Ilyenek a magyarországi fiatalok: gyerektelenül, számítógépezve, szülőknél
2013. szeptember 19. 16:09, utolsó frissítés: 2013. szeptember 20. 08:37A 15-29 éves fiatalok jócskán egyetértenek a szüleik elképzeléseivel, és alig mozdulnak meg, de legalább van számítógépük és internetjük.
Az amerikai yuppik boldogtalansága után mostmár a magyarországi fiatalok életképéről – annak kilátástalan voltáról – is beszélhetünk. A Kutatópont piac- és véleménykutató cég szerdán mutatta be a nyolcezer fiatal megkérdezésével készített, 2012-es felmérésének eredményeit, amelyet a Magyar Ifjúság 2012 című kötetben tettek közzé. A kötet “új csendes generációnak” nevezi a most 15-29 éves fiatalokat, a két világháború közötti “csendes generációnak” nevezett fiatal nemzedék nyomán, akiket a “stabil értékítélet, tradicionális gondolkodás, a kemény munkába vetett hit” jellemzett – ismertette a generációt Székely Levente, a tanulmánykötet szerkesztője.
Az adatok egészét nézve a tanulmánykötetből az derül ki, hogy a “mai fiatalok” rettenetesen passzívak, nem akarnak változtatni a fennálló társadalmi rendszeren, alig szánják el magukat a családalapításra, nem érdekli őket a politika, csökkent a továbbtanulásra való hajlandóságuk, és a mobilitás sem az erősségük.
>>A tanulmánykötet .pdf-ben
Mihez kezdenek magukkal?
A szabadidős tevékenységek között kiemelkedő szerepet tölt be az otthoni tévénézés vagy számítógépezés, a válaszadók egyharmada mondta azt, hogy sportol iskolán kívül is. Arról azonban – mint a 444.hu tudósítása megjegyezte – nem szóltak, hogy pontosan milyen tévés vagy netes tartalmakat fogyasztanak az otthonülő fiatalok, így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy káros tevékenység lenne.
Arról viszont már született felmérés, hogy milyen eszközök állnak a fiatalok rendelkezésére. 80 százalékuk mondta azt, hogy van a háztartásban számítógép, 74 százalékuk internettel is rendelkezik, DVD-lejátszója 56 százaléknak van, lapostévéje és vezetékes telefonja egyaránt 27 százalékuknak, házimozival pedig 17 százalék rendelkezik. A fiatalok 9 százaléka mondta azt, hogy a felsorolt eszközökből semmi sincs a háztartásukban.
Szülői fészek
A négy évvel korábbi adatokhoz képest megnőtt azoknak az aránya, akik még mindig a szülőkkel laknak: míg 2008-ban 68 százalékuk mondta ezt, most 71 százalékuk él a szüleivel. A tanulmány megjegyzi azt is, hogy a fiatalok önálló otthonteremtési esélyei jócskán csökkentek. Amellett, hogy a szüleikkel laknak, az életképüket is magukénak érzik: csupán 10 százalék vallotta azt, hogy nem felel meg eszményeinek a szülei élete. A 15-29-es korosztályt még tovább bontva az derül ki, hogy a tinédzserek még inkább elfogadják a szülők értékrendjét, pedig nekik kellene nonkonformistának lenniük.
Ami a saját családot illeti, nemcsak a házasságra, hanem a párkapcsolatra való hajlandóság is alig van meg ebben a korosztályban. A 15-29 évesek 10 százaléka él házasságban, és ugyanennyi azoknak az aránya, akik soha sem akarnak gyereket vállalni.
Hogyan politizálnak?
Leginkább sehogy. Többségüket nem érdekli a politika, és szerintük a politikusokat sem érdekli a fiatalok véleménye. Bár elviekben a többség egyetért a választásokon való részvétel fontosságával, mindössze 19 százalék mondta biztosra a részvételét a következő parlamenti választásokon, 30 százalék pedig valószínűsítette. A fiatalok egyharmada mondta azt, hogy rendelkezik valamilyen pártszimpátiával, és ezek között a jobboldal van túlsúlyban. Ennek a csoportnak 40 százaléka Fidesz-, 29 százaléka pedig Jobbik-szimpatizáns.
A fiatalok ugyanakkor semmiféle társadalmi intézményben nem bíznak: sem a kormányban, sem az Országgyűlésben, sem a köztársasági elnökben, sem az Alkotmánybíróságban, de a bankokban sem.
Jövőkép nélkül
A fiataloknak egyre tovább tart, hogy munkát találjanak, emiatt egyre pesszimistábbak és bizonytalanabbak is – erre a következtetésre jutott a tanulmánykötet. Nosztalgiával gondolnak az általuk meg sem élt Kádár-érára, amikor minden feltétel megvolt arra, hogy az embernek biztos munkája és egzisztenciája legyen.
A jelen két legégetőbb problémáját megjelölendő kérdésnél elsöprő többség választotta a “bizonytalan jövő”, a “munkanélküliség”, a “létbizonytalanság”, valamint nem teljesen idevágóan a “közlekedés” opciókat. Amit szinte egyáltalán nem tartanak problémának, az a szórakozási lehetőségek hiánya, az egészségtelen életmód, a szülőktől való függés, és az égetőnek megjelölt problémák fényében kicsit meglepően a céltalanság.
Drogok és öngyilkosság helyzete
A fiataloknál a balesetek után a második leggyakoribb halálok az öngyilkosság. Az adatokat ismertető Székely András hozzátette: a dohányzók és drogfogyasztók között kétszeres, míg az alkoholisták között másfélszeres az öngyilkosok aránya. A vizsgált korosztályban a férfiak 1,8, a nőknek 2,8 százaléka próbálkozott is már öngyilkossággal.
Ami a dohányzási, alkohol- és drogfogyasztási szokásokat illeti, a 8-11. osztályos diákok 37 százaléka gyújtott már rá, szemben a 28 százalékos uniós átlaggal. Alkoholt 61 százalékuk fogyasztott már, ez szintén meghaladja az 57 százalékos európai átlagot. Az Index megjegyzi, hogy a vizsgálat szerint csak minden tizedik fiatal próbált ki valamilyen illegális kábítószert, és mindösszesen 6 százalék füvezett, viszont korábbi vizsgálatok ennél jóval nagyobb kipróbálási arányt mutattak.
Címlapfotó: stephenkirsh via Shutterstock.com
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását