2026. október 16. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Soma Mamagésa: véget ért a patriarchális rendszer

kérdezett: Gál László 2013. július 10. 10:02, utolsó frissítés: 10:02

Ócska, lejárt lemez, hogy a férfi ne nyilvánítsa ki az érzelmeit, mert akkor nem férfi. Az, hogy folyamatosan az erős szerepét kell játssza, aki nem sír, nem pityereg, egy betegség, rémálom - véli Spitzer Gyöngyi.


Soma Mamagésa a csíkszeredai Mini Jazz Fesztiválon nem csak énekesként lépett fel, hanem Új egyensúly, új tudatosság - és hogyan segít mindebben a zene? címmel egy előadást is tartott az érdeklődőknek. Az előadása után kérdeztük.

Nekem eléggé spirituálisnak tűnt az előadásod. Nem tartasz attól, hogy túlságosan elszálltnak tartanak az emberek?

– Én úgy gondolom, hogy mindezek ellenére, vagy mellett is, közérthető volt. Egyébként az egész spiritualitásnak csak akkor van értelme, ha a szellemet lehozzuk az anyagba. Magyarán, amit tudok, abból olyan munka lesz, amit szeretek, abból megélhetés, kiegyensúlyozott párkapcsolat, tehát egy normális, jól működő élet lesz. Számomra a legnagyobb farizeusság, vagy ellentmondás, ha azok az emberek akik magukat spirituálisnak tartják, nyomorognak, rossz párkapcsolatban élnek, nincs munkájuk. Akkor semmit sem ér a tudás.

Rólam biztos sokan azt gondolják, hogy milyen elszállt vagyok, de nem. Nagyon következetes üzletasszony is vagyok, tudom, hogy hová adok és hová nem. Mérlegelek, hogy jó életem legyen belőle, nem valami elvont lila köd, hanem valóság. Itt és most, ebben az életemben akarom jól érezni magam a bőrömben.


Most az előadás alatt is, de a korábban veled készült interjúk olvasása közben is azt éreztem, hogy tele vagy hatalmas energiákkal, mintha egy hatalmas mosoly lennél. Ez honnan jön?

– Nagyon sokféle energia van, amit a barátságokból, a művészetből, a jó kajákból, a természetből vagy a szeretetből nyerünk. Nos, a forrásenergia az a mennyiségű életenergia, amit kezdő dózisként kaptunk, mint egy duracellt, de az egyik emberben több energia van, mint a másikban. Van, aki több energiát kap az életben, más pedig kevesebbet. Több elmélet is van a forrásenergiáról. Én jelenleg inkább hajlok a jungi vonal fele, amely szerint egy adott energiával érkezünk, amely az életünk végéig csak fogy.



Jung szerint a forrásenergia nem növelhető. Más elméletek szerint viszont azt is lehet növelni, de én most, a jelenlegi tudásom szerint arra hajlok, hogy nem. Aztán azzal a dózissal, amennyi energiát te kapsz, azzal az energiamennyiséggel mit kezdesz, mennyire óvod, vigyázol rá vagy forgácsolod, illetve más energiákat hogyan használsz az életedben, abban már erősen közrejátszik a szabad akarat.

A forrásenergia egy sorsszerű adomány, és egyrészt én sok energiát kaptam, másrészt nagyon tudatosan bánok az energiáimmal, megválogatom, hogy kinek, mennyit és mire adok. Nagyon sokat mérlegelek, hogy megéri vagy nem. Ez nem jelenti azt, hogy haszonleső vagy számító vagyok, mert több karitatív projektem is van. Mélyszegénységben élő roma női csoporttal foglalkozom, emellett öt éve járok egy szellemi és testi fogyatékosokat segítő intézetbe, ahol személyes patronáltam is van. Nagyon szeretek karitatív módon is adni az energiáimból, mert úgy érzem, kell az egyensúlyhoz. Hogyha az élet nekem ad egy csomót, akkor nekem is adni kell a rászorulóknak. Áramoltatni kell az energiát. És mint tudjuk: adva kapunk.

A másik észrevételem, hogy árad belőled a nőiesség. Honnan jön ez a nőiesség? Szerinted mitől lesz nő egy nő?

– Ha most a jobb- és bal agyféltekés analógiában gondolkodom, akkor a női minőség a jobb agyfélteke, tehát a megértés, az elfogadás, a tolerancia, az adni tudó, a gondoskodó, az egységérzetre hajazó dolog.

A nőiességünkben először is nagyon egyszerűen vissza kell menni az anyukánkhoz, aki az én esetemben egy ötgyermekes ősanya. Úgy képzeld el, nem túlzok, mindig együtt éltünk valakivel, anyám mindig gondozott az öt gyerekén kívül valakit. Például öreg nénivel laktunk együtt, akinek nem volt fűtés a lakásában. Amikor pedig már elkezdtünk kiröpülni, anyám több árva gyereket felnevelt, emellett hajléktalant, haldoklót fogadott be. Tehát egy olyan gondoskodás-szükségletes anya mellett nőttem fel, aki rendszeresen tömblekvárt - amit nálunk hitlerszalonnának hívtak -, és kenyeret csomagolt a szegényeknek.

Plusz egy olyan ötgyerekes családban vagyok első, ahol azt tanultam, hogy gondoskodni kell a kisebbekről. Ezt a sors is alám rakta. Amikor én felkerültem Budapestre, de még előtte Debrecenben is, gondoskodtam valakiről. Először egy öreg bácsinál laktam, akinél úgy kaptam ingyen albérletet, hogy főzök, mosok és takarítok rá. Utána egy mániás depresszióst gondoztam négy évig, amíg jazzkonzervatóriumba jártam, ugyanezzel a feltétellel. Majd egyből jöttek a gyerekeim. Hát azért ez elég erősen kihozza ezt az anyáskodó, női minőséget az emberből. Emellett az aszcendensem a hold, ami tipikus ősanya alapképlet.

Az előadásodon azt mondtad, hogy véget ért a patriarchális rendszer. Ezt pontosan hogy értetted, én egyáltalán nem ezt tapasztalom...

– Úgy értem, hogy véget ért, hogy lejárt. Aki továbbra is benne marad, azt lehúzza. Lehet benne maradni, csak éppen le fogja húzni azokat, akik ebben a lejárt játszmában élnek még együtt. Amit energetikailag, tanításilag a patriarchális rendszer adhatott, mindent kivettünk belőle. Innentől egy olyan játszma, amiben alá- és fölérendelt felek vannak. Aki még ragaszkodik ehhez, az a múltban tapad, az már csak ismétli azt az iskolát. Egyszerű példával élve olyan, mintha már befejezted volna az általános iskola hatodik osztályát, de ott ragadtál volna benne, és újra meg újra járnád. Aki beleragad, akár férfi akár nő, azt már lehúzza. Aki nyitott és éber, már nem megy bele játszmákba. Jogod van lehúzni magad, jogod van patriarchálist játszani, de ez egy szerepjáték.

Ha elfogadom a patriarchális rendszerre vonatkozó koncepciódat, akkor mi lesz a férfiakkal? Akiknek eddig volt egy szerepük, tudták, hogy miként kell viselkedniük, ő a családfenntartó, ő dominál, most kihúzták alóluk a talajt...

– Én egy felnőtt nő vagyok, nem kell, hogy irányítsanak. Nem szeretném, hogy egy férfi irányítson. Nem szeretném, hogy eltartson, nem szeretnék függni tőle. Se egy nőtől. Senkitől. Megjegyzem, hogy van egy olyan időszak, amikor egy nő szül és szoptat, és nyilván ott egy olyan szövetségnek kell létrejönnie, amikor egy nő átadja az idejét és a pénzkereső képességét, de ezt leszámítva mindent közösen csinálunk.

Hogy mi lesz a férfival ezek után? A férfi most nehéz helyzetben van, mert le kell, hogy bontsa az egóját. Erről eszembe jut Müller Péternek egy mondata, amellyel kapcsolatban vannak azért kérdőjeleim. Azt mondta, egy nő egóját a férfi le tudja bontani, de a férfi egóját csak az Isten. Azért ez nagyon súlyos. Egyrészt azért, mert a régi típusú gondolkodásmódra utal, hogy Istent kívül keressük, pedig belül van. Nem kívül fogjuk megtalálni valami lény formájában, hanem belül, hiszen Isten minden sejtedben, minden embertársadban, minden életben ott van.



Ha egy férfi nem saját felébredéséből bontja le az egóját, hanem egy krízisnek, a külső körülményeknek kell lebontania azt, akkor az egy nagyon kemény, borzalmas küzdelem a férfinak, de a nőnek is.

Szóval, megint ott tartok, ami a vesszőparipám, hogy hagyjuk a játszmákat, hagyjuk az egót. Eckhart Tolle, korunk egyik legnagyobb spirituális tanítójának az összes életműve erről szól, hogy lépjünk túl az egón. Az egót pedig akkor tudjuk túllépni, ha előbb megéljük. Elhangzott ez este folyamán az a freudi kifejezés, hogy szuperegó (felettes én), a felülről jövő, kontrolláló hatalom. Nos, a szuperegótól haladunk az egó felé. Nehogy már kívülről mondják meg, hogy mitől leszek faszagyerek, hanem jussak el addig, hogy nekem mi kell, ehhez pedig szükséges az egó megélése. Viszont ezek után az a következő szint, hogy nincs egó, hogy beleengedem magam az ősbizalomba, majd a szeretetbe, és rájövünk, hogy nem kell játszmázni, és teljesen mindegy, hogy milyenek vagyunk. Akár feminin vagy maszkulin is lehetsz. Mindegy, hogy milyen vagy: fiús lány, lányos fiú, éld meg azt, aki vagy. Az egyedi, egyszeri, soha vissza nem térő te. Ehhez a férfinak el kell engednie az egóját, a nőnek pedig az elvárásait.

Ez inkább egy olyan nőknek szóló előadás, hogy nyíljon fel a szemük?

– Miért, szerinted ez férfiaknak lehúzó vagy megrettentő?

Kiment egy férfi közben...

– Kiment, de visszajött, de lehet, hogy csak én akartam így látni.

Egyébként nem szoktak kimenni a férfiak, hálálkodni szoktak, mert a nők elsárkányosodásáról is szoktam beszélni. Plusz, mindig elmondom azt is, hogy értsük meg a férfiakat, a követelőző, házsártos, szemráhányó nőknél nincs lehúzóbb. Ezt azért értékelni szokták a férfiak. Én nem ellenük beszélek. Nagyon szeretem és tisztelem a férfiakat, hát hogy a francba ne szeretném, hiszen fiam, férjem és apám van. Ráadásul tudjuk jól, amennyire jang (a férfi minőség), annyira jin (a női minőség.) Együtt vagyunk egészek.

Az előadásomat is teleraktam szociológia tényekkel, nem az én ábrándjaimról volt szó benne, hanem társadalmi jelenségekről, tendenciákról, amit évek óta kutatok, keresek. Egy férfinak éreznie kell, hogy megértéssel, együttérzéssel vagyok iránta. Lassan már a vak is látja, hogy az a kondicionáltság, amit rákényszerítettek, hogy folyamatosan az erős szerepét játssza, aki nem sír, nem pityereg, egy betegség, rémálom. A férfinak ugyanúgy van lelke, és vannak érzései. Milyen ócska, lejárt lemez, hogy a férfi ne nyilvánítsa ki az érzelmeit, mert akkor nem férfi.

Miért járnak mégis inkább a nők az előadásaidra?


– Bármilyen művelődési házban szervezett eseményen ez a statisztikai arány, lehet az musical, színházi előadás vagy önképzőkör, bármi. A könyveket is nők veszik. Egyszerűen ki vannak, ki vagyunk éhezve a tudásra. És a férfiak nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, hogy itt van ez a sok vagány, karrierista, csinos, buzgó, magát képző nő.

Amerikában van erre egy kifejezés: a nők törnek fel, mint az olaj. Persze ők azért elég végletesen gondolkodnak. Nemrég írtam is erről egy cikket a Nők Lapja Caféban. Pár hete arról cikkeztek, hogy Obama megdicsérte a kaliforniai ügyésznőt, elmondta a szakmai érdemeit, majd mellesleg azt is megjegyezte, hogy Kalifornia legcsinosabb ügyésznője. Ebből pedig óriási botrány lett Amerikában, hogy Obama mekkora szexista. A feministák tömkelege kérte ki magának, miféle dolog ez, hogy egy ügyésznő munkavégzésének milyen köze van ahhoz, hogy csinos vagy nem csinos. Másnapra – megjegyzem sajnos – Obama elkövette azt a hibát, hogy nyilvánosan bocsánatot kért az ügyésznőtől.

Ezzel ki is heréljük a férfiakat. Erre magyarországi példát is tudok. A fiamnak a főiskolai barátja mesélte, hogy kinyitotta egy lány csoporttársának az ajtót, aki visszaszólt egyből, hogy "tudod ugye, hogy ez már szexizmus". Azt mondta a srác, hogy leforrázva érezte magát, és már ott tart a csajokkal, hogy nem tudja, merjen-e kezdeményezni, vagy sem. Ez borzalom.

Ez nem annak a következménye, hogy kihúzták a férfiak alól a talajt? Volt egy rendszer, amelyben a férfi "tudta, hogy mi a dolga", vagyis például adott esetben előreengedni a nőt.

– Az udvariasságnak azért meg kellene maradnia. A férfi és a női alapminőségben a legutolsó pont a sejt szint. Mindenki a spermium, a petesejt és a lélek találkozásából lett, de azért a férfi mégis csak XY, a nő pedig XX kromoszómákat kapott. A hímnemű embrió a hatodik és nyolcadik hét között kap egy adag tesztoszteront, a lány pedig nem. Még mindig vannak nemi sajátosságok, úgy hormonális, mint agyi funkcióban vagy fiziológiailag. Ezzel egy külön tudományág foglalkozik, a gender. (Az „Új egyensúly – Fordulópont a férfi és nő viszonyában” c. könyvemben ezzel részletesen is foglalkozom.)

Ok, legyen egy nő autonóm és ön-érdekérvényesítő, de azért meg lehet hagyni a férfiban lévő előzékenységet, udvariasságot. Azért az egy jó szokás. Persze meg tudom érteni Amerikát, ahol ez már egy elavult történet, ők aztán konzekvensen végigviszik, így általuk láthatjuk, mi lesz akkor belőle. Én azért szeretném, ha a férfiakban megmaradna az udvariasság, a nőkben pedig az, hogy értékeli azt.

Egyelőre még kialakulóban van az új kapcsolati alap, és mi vagyunk ez a hídgeneráció. Szerintem az új kapcsolati alap a lélektől lélekig tartó viszony lesz, annyira tiszta, amikor már nem is azon beszélgetünk, hogyha beülünk a kávézóba, hogy te vagy én fizetem a teámat, hanem ki meri mondani a másik, hogy szarul állok anyagilag, meg tudsz hívni? És akkor már nem görcsölünk bele abba, hogy ki a pasi és ki a nő.

Szóval leülünk és dumálunk? Megbeszélünk?

– Igen, nincs játszma a kommunikációban. Nem kell szégyellnem, hogy most éppen nincs pénzem vagy nincs munkám. Nem kell szerepet alakítani. Ez azért elég szimpatikus nekem.

Annyival könnyebb lenne, ha már nem játszmáznánk, hanem teljesen őszintén megbeszélnénk. Ha nem játszmázol, akkor az azt jelenti, hogy nincs benned félelem. Nem gondolom, hogy kevesebb vagyok attól, mert nincs pénzem, nincs diplomám, mert ez az apám vagy az anyám. Szerintem van egy olyan mélység, ahol már nincs jó és nincs rossz, hanem minden egy tapasztalás.

Az őszinteség az oka vagy a következménye annak, hogy nyitottan beszéljük meg a dolgokat?

– Ez a tyúk-tojás probléma, az egyik hozza a másikat. De az alap a félelem. Minden negatív érzés legutolsó pontja, gyökere maga a félelem.

Tehát egyszer ki kell lépni, és eldönteni, hogy őszinte leszek, és akkor nyíltan is fogok viselkedni?

– Igen. Egyik buddhista láma mondta, hogy az emberek annyira félnek a szabadságtól, a saját tetteik következményeitől, hogy inkább választják a függést a különböző hitrendszerektől, sztereotípiáktól, emberektől, minthogy a szabadságot válasszák. Ebben segít a tudatosság, és a beáramlott új energiák. Lejárt egy korszak, és beléptünk egy új korszakba, aminek már nem csupán a szemlélői vagyunk, de a letéteményesei is. Ezt vagy elhisszük vagy nem, és még ismételgethetjük az osztályokat, de új ember van születőben, és mi vagyunk az első generáció. Elindult az individualizáció, és adott esetben akár szembe lehet menni mindenkivel. Lehet, hogy kétszázan mennek jobbra, de ha te azt hiszed, hogy balra van a jó irány, akkor legyen elég erőd balra menni. Az ő problémájuk, ha hülyének hisznek. Az, hogy ő bármit is gondol rólam, az nem az én problémám, hanem az övé.

Persze az individualizáció is csak egy állomás. A cél az egység-érzet és -tudat lesz, az egymásban való feloldódás. A szeretet megélése. Ez még odébb van, de engem reménnyel és erővel tölt el ez a kép.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS