Nemzetközi diákolimpia lesz Kolozsváron: öt országból jönnek a magyar egyetemisták
2015. május 05. 15:47, utolsó frissítés: 15:47
A KMDSZ Diáknapok és az Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa projekt összekapcsolásaként nemzetközi diákolimpiát is szerveznek a hétvégén – számoltak be a szervezők, Rés Konrád, a KMDSZ elnöke és Borzási Sarolta, a Share Föderáció magyar programokért felelős alelnöke keddi sajtótájékoztatójukon.
A rendezvényre 5 fős csapatok jelentkezhettek más országokból és más városokból, hogy megismerjék Európa Ifjúsági Fővárosának magyar diákéletét. Az eseményre összesen 16 csapatot, tehát 80 magyarul beszélő egyetemistát vagy diákszervezeti tagot várnak
Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából, Magyarországról és Románia más városaiból.
„Az ilyen projektektől leszünk Európa ifjúsági fővárosa, mert általa népszerűsíteni tudjuk a várost, be tudjuk mutatni nekik, és biztosak vagyunk benne, hogy tetszeni fog, amit itt látnak” – mondta Borzási Sarolta. Véleménye szerint a diáknapokkal kezdődnek el a városban azok a nagy kültéri rendezvények, amelyek meghatározzák a hangulatát.
A Diákolimpia megnyitójára május 7-én, csütörtökön 18 órától az Agapé vendéglőben kerül sor. A vendégeknek több olyan feladatot és próbát is szerveznek, ami segít nekik megismerni Kolozsvárt. Lesz például a klasszikusnak számító városnéző séta és toronylátogatás is a Szent Mihály templomban. De a diáknapok programjához hasonló feladataik is lesznek, például ők is bográcsoznak vasárnap a Törökvágáson. (hírszerk.)
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását