Szászfenes: még épül, de máris pusztul az új negyed
Sipos Zoltán 2013. március 05. 10:02, utolsó frissítés: 11:14A Kolozsvárhoz közeli, olcsó lakópark ötlete papíron jól hangzott, a valóság azonban lehangoló.
Szászfenesre kijutni igazán könnyű. Csak ki kell gyalogolni a monostori híd alá (titkos tipp: a Grigorescuból a Cora parkolóján átvágva a legrövidebb), és ahogy kilépek a járdára, az ott lézengők közül rögtön odalép hozzám egy öregedő, bőrkabátos férfi: Domnu', unde mergeți?
La Florești. Máris indulhatunk: egy veteránkorú Audihoz vezet, bevágom magam a hirtelen hátraszánkázó anyósülésbe (domnu', fixați scaunu', așa!), indulunk is. A csillió kilométer ellenére is selymesen ketyegő örvénykamrás dízel, kopott plüss, légfrissítő és az utastér pórusaiba beleivódott dzsuva hibátlanul hozza a kilencvenes évek taxi-hangulatát.
Beszélgetünk, ami valahogy itt, most szintén magától értetődő: sofőröm kedves, joviális cápa, épp nyugdíjazásra vár, állását néhány éve elvesztette. Akárhányszor magyarázta az állásinterjúkat vezető fiatalabbaknak, értsék már meg, ők is megöregszenek, ez az élet rendje: senki nem veszi fel már őt. Azonban otthon ülni, tévét nézni sem bír, akkor már inkább így, feketén fuvarozik a város széléről akárhová, a környező településekre. Minden út
pengeélen egyensúlyoz a veszteség és profit között,
legalábbis a cápa szerint. Fenesig egy út 3 lej, a fenesi lakótelepen levő Profi boltig 5, de csak akkor „jön ki”, ha három ember gyűl össze; most ugyan csak velem megy, de az sem baj, hátha visszafele többen lesznek, és akkor már „jó lesz”.
Bár első blikkre is nyilvánvaló, hogy ez az (adómentes, niná!) fuvardíj a jelenlegi üzemanyagárakkal is szép nyereséget hoz (Kolozsvár határa és a fenesi lakótelep között talán ha 5 kilométer lehet a távolság), nem kekeckedem, mert a sofőröm szerint nincs túl sok fuvar: a Fenesről ingázók túlnyomó többsége a FANY buszjárataira vált bérletet, a buszmegállókban nem is érdemes kliensekért ácsingálni.
Fenesre azért indultam, hogy megnézzem, hogyan vészeli át a válság éveit az a fenesi lakótelep, mely a kétezres években, az építkezési boom idején gombamód nőtt ki a földből, és mely sokáig a kolozsvári viszonylatban olcsó, mégis új építésű lakásaival, a természethez közeli élet ígéretével tömegesen vonzotta a kolozsváriakat. Az ingatlanügynökségek kirakataiban látható,
idilli kispolgári létet ígérő látványtervek
sokakat meggyőztek. A lakásokat – melyek a vásárlás pillanatában néha még fel sem épültek – a városbeli ingatlanárak feléért kínálták, hitelt viszonylag könnyű volt felvenni.
Vizesárok a főút szélén: senki földje
Távlatok
Ipari övezet?
Nem szép, de legalább szellős
Kis jóindulattal ide egy sugárutat is el lehet képzelni
Nem csoda, sokan belevágtak, hogy aztán kiderüljön, hogy a parkokkal, zöldövezetekkel megszépített látványtervek, a lakásbelsőket ábrázoló fotók hunyorítva, a legnagyobb jóindulattal sem egyeznek a valósággal.
Legendák kezdtek terjedni a szorosan egymás mellé sebtében felhúzott tömbházak átgondolatlanságáról, az építkezések közben elkövetett szabálytalanságokról és a csapnivaló minőségről: a legviccesebb horror-sztori szerint egyszer az alsó szomszédhoz beszakadt egy vízzel telt fürdőkád.
Beszélnek még a gipszkarton falakról, melyek fotókon ugyan jól néznek ki, de áthallatszik rajtuk a suttogás is. Továbbá sztorik keringenek a szarszippantó kocsikról, melyek rendszeres vendégek a telepen: a megfelelően méretezett szennyvízcsatornázást ugyanis állítólag szintén kispórolták.
Nem tudni, ezek közül mi igaz és mi nem. Azonban a kevésbé bombasztikus Fenes-beszámolók sem festenek
túl rózsaszín képet a lakótelepről.
Állandó szereplők a háztartási szemetet szétszóró kóbor kutyák, a monopolhelyzetben levő, tehát indokolatlanul drága FANY busztársaság, meg a végeláthatatlan reggeli dugók (Fenesről kizárólag az E60-as nemzetközi úton lehet Kolozsvárra bejönni).
Ott van aztán a híres-hírhedt csirkefarm, ahonnan nyaranta elviselhetetlen ammóniaszag árad, az utak híján „torony iránt”, sáros csapásokon közlekedő helyiek, meg persze az, hogy a tömbházakon kívül Fenesen gyakorlatilag nincsen semmi: sem boltok, sem parkok vagy játszóterek.
A legnagyobb gond azonban a közösség teljes hiánya: a lakótelep Szászfenes „hagyományos” határain kívül eső telkeken, egy volt mezőgazdasági területen épült, így a helyi közösséggel – ha van is ilyen – az interakció minimális.
Ugyanakkor a lakótelepen élők között sem alakult ki semmilyen kötelék, helyi identitás:
alvóváros ez, melyből reggel ki-ki elindul Kolozsvárra dolgozni.
Munka után szintén a városban vásárolnak, söröznek, moziznak, találkoznak barátokkal – amikor este hazatérnek, túl fáradtak ahhoz, hogy bármi is érdekelje őket, ami a lakásuk falain kívül történik.
Fiatal kolozsvári építészek tavaly egy projektet indítottak a tömbházrengeteg élhetőbbé tételére. A Superbia Suburbia projekt azonban nem kapott finanszírozást, és Szászfenes jelenlegi polgármesterének sem élvezi a maradéktalan támogatását, így lehet, hogy a projekt ötlet-stádiumban marad.
A Profinál, Szászfenes egyedüli nagyobb bevásárlóközpontjánál szállok ki a cápa autójából. Itt a látvány nem különbözik sokkal Kolozsvár bármelyik külvárosától: szedett-vedett, épülőfélben levő gyárcsarnok az egyik oldalon, a szeméttel teli vizesárok fölött improvizált betonhíd, semmitmondó, de legalább harsány hirdetések, fehér áruszállító furgonok és zömmel tizenéves, mocskos autók.
Semmi feltűnő, talán azt leszámítva, hogy kevés az ember az utcán, és ha szembe is jön valaki, az nyugdíjas. Találomra megindulok a tömbházak között: az első épületek egészen kellemeseknek bizonyulnak – valószínűleg azért, mert bár szorosan egymás mellett állnak, a mellettük álló telket már nem építették be, így a kilátás elfogadható:
a következő sor épület néhány száz méterre van,
és a közeli dombok is látszanak. Azonban míg az erkélyre szuperül ki lehet ülni kávézni, a réten sétálni már nem ajánlott: a jókora focipályányi zöldterület nem túl szívderítő, gaz, zacskók, sörösbádogok és egyéb, nehezen azonosítható hulladékok, amerre szem ellát.
A hangulat ennek ellenére nem rossz: mintha sütne a nap, a leszállásra készülő repülőgépek lassan húznak el fejem fölött, és néha egy légkalapács zaját is hallani lehet.
Mivel Fenesen senki nem bíbelődött utcák, neadj' Isten utcahálózat megtervezésével, a távolabbi tömbházak között toronyiránt, az üres telkeken keresztülvágva lehet közlekedni. Előnye, hogy így rövidebb, hátránya viszont, hogy télen, sötétben nem valami nagy élmény átvágni a havas-sáros mezőn.
Kísértet-tömbház a mező közepén
Máris omladozik
Nem használták gyakran a függőónt és a vízmértéket az építőmesterek
Ha nem is nagy erőkkel, de azért dolgoznak az elkezdett projekteken
Ráadásul azok, akik nem ismerik a járást, és nem találnak a cél fele vezető csapást (a megszáradt sárban határozottan egy irányba tartó bakancs- netán traktornyomok) garantáltan kóvályogni fognak: egyes tömbök ugyanis be vannak kerítve, de azt persze nem lehet tudni, hogy van-e kerítés, és ha igen, mikor, hol ér véget, hol van egy lyuk rajta, és az a lyuk hova visz?
Trükkös dolog tehát Fenesen gyalogszerrel közlekedni.
Persze autóval sem lehet jobb: egyetlen aszfaltozott út létezik, onnan lehet letérni a tömbházak közé. Aki valahová máshová készül, annak ott vannak az építkezéseken használt nehézgépjárművek által felszántott, sáros és hepehupás földutak.
A parkolás pedig külön műfaj: Szászfenesen gyakorlatilag minden családnak van autója, ezzel járnak Kolozsvárra dolgozni. Csakhogy fejlesztés során a parkolóhelyekről megfeledkeztek, így (a helyiek szerint) állandó gond parkolót találni a tömbházak körül. Persze a déli órákban ennek semmi nyoma: gyakorlatilag az összes parkoló üresen kong.
A mezőn baktatva hamarosan egy egészen fura háztömbre leszek figyelmes: semmiféle út nem vezet felé, sőt, gáz- vagy villanyvezeték sem. Közelebb érve kiderül, a négyemeletes tömb lakatlan, és már így, újkorában is omladozik. Lakatlan házak könnyen romlanak, ez azonban még így is durva: szabad szemmel alig lehet egyenes vonalat felfedezni a falakon, a vakolat nagy része máris megadta magát, a hőszigetelt ablakok mellett befúj a szél.
Bár a ház történetét nem ismerem, az minden valószínűség szerint versenyben van a „világ legrosszabb befektetése” címért: vajon ki, milyen elképzelések és tervek alapján emelt a mező közepére egy ilyen, pocsék minőségű ingatlant, hogy az aztán lakatlanul álljon, és
lassan az enyészeté legyen?
Bár sok embert nem látni, Szászfenes távolról sem kihalt: a félkész házak, tömbházak közt sok helyen munkások sürgölődnek. Távolról sem építkezési boom ez, ahol napi három műszakban dolgoznak, de látszik, van pénz és akarat arra, hogy az elkezdett építményeket tető alá hozzák.
A lakótelepen tévelyegve lassan elvesz a tájékozódási képességem, így már csak annyit tudok, elég „mélyen” járhatok, mert a háztömbök közötti távolság szemmel láthatóan csökken, annyira, hogy a kis ösvények mintha már kanyonok közt vezetnének, sziklafalak helyett beüvegezett balkonokon száradó ruhák, parabola-antennák és hűtő híján ablakokba kitett élelmiszeres csomagok.
Hirtelenzöld, hosszú társasházsor, szó szerint zsebkendőnyi kertekkel (sokan ide parkolják ragyogóra vikszolt autójukat), szűk, poros, semmibe vezető utcácska, dühösen ugató kutyák: nem kétlem, prospektusban valóban a nyugati, kisimult arcú jólét miniatűr mása lehetett ez a házsor, élőben azonban klausztrofóbiás élmény.
A remény hal meg utoljára
Az utak ritkák, de legalább rosszak
Óvoda angolórával és a szülőknek ingyen-fitnesszel
Nem egészen világos hol vagyok
Ide egy nett kis blokkot!
![](https://pinterest.com/pin/create/button/?url=https://eletmod.transindex.adatbank.ro/?cikk=19751&media=https://www.transindex.adatbank.ro/images/__leo/galeriak/galeria_9822.JPG&description=A szĂĄszfenesi lakĂłtelep "fĂľutcĂĄja" "Pin It")
Itt, a szászfenesi lakótelep legmélyén talán nem is az a legfurább, hogy úgy tűnik, mintha kinyújtott kézzel meg lehetne érinteni a szomszédos tömbházat.
A por ennél sokkal zavaróbb.
Az a por, mely a beton felszínéről fagy ki, és mely lassan és elkerülhetetlenül mindent vastagon beborít: a cipőm egy órás séta után fehér, a szememet csípi, és az orromban is érzem. A végén már csak egy dolgot nem tudok eldönteni: mi rosszabb, a beton vagy pedig a „zöldterület”, mely a legtöbbször szemétdomb?
A tanulság? Szászfenes jól mutatja, mi történik akkor, ha a városfejlesztés egyedüli szempontja a négyzetméterenként realizálható nyereség. És a játékban mindenki benne volt: az önkormányzat, mely szemet hunyt a szabálytalanságok fölött, mikor nem avatkozott közbe, hogy a falusiak úgy adják el a mezőgazdasági telkeket, hogy nem marad hely utaknak, közterület pedig egyáltalán nem, ezért gyakorlatilag ma az önkormányzatnak talpalatnyi területe sincsen.
A befektetők az olcsón megszerzett telkeket jó pénzért eladható lakófelületté alakították – innen a tömbházak zsúfoltsága. A tervezők, akik a spekulátorok malmára hajtva a vizet, gyorsan, minimális erőfeszítéssel, már eleve gyenge minőségű terveket gyártottak futószalagon. Végül pedig a vásárlók – azon örvendezve, hogy mennyi pénzt spóroltak – meg is vásárolták ezeket az ingatlanokat.
És bár papíron mindenki nyereséget könyvelhetett el, valójában mindenki rosszul járt: a befektetők részben a válság miatt, részben pedig a szászfenesi „luxusgettó” rossz híre miatt mélyen áron alul kényszerülnek eladni lakásaikat, a lakók egy rossz hangulatú, élhetetlen városrészbe járnak haza, a szászfenesi önkormányzatnak pedig előbb-utóbb komoly fejfájást fog okozni ez a lassan lecsúszó tömbháznegyed.
Publikálás után az utolsó bekezdésekben néhány kisebb javítást eszközöltünk egy, a szászfenesi helyzetet jól ismerő építész javaslatára. Szerk. megj., 11:13, 5.3.2013
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
