Miért depis a sok Y-generációs frissdiplomás?
2013. szeptember 17. 15:25, utolsó frissítés: 15:47Az Y-generációban megvan a szüleik generációjának kitartása, ambíciója, és rengeteg más előnnyel is rendelkeznek. Mégis boldogtalanok, és erre van magyarázat.
Az USA-beli Y-generáció, azoknak is a yuppi-része boldogtalan - állítja, magyarázza és illusztrálja nagyon szimpatikus ábrákkal a Huffington Post cikke, amelyben annak járnak utána, miért érzi magát nyomorultul a '70-estől '90-es évek közepéig terjedő időszakban született, azóta felnőtt, városi környezetben élő diplomások korosztálya.
A GYPSY-nek (Gen Y Protagonists & Special Yuppies) nevezett csoport boldogtalansága a cikk szerint teljesen logikusan levezethető. Ez a generáció ugyanis, a szüleikkel (a baby boom-nemzedékkel) ellentétben nem az amerikai álmot, hanem saját, személyes kis álmaikat akarják megélni;
nem biztos megélhetésre vágynak,
hanem ambiciózus elképzeléseik vannak a jövővel kapcsolatban. Ezt azzal is bizonyítják, hogy a Google Ngram (egy szó vagy kifejezés sajtóban való előfordulásának trendjét mérő eszköz) kimutatásai szerint az utóbbi 20 évben rengeteget csökkent a "biztos karrier" előfordulása, helyette a "kielégítő karrier".
A GYPSY-csoport világfájdalma összefoglalva abban merül ki, hogy
önámításban élnek,
abban a hitben, hogy különlegesek, egy-kettő karriert fognak építeni, mert "megérdemlik". Egyáltalán nem gondolnak bele abba, hogy a karrier hosszú évek munkájának az eredménye, és nagyon ritka, hogy harmincéves kor előtt összejöjjön. A GYPSY-k önképe túlzott, nem hajlandók elfogadni a negatív visszajelzéseket, nagyobb mértékű szakmai elismerésre érzik jogosultnak magukat, mint amennyi a képességeik és erőfeszítéseik alapján megilleti őket - állítja a New Hampshire-i Egyetem professzora.
A GYPSY-k másik, generációspecifikus problémája az is, hogy folyamatosan hátrányban érezhetik magukat a kortársaikhoz képest - ami nem feltétlen, vagy többnyire nem is valós, viszont a Facebookon épített imázs ezt sugallja. Azt már korábban is megállapították, hogy a Facebookon látott "mások élete" elszomorít, a GYPSY-k viszont úgy is érezhetik, hogy egyedül csak ők nem kapják meg a megfelelő elismerést,
mindenki más köszöni szépen, jól van,
és nem tudatosítják, hogy a Facebook-profil sem egy reális, hanem megkonstruált énkép.
Nincs azonban minden veszve - állítja a Huffington Post szerzője -, mivel elég valószínű, hogy a húszas évei elején munkába állt fiatal teljesen jól kezdte a karrierjét, csupán a szemléleten kellene változtatnia, hogy jól is érezze magát. Három pontban fogalmazza meg tanácsait: továbbra is maradjon ambiciózus, kitartó, mert lehetőségei biztosan vannak; ne gondolja magáról, hogy annyira különleges lenne, illetve ne foglalkozzon a mások eredményeivel - igazából nincs oka féltékenynek vagy irigynek lennie, mert mások is hasonló problémákkal küszködnek.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását