A hagyománykeresők tesznek be a szittyabiznisznek
kérdezett: Gál László 2013. szeptember 02. 17:22, utolsó frissítés: 17:22"Az István, a király rockoperával szemben van egy olyan igény, hogy próbálja meg a történelmünket ismeretterjesztő jelleggel előadni. Hát nem tudja. Nem az a dolga" - mondja az Emese Park igazgatója.
A honfoglalók életmódját bemutató tábort állított fel a Kolozsvári Magyar Napokon a Református Kollégium romkertjében a szigethalmi Emese Park. Közben pedig a régészetről és a hiteles hagyományőrzésről szerveztek beszélgetést. A történelmi életmód-rekonstrukcióról beszélgettünk Magyari Attilával, a park igazgatójával.
Az Emese Park Facebook-oldalán úgy láttam, nem csak a honfoglalás korával foglalkoztok, bár Kolozsvárra főleg azzal érkeztetek. Ha lenne egy időgéped, melyik korba mennél vissza? Melyikben élnél szívesen?
– Nem tudom, melyik korban élnék szívesen, de a 10-11. század fordulójára visszamennék, az biztos. Nagyon érdekel, hogy mennyire állná meg a helyét a valóságban az, amit a régészet, a történettudomány, a muzeológia vagy az ennek az időszaknak a párhuzamait feltáró néprajz előtár. Tehát az, amiről mi most úgy gondoljuk, hogy úgy volt, az ténylegesen hogyan is volt akkoriban, abban a közegben és viszonyrendszerben hol volt a helye ezeknek a tárgyaknak vagy éppen szokásoknak. Nyilván vannak 13-14. századi jász számszeríjász próbálkozásaink és egyebek is, de nagyjából a honfoglalás, államalapítás kora lenne a célállomásom.
Te félnél attól, hogy valami mást találsz?
– Azért nem, mert én fel vagyok készülve, hogy valami mást találnék. Stabil meggyőződésem, hogy amit mi visszatekintve elgondolunk arról az időszakról, az a mai agyunk szüleménye. A régészet által előtárt tárgyak, leletek nagyon keveset árulnak el arról, hogy a viselőjük milyen habitusú, milyen szokásrendszerű ember volt. Az viszont egy életet, egy életenteriőrt nagyon meghatároz.
Kicsit olyan ez, mint amikor annak idején a hetvenes-nyolcvanas években az ember elment a hortobágyi a pásztorok közé – akkor még a Hortobágyon komoly csikósélet és pásztorélet volt, még a régiek összejárogattak egy-egy vásárba, csárdába, és ennek volt egy belső rendje. Abba a belső rendbe kívülálló ember nagyon nehezen kapott betekintést. Olyan nagyon keményfejű, nagyon zárt világnak tűnhetett kívülről, pedig valójában nagyon jólelkű emberek voltak. Valahogy így érzem a 10-11. század környékét is. A 21. századból visszatekintve valahogy egészen mást várunk tőle, mint ami a valóságban lehetett.
A beszélgetésen azt mondtad, hogy nem beszélhetünk 1000 évvel ezelőtti hagyományőrzésről, ez sokkal inkább hagyománykeresés. Ezt pontosan hogy értetted?
– Ha nagyon precízen próbálom megfogalmazni, hogy mi történik, amikor 10-11 évszázadnyit tekintünk vissza, akkor az a kifejezés, hogy hagyományőrzés, nem helyénvaló. Hagyományt akkor őrzünk, ha egy élő tradíciót folytatunk. Különben teremtünk, és vagy hagyományteremtésről, vagy hagyománykeresésről beszélünk.
Azt, amit mi csinálunk - hogy ne ezzel a hagyomány szóval kelljen játszanunk -, úgy hívjuk, történelmi életmód-rekonstrukció. Kicsit nehezen áll a szánkra, kicsit magyartalan, de ez az, amivel foglalkozunk: egy adott időszaknak a történészi adatok, régészi leletek, kézműves és egyéb néprajzi hagyományok ötvözésével felelevenített szituációi, paneljei. Milyen volt egy jurta, hogy élt egy ember, hogyan működött egy halász vagy egy íjász, hogy készült ez, hogy készült az.
Ennek műveléséhez azért rengeteg utánajárás szükséges. Te mióta foglalkozol ezzel, és mennyit készülsz?
– Nem vagyok mai gyerek ilyen szempontból, elég ősz a szakállam. Csak ezzel a műfajjal 20-25 éve foglalkozom. Akkoriban, mint kézműves, a magyar bőrművesség-eredetet kutattam, és így jutottam el oda, hogy ennek az első nyomai a 10. század környékére vezethetőek vissza. Majd később a Honfoglalási Emlékév, 1996 közeledtével nagyjából 1993 környékén elkezdtünk többen összejönni, a lovas íjászattól a szarukészítőig, a bőrművestől a nemezelőig sok-sok kézműves. Majd elkezdtünk élő történelemórákat tartani a diákoknak.
Hogy mennyit kell készülni? Nincs olyan, hogy nem erre készülünk. Nincs olyan, hogy nem ezzel foglalkozunk. Gyakorlatilag a nap 24 órájában, mert az az ember, akit ez igazán érdekel, ebben él, az állandóan ezzel foglalkozik. Nekem a napokban az zakatolt az agyamban, hogy vajon milyen volt a pajzsuk, mi állt a rendelkezésükre: mondjuk vesszőből hajlítva, erős spárgával folyamatosan varrva készülhetett-e a magyarok pajzsa, és milyen jelet varrhattak rá. És ekkor utánajár az ember: megnézi múzeumban, történészeket kérdez meg és forrásokat néz át.
Van polgári foglalkozásod is?
– Most már nincs. Én egy régészeti parknak vagyok az igazgatója, és ez most már kitölti a teljes időmet. Emellett egy főállást vállalni, munkahelyre bejárni és mellékállásban egy teljes embert igénylő feladatot vállalni nem lehet. A park üzemeltetése elméletileg el kellene tartson engem. És mondjuk azt, hogy eltart.
Mennyire van most ennek divatja nálunk és külföldön?
– Azt látom, hogy Magyarországon volt egy nagyon nagy felfutása ennek, pont 1996 és 2003 környékén, amikor nagyon sokan fordultak például az íjászat felé. Tízezrek foglalkoztak vele, elképesztő volt. Ez egy kicsit azért már lecsengett, mintha kezdené megtalálni a maga helyét a modernitásban, a modern hétköznapokban. Nincs most már annyira túllihegve ez a kérdés, tényleg azok foglalkoznak vele, akiknek az életük során valami dolguk van vele, valamiért ezekkel a hagyománygyökerekkel meg kell ismerkedniük. Majdnem azt mondom, hogy karmikusan feladatuk, hogy ezzel foglalkozzanak.
De nemcsak Magyarországon, hanem a világon is nagyon komoly felfutása volt az elmúlt évtizedekben ennek a műfajnak, nagyon sokan fordultak a régiségek felé, a régmúlt szokásai, vallási hiedelmei, kézműves praktikái, életvezetési érdekességei felé. És aztán mára ebből lett pár helyen olyan park, régészeti skanzen, hagyománycentrum, ahol élővé tették a múzeumi látványvilágot.
Magyarországon sokan vannak, akik ezzel foglalkoznak?
– Nagyon sokan. Több száz egyesület van, akinek ez a profilja, így több ezer ember foglalkozik a hagyomány felelevenítésnek valamely részével: néptáncol, lovagol, jurtát állít hétvégenként, vagy éppen kézműves foglalkozásokat tart különböző rendezvényeken. Akik viszont igazán igényesen csinálják – szándékosan kerülöm most a professzionális kifejezést, mivel sokan nem ebből élnek – az egy szűkebb keret.
Tudomásul kell venni, hogy sokan csak szívszerelemből foglalkoznak ezzel, sokszor nem figyelnek oda azokra a tudományos részletekre, amelyek az ismeretterjesztéshez szükségesek lennének.
Az előadásban volt egy ilyen különbségtétel, hogy történelmi szerepjáték és történelmi életmód-rekonstrukció, és abból az jött le, hogy az egyik csoport csak hobbiból csinálja, míg a másik nem ...
– Nem az egzisztenciális, megélhetési kérdés tesz különbséget a kettő között, tehát nem az a különbség, hogy az egyik pénzért csinálja, míg a másik nem. Én ismerek olyan hobbistákat – sőt, a mi társaságunk nagy része is jó értelemben vett hobbista, hiszen a főállása mellett szaruíjat rekonstruál vagy éppen sző, nemezel – akik igényesen teszik a dolgukat. Tehát az a különbség, hogy milyen igényességi szintet képvisel.
A régészek hogyan segíthetik a hobbistákat? Gondolom nekik kevesebb türelmük van ahhoz, hogy bemenjenek a könyvtárba, és sok-sok könyvet lapozgassanak.
– A régészektől minden segítséget megkap az ember. Azt tapasztalom, hogy nem tudtunk olyan őrült kéréssel fordulni hozzájuk – és ez mindegyikükre igaz –, hogy ne válaszolnának szívesen. És jó is, ha egy kérdést nem csak a könyvtárazással próbálunk megválaszolni, hanem megkérdezünk egy szakembert is, mert nagyobb a rálátása, régebb óta foglalkozik az adott szeletével a tudománynak. Jobban képben van, mélyebb az ismeretanyaga.
De ez nem váltja ki azt, hogy múzeumozni kell, könyvtárazni kell, egy dologról legalább 10-15 forrást is el kell olvasni, és nem csak az internetről leemelni a marhaságokat. Ez lenne az igényesség alapja, a tudományosság iránti igény. Ez a különbség a jelmezbál, fantázia kosztümök, és egy történelmi életmód-rekonstrukció között.
Van ennek üzleti oldala is?
– A hagyományőrzésnek igen. Úgy látom, hogy főleg a kézművesség vonatkozásában a hagyományőrzés nagyon jó üzlet. Az pusztán üzleti alapú, ha egy készítő vagy árus olyan bőrvereteket kínál az íjászoknak, mint amilyen a Gyűrűk ura filmeknek a szereplőin látható. Ezt egymás között úgy emlegetjük, hogy szittyabiznisz.
Viszont amikor odafigyel, hogy mind a gyártási eljárásában, mind a használt motívumok tekintetében, és az egész konstrukcióban a hitelességre törekedjen, akkor valami nagyszerű ismeretterjesztő tevékenység történt.
Egy laikus, aki nem feltétlen akar könyvtárazni, hogyan tudja megkülönböztetni, hogy mi az átverés és mi a valódi ismeretterjesztés?
– Nagyon szívesen mondanék erre okos tanácsokat, de nem tudok. Azt mondom, hogy mostanság információs káoszban élünk. Borzasztó nehéz elválasztani az ocsútól a valódit. Azt gondolom, hogy a régészettudomány és a történettudomány munkatársainak a tanulmányaiból, tudományos ismeretterjesztő munkákból kell kiindulni.
Érintettétek a beszélgetésben, hogy a történészek és a hobbisták között feszültség is van …
– Igen, és teljesen indokolt lehet a feszültség. Teljes joggal nem örül annak a történészek, ha butaságot terjesztenek, ráadásul sok pénzért is csinálják. Mondjuk, olyan kézműves tárgyakkal ömlesztik el a piacot, ami sok-sok embernél téves képet fog kialakítani az adott időszakról. Miért örülne ennek egy régész? Ő annak örül, ha egy korszakot hitelesen megjelenítő tárgy kerül elő.
De a fordítottja is igaz. Nem szereti a tudományos világot az a fajta üzletember, aki mindenféle tárgyak eladásában érdekelt, mert könnyen kiderülhet, hogy annak, amit csinál, semmi köze a honfoglaláshoz, bár ő azt híreszteli. Ha te egy üzletember vagy, nem fogsz engem szeretni, mert szólhatok, hogy hülyeségeket beszélsz.
Akkor az ilyen üzletember valójában mit árul?
– Itt van egy nagyon fontos választóvonal. A saját jó ízléséhez és tehetségéhez mérten mindenki azt csinál, ami neki jól esik. Gyárthat íjakat, akármilyet, fesse metál-rózsaszínre vagy pomponos Helló Kittit is rakhat a végére, csak ne mondja azt, hogy az egy avar, egy magyar vagy egy szkíta íj. Amikor már egy jelzőt használ mellé, datálja valahová, azt mondja, hogy ilyen volt az íja a honfoglaló magyaroknak, az disznóság. Megvezetése az érdeklődőnek.
Ha viszont azt mondja, hogy ez egy érdekes és szép fantáziaíj, amelyet ő készített, akkor valami fantázianevet adjon neki, mondjuk Sólyomíj. A modern öltözékbe is be lehet emelni régi motívumokat, szabásvonalakat vagy díszítőelemeket, még a tarsoly viselését, viszont nem mondhatjuk, hogy úgy nézett ki a honfoglalók ruhája. Amikor azt mondjuk, hogy így nézett ki egy honfoglaló ember, akkor abban már nem fantáziálhatunk szabadon.
Muszáj megkérdeznem, mert emiatt mostanában hatalmas feszültségek vannak: az István, a király rockoperának mennyire hitelesek a jelmezei? Azok is fantázia szüleményei?
– Nem tud más lenni. Egy színpadi műnek nem az az elsődleges dolga, hogy viselettörténeti áttekintést adjon. Megteheti viszont. Azért kényes ez a kérdés, mert a napokban volt egy olyan István, a király feldolgozás, ami ennek az ellenkezőjére játszott rá, direkt provokatív jelleggel. Ennek a művészi megítélésére alkalmatlan vagyok, én nem tudom, hogy egy rendezői gesztus helyén való, vagy nem. Annyira vagyok rendező ember, hogy meg tudom állapítani, hogy rendezvényi környezetben mi az, ami ismeretterjesztő értékű, és mi az, ami inkább csak "show-elem".
Az István, a király rockoperával szemben mindig van egy olyan igény, hogy próbálja meg a történelmünknek azt a szakaszát ismeretterjesztő jelleggel előadni. Hát nem tudja. Nem az a dolga. Ha a rendezőnek van olyan igénye, hogy Koppányt hiteles viseletbe öltöztesse, vagy olyan díszleteteket tegyen mögé, amely ennek a korszaknak megfelelnek, tegyen próbát, hátha sikerül. Azt gondolom, hogy ne keverjük össze a szezont a fazonnal. Ha van egy színpadi mű, annak megvan a maga mondandója, akár aktuálpolitikai mondandója, ne várjuk azt tőle, hogy más legyen.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
