Megosztja a szülőket az iskolai egyenruha bevezetése a Báthoryban
G. L. 2013. június 24. 10:09, utolsó frissítés: 12:44Télen és nyáron is ugyanazt a ruhát kellene viselniük a gyerekeknek, jelenleg épp egy felmérés zajlik a szülők körében. Az iskolák általában egy címeres pólóval oldják meg a kérdést, és ezzel rendszerint a gyerekeknek sincs semmi baja.
Ősztől egyenruhát akarnak bevezetni a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum elemi osztályaiban, a döntés azonban megosztja a szülőket: van, aki örül neki, más vehemensen ellenzi. Jelenleg épp egy felmérés zajlik a szülők körében javasolt egyenruha bevezetéséről, végleges döntés csak az eredmények összesítése után várható. Az egyenruha kérdését egyébként több, általunk megkérdezett iskolában is címeres vagy logós pólóval oldották meg, és ilyen esetben általában pozitív tapasztalatokról számoltak be a megkérdezettek.
„Elsősorban azért döntöttünk az egyenruha bevezetése mellett, hogy a diákok valamilyen módon viseljék az iskolánk szimbólumát, amelyet egyébként a törvény is előír. Pár évvel ezelőtt már bevezettük a kitűzők használatát, de azt nem hordják a gyerekek. Közösségépítő szempontból is előnyös lenne, ha a gyerekek büszkén viselnék az iskolánk jelvényét az egyenruhájukon.
Emellett az öltözködés körül kialakuló gondokat is orvosolni szeretnénk. Már kaptunk olyan visszajelzéseket a szülőktől, hogy azért késnek rendszeresen, mivel az elemista gyerek háromszor is átöltözik reggel, amíg tetszik neki a végeredmény. Ezenkívül pedig az anyagi helyzetből adódó különbségek is enyhülnének. Felszámolni teljesen nem tudnánk, de legalább nem lennének annyira szemet szúróan látványosak” – mondta el a Transindex megkeresésére Timár Ágnes, az iskola igazgatónője.
Az intézmény vezetője szerint az egyenruha ötletét már két évvel ezelőtt megszavazta a szülői közösség, és eddig azt várták, hogy a szülök jöjjenek javaslatokkal a ruhamodellre és árajánlatra vonatkozóan. Mivel senki sem jelentkezett, az iskola vezetősége keresett meg egy céget, aki elvállalta. Az igazgatónő azt is elmondta, nem könnyű olyan ruhavarró céget találni, aki hajlandó a gyerekeknek egyenruhát készíteni, mivel nem kifizetődő. A most javasolt egyenruha
a fiuknak egy normál, sötétkék szövetnadrágból és egy mellényből állna, a lányoknak pedig egy kötényruhából.
Télen és nyáron is ugyanazt a ruhát kellene viselniük a gyerekeknek, de az igazgatónő ígérete szerint a fiuk és a lányok számára tervezett ruha is olyan, amely alá télen vastagon felöltözhetnek, a kánikulai melegben pedig feloldhatná a viselési kötelezettséget. Elmondása szerint emellett olyan szövetből készül, ami könnyen mosható, nem kell vasalni és jó tartása is van. A fiúk szettje 75, a lányoké pedig 50 lejbe kerülne.
A tiltakozó szülők részéről a leggyakoribb ruha elleni érvek, hogy az egyenruha viselése a kommunista időket idézi, uniformizál, "egyformára" neveli a gyerekeket, kényelmetlen és egészségtelen lehet a viselése, mivel szintetikus anyagból készül, de az is felmerült, hogy nem lehet majd pl. a közkedvelt sportcipővel hordani, mert egyáltalán nem illik hozzá.
„Abszolút demokratikusan folyik minden, kikérjük a szülők véleményét.
A kérdésben minden érintett szülőt megkérdezünk az egyenruha-kötelezettségről, hogy szeretnék-e vagy sem. Amennyiben pedig nem, akkor arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mit javasolnak helyette. Ennek függvényében születik majd meg a végső döntés. Ha a többség megszavazza, akkor egyenruha lesz, ha nem, akkor még egyeztetnünk kell” – magyarázta el a Transindexnek Vilcsek Károly, a szülői szövetség elnöke.
„Ha az iskola szimbólumának viselése a gyerek magatartását is meghatározná, egy bizonyos viselkedésre késztetné őket. Az öltözködés szempontjából is megnevelhetnénk a diákjainkat, hogy mit lehet viselni egy iskolában, vagy később egy munkahelyen. Rettenetes túlkapásokat tapasztalunk ugyanis, amikor a szülők már nem képesek uralni a helyzetet. Azzal is érveltem a szülőknek, hogy minden rangos iskolának, amely egy kicsit is ad magára - itt Romániában, de külföldön is -, van egyenruhája. Senki sem kérdőjelezi meg annak létjogosultságát, sőt büszkén viselik a gyerekek” – magyarázta az igazgatónő.
A Báthory István Elméleti Líceum nem az első kolozsvári iskola, ahol egyenruhát akarnak bevezetni, azonban máshol nem ütközött ekkora ellenállásba. A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban például már évek óta, még a kötelező minisztériumi rendelet előtt bevezették az iskola logójával ellátott egyenpólót, amely 10-15 különböző színben is kapható, és mindenkinek kötelező ezeket hordani.
„Mindenki olyat viselhet, amilyet akar, így színes marad az osztály és az iskola is.
És a gyerekek sem érzik kötelezőnek a viselését. Emellett praktikus is, hiszen az elemista gyerekek szünetben ugrálnak, akár a földre is lefekszenek, tehát semmilyen szinten nem nézne ki jól rajtuk egy komolyabb ruha. A póló számukra egy fogyóeszköz, a szülők 5-6 darabot is megvesznek évente, és egy gyereknek legalább 4-5 különböző színű van. A gyerekek 90 százaléka szívesen hordja. Egy póló 15 lej körüli összegbe kerül. Bevezetésével azt szerettük volna elérni, hogy a gyerekeink ne rendezzenek divatbemutatót az iskolában” – magyarázta a Transindexnek Solymosi Zsolt, a kollégium aligazgatója.
Tavaly ősztől az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban is bevezették az egyenpólókat, amelyen az iskola címere látható. Az Apáczaiban is több szín és modell közül lehetett választani. Vörös Alpár, az iskola igazgatója pozitívan értékelte nekünk a pólók bevezetését, elmondása szerint ez egy kis fegyelmet kényszerít a diákra, hiszen nem öltözhetek fel akármibe, ha iskolába jönnek. Megbecsüli azt, hogy egy tanintézménybe megy be, és mondjuk nem egy szórakozóhelyre. Az Apáczaiban egy pólónak 11-13 lej között volt az ára, és 3-4 darabot is kellett vásárolnia egy szülőnek.
Most van folyamatban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban is az egyenruha bevezetése, egy kilencfős, tanárokból, szülőkből és diákokból álló bizottság próbálja a megfelelő megoldást megtalálni – tudtuk meg Kubánda Miklós aligazgatótól, aki azt is elmondta, hogy igyekeznek figyelembe venni a diákok javaslatait is. Mint elmondta, az egyenruha kérdésében még nem született végleges döntés, egyelőre úgy néz ki, hogy egy ünnepi vitézkötésesből és egy hétköznapi póló, kardigán és esetleg mellény kombinációból fog állni, és várhatóan csak 1-2 éven belül lesz kötelező a diákoknak, mivel először csak azt szeretnék, hogy hordják és megszeressék.
A Székely Mikó Kollégium aligazgatója azt is elmondta, olyan egyenruhát szeretnének, amely méltó a Székely Mikó Kollégium szellemiségéhez, és a diákok is szívesen és büszkén hordják. Sepsiszentgyörgyön egyébként a szülők teljesen az ötlet mellé álltak, jobban akarják az egyenruhát, mint a tanári kar.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását