2026. május 2. szombat
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Miért inkább a nők utálkoznak?

S.M. 2004. január 16. 16:45, utolsó frissítés: 16:37

Az undor érzése azért fejlődött ki az emberben, hogy #b#megvédje#/b# a különböző betegségektől – derül ki egy most megjelent tanulmányból. A BBC honlapján zajlott kísérletből az is kiderül, miért irtózunk a zöld és piros ragacsoktól.





A narancs a kivétel

Az emberiséget arra programozták biológiailag, hogy kerüljön el bizonyos dolgokat, például az ürüléket, a sebeket, a testváladékokat és a rothadó anyagokat – áll a Biology Letters című tudományos folyóirat által közétett felmérésben. A tanulmány – amely 40 ezer személytől gyűjtött adatbázis feldolgozásán alapszik – kimutatta, hogy általában a világon mindenhol a betegséget okozó anyagokat találják undorítónak.

A szerzők szerint a most kapott eredmény megcáfolni látszik azt a korábbi hiedelmet, miszerint az, hogy mit találunk undorítónak és mit nem, kulturális, mintsem veleszületett tényezők befolyásolják. A tanulmányból többek között megtudhatjuk, hogy a nők gyakrabban utálkoznak, vagyis sokkal érzékenyebbek a visszataszító dolgokra, mint a férfiak. Viszont az életkor előrehaladtával az emberek ezirányú érzékenysége is csökken.



„Természetes hajlamunk van rá, hogy undorítónak találjuk az ürüléket. Viszont nem taníthatod meg egy gyermeknek, hogy utálja a narancsot vagy az édességet” – nyilatkozta dr. Val Curtis, a London School of Hygiene and Tropical Medicine vezető tudósa.


Tanuljuk is, meg nem is

A kutatók egy másik csoportja szerint az emberek egy tanulási folyamat során sajátítják el, mitől kell óvakodniuk. Annak ellenére, hogy az undorra való hajlam bele van kódolva a génjeikbe – állítják, létezik az utálkozós viselkedésnek egy csoportja, amely a tapasztalatok során lesz a személyiség része.

„Mint viselkedésmintáink bármelyike, az undor is tanult és biológiai összetevőkkel egyaránt magyarázható. Ez is – mint minden – egy kicsit a természet, és egy kicsit a nevelés dolga” – tette hozzá Dr. Curtis. Korábban már bebizonyították, hogy az állatok is undorral reagálnak bizonyos anyagokra. Például – ahogy az ember is – elkerülik egymás ürülékét.

Clark McCauley, a Pennsylvania–i Bryn Mawr Egyetem kutatója szerint azonban az undornak inkább evolúciós gyökerei vannak, a kultúra kevésbé befolyásolta. Például megvédik az egyént a romlott hús fogyasztásától – véli McCauley. A tanulmány szerint a nők azért érzékenyebbek ezekre a dolgokra, mert hagyományosan ők felelnek az utódok felneveléséért.


A kék gusztusosabb

„Annak eredete, hogy ma mit találnak visszataszítónak, az evolúció homályába vész” – állítja a professzor. Ez a biológiai mechanizmus azért alakult ki és terjedt el, hogy a különböző kulturális horizontoknál sokkal átfogóbb elutasító mechanizmust váltson ki az emberekben.

Dr. Curtis kísérletének alanyai egy tesztet kellett kitöltsenek a BBC honlapján, ahol be kellett jelölni, hogy egy bizonyos fotót mennyire találnak visszataszítónak. A képek között volt sárban játszott focimérkőzés, tiszta és fertőzött seb, tetű, darázs, és különböző színű ragacsokkal teli tányérok. Az utóbbiról például kiderült, hogy a zöld és piros ragacsot a kísérleti személyek sokkal gusztustalanabbnak tartották, mint például a kéket, valószínűleg azért, mert ezek a színek a testváladékokra emlékeztették őket.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS