"Akik mindent lenyelnek, azok másnap délelőtt megcsócsálják"
Boros Kinga 2003. június 25. 14:14, utolsó frissítés: 13:27Június vége. A társulatok túl vannak az utolsó bemutatón, dúlnak az évadzáró gálák, és kezdődnek a próbák a nyári szezon előadásaira. Az idő tehát megérett egy fesztiválra: irány Kisvárda és a #b#Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja#/b#.
Az évek során, a határok megnyílása óta megszaporodtak azok a rendezvények, amelyek célja rábökni az anyaországi szakma ujját a határon túli magyar társulatok munkájára. Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett kisvárdai fesztivál épp sokéves hagyománya miatt lépi túl a piac szigorú törvényeit, és érzelmi többletet ad a fesztivál szakmai szempontjaihoz: az emberek találkozni jönnek ide.
Sör mellett, színházról
Mint azt már a kulturális rendezvények megnyitóin megszoktuk, különösen, ha az kisebbségi alkotókat gyűjt össze, minden alkalommal elhangzanak a nemzeti értékekre, a hagyományok ápolására, a művészeten túli küldetésre vonatkozó megállapítások. Mint ahogy a kisvárdai polgármester, Dr. Oláh Albert csütörtök esti (június 19.) megnyitóbeszédéből kiderült: Kisvárda összefogja a kéveként szétszóródott, kisebbségben élő magyarokat. Hiller István a Nemzeti Kulturális Örökség (NKÖM) minisztere ennél sokkal realistább „küldetést” fogalmazott meg a fesztivál és a résztvevők számára: beszéljünk egymással, színházról, sör mellett.
Ami megér egy misét
Az előadások kiválogatását a fesztiválra Darvay Nagy Adrienne színháztörténész, és Szűcs Katalin Ágnes kritikus végezték. Minden színház az évad egy-egy előadásával képviseltethette magát, műfajtól függetlenül. Most, mikor még javában dúlnak a viták a Pécsi Országos Színházi Találkozó válogatási szempontjai körül (hogy ti. az egyszemélyes válogatóbizottság netán részrehajló volt), ez a keresztmetszetszerű szelekció egyszerűbben megvalósíthatónak, és derűsen sokszempontúnak tűnik.
Azon kívül, hogy átfogó képet nyújt, a fesztiválnak megvan az az előnye is, hogy nem hagyja homlokráncoló művészi mélységekbe fulladni a kisvárdai közönséget, ami nem csupán a zsűriből és kollégákból áll, hanem szép számmal látogatják a város lakói is. Görög tragédiától daljátékig és filmátdolgozásig minden jelen van. Az első néhány nap következtetése azonban az, hogy a néző mindent megesz, ami jó, és a fesztivál attól remek, hogy rengeteg az előadás: az ember belekóstolhat, ha nem ízlik, kiköpi, és egy helyszínnel odébb áll. Minden előadást (szám szerint húsz, ami a versenyprogramot illeti) kibírni csak a zsűri köteles.
Akik mindent lenyelnek
-- azok másnap délelőtt megcsócsálják. A zsűri és a szakma krémje ugyanis délelőttönként az előző nap előadásait cincálja szanaszét. Az ötfős zsűriből csupán Kézdy György és Söptei Andrea színművészek nem vettek részt eddig a beszélgetéseken, távolmaradásuk azonban nem programszerű. Talán csak nem akarnak befolyásolva lenni. A hiányt pótolja, hogy minden előadást egy-egy kritikus, színháztörténész, stb. vezet fel, a koncbedobást követően pedig bárki beszállhat a vitába.
Fodor Tamás, a zsűri elnöke minden nap eljátssza, hogy valamely előadás bájos színésznője megbabonázta őt szépségével (no igen, nem feltétlenül alakításával), és ezért nem jönnek ajkára a pompás szakszövegek. Az elcsattant bókok után persze mindig megjön az ékesszólása. Schlanger András színész-rendező, a zsűri másik tagja épp fordítva: szinte kibuggyan belőle a mondanivaló, amit később magát lebunkózva kérdőjelez meg, hogy a kétkedés végül saját magát számolja fel, és fogalmazzon biztosabb érveket a vélemény számára. A vitaindítóknak mindeddig nem sikerült szóra bírnia a zsűri ötödik tagját, Urbán Balázs kritikust.
Rajtuk kívül állandó jelenlévő és felszólaló a szakmai beszélgetéseken Nánay István, Sándor L. István, Hizsnyan Géza, Zsehránszky István, és a moderátor, Szűcs Katalin. Általános szándék az, hogy a megfogalmazott vélemények ne kinyilatkoztatásként szálljanak el a kondicionált levegőbe, hanem az alkotók számára konstruktív jelleggel bírjanak. Az első két napi beszélgetés meglehetősen langyosra is sikerült, de ennek bizonyára az az oka, hogy az addig látott előadások képtelenek voltak élénk vita szítására. A hajtépés tehát még hátra van.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását