.
Egyébként is nehézkesnek tartottuk mi is, meg az olvasóktól is érkezett ilyen visszajelzés, hogy nehézkes a kezelése ennek a formátumnak. Konzultáltunk dizájnerrel, tördelővel és megnéztük, hogy a női magazinok, meg egyáltalán a magazinok piacán mi az a formátum, ami fellelhető. Elég hosszas mérlegelési periódus után jutottunk erre a mostani változatra. A januári-februári lapszám után e-mailen, Facebookon, személyes találkozón is az jött vissza hozzánk, hogy sokkal kedvesebb, sokkal emberbarátibb, sokkal könnyedebb, elegánsabb lett. Meg nyilván nemcsak a formátum változott, hanem a teljes tördelés és dizájn is.
A dizájnon és a formátumon kívül a koncepcióban, a tartalomban is volt változás? Azt láttam, hogy lettek új rovatok, de változott-e valami a korábbi szemléleten is?
- A szemlélet nem változott, vagy legalábbis mi igyekeztünk, hogy ne változzon. Ebben nem szerettünk volna semmiféle elmozdulást. Lettek új rovatok, ezek is olvasói javaslatra. Több ilyen találkozón, főleg az édesanyák hiányolták azt, hogy nincs benne gyerekekkel, gyerekneveléssel foglalkozó rovat, úgyhogy betettük a Lurkót. Ha jól emlékszem, legelőször egy csíkszeredai közönségtalálkozón vetette fel egy hölgy, hogy hiányoznak belőle a nem kifejezetten női, de mégis a nőket is érintő témák. Itt olyanokra gondolok, mint a pénzügyek kezelése, számítástechnika, jogi kérdések. Így került be a lapba a Ráció, ami egy olyan rovat, amely félévente újabb és újabb témákat jár körül. Volt már egy féléves közgazdasági, pénzügyes rész, most pedig éppen jogi kérdéseket járunk körül egy ügyvéd segítségével.
A másik vonatkozás, hogy szerintem egy kicsit letisztult bennünk is az egyes rovatoknak a tartalma, és ilyen szempontból nagyon sokat egyszerűsítettünk is. Tehát van olyan rovat, ami eltűnt. Tulajdonképpen úgy érezzük, hogy januárra kristályosodott ki tartalmában is az, amit szerettünk volna. Úgy gondoljuk, hogy ez az a formátum, amely a csapat és a célcsoportunk minőségi elvárásait a leginkább tükrözi.
Akkor közéleti témákkal, politikával továbbra sem akartok majd foglalkozni? Marad ez az alapvetően életmódos, lifestyle jellege a lapnak?
- Hogyha a közélet alatt csak a politikát értjük, akkor nem. Politikai állásfoglalást nem fog a lap vállalni, ez nem szerepel a szándékaink között. Viszont politikusokról szívesen írunk, ettől abszolút nem zárkózunk el. Eddig is voltak olyan rovatok, ahol politikussal találkozhattak az olvasók. Nyilván nem a megszokott kontextusban, hanem volt olyan például – ez jut eszembe hirtelen –, hogy egy megyei tanácselnöknek megnéztük a gardróbját. Vagy pl. címlapon is szerepelt Tófalvi Éva, aki az RMDSZ nőszervezetében is vállalt feladatot, de nyilván a sportolói énje az, ami jobban kidomborodott az anyagban. De Horváth Anna otthonába is bekopogtattunk. Ilyen formában nem zárkózunk el.
Ezek mégis inkább életmódos megközelítések, ha politikusról is van szó, de a téma maga nem közéleti...
- Közéleti témaként tudnám felhozni példának a mostani lapszámban Magyari Teklának a Hans Hedrich-kel készített interjúját, aki, ugye, a fakivágás ellen lépett fel egy jó pár éve, és ez szerintem teljesen a közéleti témákhoz sorolható. Ilyen lesz, de olyan, hogy a lap állást foglaljon valamilyen politikus vagy párt mellett, olyan nem.
Az olvasóktól érkező visszajelzéseken túl próbáltatok-e piackutatást, felmérést is készíteni esetleg arról, hogy milyen irányba lehetne elmozdulni, hogy tovább szélesítsétek az olvasóbázist? Próbáltátok megtudni, hogy mi az, amit hiányolnak azok, akik nem olvassák a lapot?
- Ez egy elég komplex dolog. Konkrét felmérésünk nem készült, tehát nem bíztunk meg egy ügynökséget vagy egy közvélemény-kutató céget ezzel. Van egy saját adatbázisunk, amiben jól látjuk, hogy hol mennyi lapot adunk el, vagy hol növekszik hónapról hónapra az a hálózat, amely az előfizetőket jelenti, vagy az a terjesztési hálózat, amelyet mi magunk építettünk ki az elmúlt időszakban. Abból az adatbázisból azt is látjuk, hogy hol lehet még erősíteni.
Másrészt azzal kapcsolatban, hogy esetleg mit hiányolnak, én azt hiszem, hogy a kommunikációnkra a gyors válaszreakció és a nyitottság jellemző. Úgy gondolom, hogy elég jó akár a telefonos, akár az e-mailen vagy Facebookon történő kommunikáció az olvasókkal. Ha írnak, válaszolunk, ha javasolnak, igyekszünk elfogadni azokat. Nyilván van olyan, amikor nem tudunk azonnal reagálni egy olvasói javaslatra, mert annyival előre dolgozunk. Ha pl. most javasolnának a decemberi lapba bármilyen témát, bármennyire is jó legyen az, nem tudjuk betenni, mert tartalmilag le van zárva.
Egy szentgyörgyi olvasótalálkozón volt olyan, hogy hiányolták a „fürge ujjak”-típusú tartalmat, szabásminták vagy kötésminták közlését. Ilyen típusú tartalmat sem terveztünk betenni a lapba. Foglalkozunk ugyan DIY témákkal, pl. a decemberi lapszámban is lesz ilyen, de vannak olyan külön kiadványok, amelyek ezekre a szabásmintákra specializálódtak.
Még induláskor készült veled egy interjú, aminek az volt a címe, hogy "Ez nem a hisztis nők lapja". Azóta is szerettem volna megkérdezni tőled, hogy te mit szóltál ehhez a címhez?
- Ezt konkrétan így nem mondtam. Ha jól emlékszem, akkor az interjúban arról beszéltem, hogy sokan azt mondták, kérdés, mi tud kisülni egy olyan projekt esetében, amelyben javarészt nők dolgoznak. Tényleg sokan mondták azt, hogy előbb-utóbb biztos konfliktusok lesznek, biztos ki fog jönni az a bizonyos hiszti. Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor ez erőteljesebb lesz, de alapjáraton azt gondolom, hogy még mindig áll, amit akkor mondtam: a Nőileg tényleg nem feltétlenül a hisztis nők lapja, tehát jól együtt tudunk dolgozni a szerkesztőségben. És ezt többször meg is beszéltük magunk között, hogy valószínűleg ez azért működik azóta is így, mert konkrétan nem vagyunk egy légtérbe összezárva. Nem úgy működünk, mint egy klasszikus szerkesztőség, hogy a hét minden munkanapján bejövünk, gyűlésezünk, hanem igazából ez a szerkesztőség egy online térben van, egy felhőben, úgyhogy emiatt szerintem ez a kijelentés még mindig áll.
Én inkább olyan értelemben kérdeztem, hogy ezt úgy is lehetett érteni, hogy az olvasókra nézve állítottad, hogy nem a „hisztis nőknek" írjátok ezt a lapot.
- Nem, egyáltalán nem erre gondoltam. Egyáltalán nem az olvasókra vonatkozott ez, hanem a szerkesztőségre.
Meg arra is gondoltam, hogy ez eleve egy negatív sztereotípia a nőkkel szemben, és nem kellene-e egy női lapnak éppen azt felvállalnia, hogy leépítse ezeket a negatív sztereotípiákat? Vagy mennyire érzitek feladatotoknak, hogy mondjuk ezekkel szemben állást foglaljatok?
- Azt hiszem, hogy ez közvetlenül vagy közvetve mindig ott van a különböző lapszámainkban. Volt pl. egy olyan sorozatunk is még a régi formátumban, amikor olyan nőket mutattunk be, akik nem tipikusan női szakmát űznek, és nagyon jók azon a területen, amin dolgoznak. Azt hiszem, hogy ez pl. egy ilyen nagyon jó sztereotípia-romboló dolog. Nyilván nem egy női lap fogja eltörölni ezeket a berögződéseket vagy ezeket az állandósult jelzőket, de természetesen igyekszünk, hogy tegyünk ez ellen is. És azt fel is vállaltuk már induláskor, hogy nem feltétlenül a megszokott női magazinos témákhoz fogunk hozzányúlni, vagy nem úgy nyúlunk hozzájuk, ahogy adott esetben talán első ránézésre elvárnák. Írunk olyan tabu témákról is, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva, ha pl. az erdélyi magyar sajtót nézzük.
Tudnál konkrét példát mondani ilyen tabutémákra? Emlékszem, hogy abban az induláskor készült interjúban is említetted, hogy megpróbáltok egy ilyen taburomboló szerepet is felvállalni. Mennyire sikerült szerinted bevinni ilyen tabutémákat a Nőilegbe?
- A legegyszerűbb példa erre a Kéj rovat lenne. Már amikor állítottuk össze a lap szerkezetét, tudtuk, hogy semmiképp nem akarjuk azt, hogy a szexualitással, a nemi élettel foglalkozó anyag vagy rovat kimaradjon a lapból. Itt az volt az érdekes, ameddig meg tudtuk találni azt a hangnemet, ami egy picit túlmegy az ingerküszöbön, de nem nagyon. Azt láttuk, hogy ezek a tabutémák úgy általában érdeklik az erdélyi olvasót, viszont nem szabad az ingerküszöbüket sokkal átlépni. És ez beletelt egy kis időbe, amíg ezt a bizonyos kritikus részt ki tudtuk tapogatni, de azt hiszem, hogy most már az is beállt.
És hát azért írtunk még olyan kérdésekről, pl. az Egyensúly rovatban, amelyről nem feltétlenül olvastunk vagy hallottunk gyakorta itthon. Foglalkoztunk pl. a drogkérdéssel, hogy úgy egyáltalán jelen van-e Erdélyben, hogyha egy szülő különböző tüneteket észlel a gyerekén, akkor hova fordulhat, stb. Megszólaltattunk olyan erdélyi magyar egyetemistákat is, akik – lehet, hogy a szüleik nem is tudták –, de egyetemi városokba kerülve találkoztak olyan helyzettel, hogy kínálták már nekik a szert. Azt gondolom, hogy több területen is próbálkozunk, hogy ezeket a bizonyos tabu kérdéseket megmutassuk, bemutassuk.
Ugyanilyen volt a legutóbbi lapszámunkban a depresszió kérdése, ahol ki is mondja a pszichológus, hogy Erdélyben, Székelyföldön nem illik depressziósnak lenni, nem illik erről beszélni, holott egy nagyon általános társadalmi problémáról beszélünk, amit nem feltétlenül kezelünk jól, mert szégyelljük. Ilyen jellegű dolgokkal ezután is akarunk foglalkozni, és ez benne is volt induláskor a terveink között. Vagy az otthonszülés, arról sem nagyon hallunk. Illetve tudunk róla, ha esetleg valaki a szülésnek ezt a módját választotta, de nem feltétlenül veri ezt nagy dobra, a nyilvánosság előtt nem feltétlenül beszél róla, holott ez egy alternatíva lehetne.
Azt látom a Nőilegnél, hogy azért alapvetően a hagyományosabb női szerepkörökre koncentrál. Eleve a témák is, amiket választ: család, otthon, főzés, divat, pszichológiai témák – vagyis a hagyományos szerepben mutatja be inkább a nőket. Felmerült-e, gondolkodtatok-e esetleg ezen – mondjuk említetted már a rendhagyóbb pályát választó nőkről szóló sorozatot –, hogy egy progresszívebb irányt vállaljatok fel?
- Ha most a lapnak a gerincére gondolunk, akkor szerintem vannak olyan témakörök, amiket te is soroltál, és amelyek – mi legalábbis úgy látjuk, és abszolút ez volt a visszajelzés is –, nem hiányozhatnak egy női magazinból. Egy olyan női lapot, amiben például a divattal nem foglalkozunk, nem nagyon tud sem az olvasó, de mi sem elképzelni, az az igazság.
De például a divatban törekszünk arra, hogy ne a különböző nagy divatházak kifutóit mutassuk be 3-4 hét késéssel, hanem hogy hónapról hónapra egy-egy erdélyi divattervezőnek a kollekcióját mutassuk be. Mert úgy látjuk, hogy nem feltétlenül ismerjük ezeket a tehetséges és adott esetben külföldön is elismert alkotókat. Ilyen szempontból próbálunk sajátosan hozzányúlni a divathoz. Ugyanígy a főzéshez is, a főző rovatnál pont hogy a hagyományostól próbálunk elszakadni, próbálunk olyan új irányt mutatni, ami nem a bevett székely vagy erdélyi konyha, hanem igyekszünk becsempészni a világ különböző gasztronómiai szokásait, receptjeit. Én úgy érzem, hogy valahol minden rovatban megpróbálunk a témákhoz egy kicsit másképp hozzányúlni.
Nem tudom, hogy a piacon mennyire található olyan női magazin, amelyik pl. kultúrával ennyire markánsan foglalkozna. És ott is arra törekszünk, hogy erdélyi írót, költőt, festőművészt, fotóst, filmest hozzunk közel az olvasókhoz – mert rengeteg olyan fontos alkotó van körülöttünk, akiről lehet, hogy nem is tudunk, vagy nem kellőképpen értékeljük őket. Tehát valahol minden rovatban ugyanígy megpróbáljuk bevinni az itthonit, vagy ahol az alapértelmezett az itthoni, oda behozni a külföldit vagy a nagyvilágot.
Arról mit gondolsz, hogy az erdélyi magyar társadalom alapvetően konzervatív társadalom? Ti ehhez megpróbáltok inkább igazodni, vagy ebből egy kicsit ki is mozdulni? Lévén egy női magazinról van szó, akkor ha konkrét példaként a feminizmust említem, azt mennyire tudjátok, akarjátok bevinni egyáltalán?
- Azt hiszem, hogy ki lehet jelenteni, hogy az erdélyi magyar társadalom alapjáraton konzervatív. Egy alapértékként ott van. És nyilván ezzel mi is számoltunk, és pont ezt akarjuk, hogy ezeken az értékeken és ezen a besoroláson túllépjünk. Olyan interjúalanyokat, olyan témákat hozzunk be, amelyek pont hogy ez ellen, vagy ennek némiképp a zárójelezése érdekében tesznek.
Ami a feminizmust illeti, most hirtelen azt jutott eszembe, hogy többször is azzal hívták meg a szerkesztőséget, hogy úgy látják, hogy ez a társaság nem tartozik a konzervatív nő kategóriájába. És hogy beszéljünk akkor arról, hogy milyen szerintünk az erdélyi nő, milyennek kell lennie, vagy hogyan tapasztaltuk az eddigi interjúalanyainkkal való beszélgetés során, hogy milyenek ezek a nők, akikkel eddig találkoztunk.
Így aztán elindult egy ilyen beszélgetéssorozat, amelynek az első állomása itt volt Székelyudvarhelyen, amikor a Haáz Rezső Múzeumban május végén megnyílt az Anna kiállítás, amely a székely női sorsot mutatta be a 20. században. Ennek kapcsán volt egy beszélgetés a múzeum udvarán, ami pont erről szólt, hogy milyen az erdélyi női sors, vagy milyennek látjuk mi. Asztalos Ágnes, az Egyensúly rovat vezetője moderálta a beszélgetést, amelyen Dósa Zoltán és Szalay Zsuzsanna voltak azok, akik elmondták, hogy ők hogyan látják: férfiként, nőként, de ugyanakkor pszichológusként ezt az egészet. És nagyon jó volt azt látni, hogy tényleg zsúfolásig megtelt az udvar, férfiak és nők egyaránt ott voltak, és nagyon pozitív volt a visszajelzés.
Volt nyitottság az ilyen jellegű beszélgetés iránt, és ugyanez a típusú beszélgetés volt a tusnádi meghívásunknak is az alapja, oda is ilyen téma kapcsán hívtak meg, hogy milyen az erdélyi nő, vagy milyen a sikeres erdélyi nő, mit jelent Erdélyben sikeres nőnek lenni. Ezek a beszélgetések a nézői kérdések nyomán mind oda futottak ki, hogy ezeket a sztereotípiákat vagy berögződéseket bontani kell.
Konkrét példák szintjén szerinted melyek azok a sztereotípiák, amelyeket bontani kellene?
- Olyanok, mint hogy a nőnek otthon van a helye, vagy a gyermeknevelés és a házimunka az ő feladata, vagy hogy egy családban igenis a férfi kell a több pénzt keresse, és nem a nő. Erre példaként mondta is Dósa Zoltán, hogy ő emlékszik arra a periódusra, amikor a felesége több pénzt vitt haza egy hónapban, mint ő. És igen, rosszul esett neki, mint férfinak. Ez a társadalomnak vagy a neveltetésnek a hibájából jön, és végül is rájött, egy helyre kerül, tehát igazából mindegy is.
Ilyen szempontból biztos, hogy van egy ilyen általános hozzáállás, hogy mi a nőnek a szerepe ma itthon, Erdélyben, vagy milyen feladatokat kell vállaljon. Miközben a fiataloknál azt látjuk, hogy a szakmai siker vagy a karrier építése kezd egyre nagyobb szerepet kapni, és hála Istennek látunk arra is példákat, hogy vannak olyan itthoni nők, akik nagyon jól össze tudják egyeztetni a szakmai életüket és a családi életüket, és valahol a kettő kéz a kézben egymás mellett halad, és nem lehet azt mondani, hogy egyikben vagy másikban gyengébben teljesítenek.
Ti is foglalkoztatok azzal a témával, hogy a nők önbizalma gyakran mennyire törékeny, menyire fontos ezen dolgozni. Néhányszor, amikor így bele-bele olvastam a Nőilegbe, azt tapasztaltam, hogy nálatok is jelentkezik az, amivel éppen az ellenkező hatást lehet elérni. Példának most a honlapotokon a Kéj rovatot említeném, ahol tökéletes testű nőket látunk, szexi fehérneműkben – egy férfimagazinban is épp így jelennek meg. Vagy egy szingliségről szóló cikk felvezetőjében olvastam, hogy: „nem lelki beteg, nem is kövér, és még csak nem is ronda”, hozzátéve, hogy ennek ellenére hónapokig nem akad partnere. Szerintem ez egy tipikusan negatív üzenet, ami az önbizalmat rombolja. Mennyire tudtok erre külön figyelni, vigyázni?
- Ami az illusztrálást illeti, nyilván a Kéj az egyik olyan rovat, ahol nem tudunk saját fotókkal dolgozni, különböző elérhető fotókkal illusztráljuk az anyagainkat. Elképzelhető, hogy a szelektálás során ez a szempont, amit te mondasz, nem került a lista elejére, hanem valahova hátrébb, és emiatt lehet egy ilyen benyomásod. De nem szándékos, hogy a tartalomban nem, de vizuálisan ezt szeretnénk kommunikálni. Ez nem így van. Az, hogy időnként az anyagokban előfordulnak olyan megjegyzések, vagy olyan részek, ahol ilyen sztereotípiák, vagy pont olyan állítások jelennek meg, ami ellen mi igazából tenni szeretnénk, szintén csak véletlen, vagy nem figyeltünk eléggé oda arra, hogy ilyen téren is sokkal következetesebbek legyünk. Lehet, hogy erre érdemesebb lenne jobban odafigyeljünk, és talán nem is baj, hogy ezt te így jelzed.
Többször is hallottam a Nőileg kapcsán, hogy drágának találják a lapot, mondjuk a konkurens lapokhoz képest. Volt-e szó erről, próbáltatok-e esetleg ezen változtatni?
- Mióta változott a formátum, maradt a 10 lejes ár, de több oldalas lett a tartalom. Az új formátum tehát több cikket tartalmaz. Volt ilyen visszajelzés is a közönségtalálkozón, hogy az olvasók drágállják. Viszont, hogyha megnézzük, hogy milyen minőségben nyomtatódik, és hogy nem áll mögötte semmilyen nagy cégcsoport vagy egyéb nyomtatott kiadványokat is piacra dobó vállalkozás, akkor az a helyzet, hogy ilyen szempontból nem is tudjuk az árat csökkenteni. Mert a nyomda úgy működik, hogy minél több oldalt nyomtatsz, annál olcsóbb. De nekünk ez az egy lapunk van, és erre kihoztuk a legoptimálisabb árat.
Azt is szoktam erre válaszolni, hogy ha havi 10 lejről beszélünk – előfizetés esetén egyébként még olcsóbb is –, ahhoz lehet hasonlítani, hogy például egy csomag cigaretta vagy két szendvics mennyibe kerül. Itt pedig tartalmat kap az olvasó. Valahogy úgy kellene megközelíteni a kérdést, hogy ez egy helyi termék, amelyet itteni, erdélyi nők írnak.
Egyébként érdekes, hogy az árával kapcsolatban olyan visszajelzések is vannak, hogy leállítanak az utcán, hogy milyen jó ez a lap, nagyon szeretik, és minden hónapban megveszik. És nem feltétlen egy topmenedzser fizetéssel rendelkező hölgyről beszélek, hanem adott esetben egy nyugdíjas néniről. Megint csak az a kérdés, hogy kinek mik a prioritásai, vagy ki mire szokott költeni, ahhoz tudja igazítani. Akiknek fontos az, hogy itthoni dolgokról halljanak, vagy hozzá szóló dolgokról olvassanak, azoktól az a visszajelzés, hogy nem taszító az ára.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
