Csernus: a média az eszköz, hogy iszonyú fontos infókat juttassak el az emberekhez
kérdezett:Gy. A.
2010. március 02. 14:32, utolsó frissítés: 2010. március 29. 14:13
Felnőtté válás, önbizalom, érzelmi intelligencia, önismeret. Csernus Imre pszichiáterrel a kolozsvári Mesterkurzus előadása előtt beszélgettünk. Mázlink volt, cseppet sem volt harapós kedvében.
Ön gyakran beszél arról, hogy manapság az emberek nem tudnak felnőni. De mit jelent egyáltalán felnőttnek lenni, és ez kinek a felelőssége? Meddig tart a szülő felelőssége, és honnan kezdődik a gyereké?
Csernus Imre: – 18 éves korban van az a határ, amikor jogilag éretté válunk, büntethetővé. Felelősségünk lesz racionális szempontból. Én azt gondolom, hogy ha megkapjuk ezt a papírt, akkor sajnos a felelősségünk onnantól kezdve tőlünk függ.
De ez jogi kérdés? Miért változna meg attól hirtelen az ember élete, hogy betöltötte a 18 évet?
– Igazából nem változik meg semmi sem. Csak addig a szülők felelőssége lenne, hogy bizonyos információ-tölteteket hogyan adnak át a gyerekeknek. De óhatatlanul megvan a gyereknek is a felelőssége a saját életét illetően. Csak sajnos a gondok ott kezdődnek, hogy a szülők óriási része nagyon fontos érzelmi töltetekkel kapcsolatosan nem mer felelősséget vállalni. Gyávák.
Racionális szempontból is ez látható: megcsinálnak egy gyereket, és rádöbbennek arra, hogy ez nem egy plüssmaci, amit le lehetne tenni a sarokba. Majd elmenekülnek ettől, elválnak, racionális szempontból sem akarják biztosítani a gyerek cseperedéséhez szükséges anyagi javakat: kevesebb gyerektartást akarnak fizetni, nem akarnak fizetni – látható a felelősség előli menekülés.
Érzelmi szempontból meg: katasztrófa. Miközben a gyerekek kezdetben hallatlanul fejlett érzelmi világgal rendelkeznek, még maradéktalanul hisznek a szülőkben, felnéznek és tisztelik az apjukat és anyjukat, egészen addig, amíg rá nem jönnek – illetve először csak megérzik – hogy hazudnak, csak erősnek mutatkoznak, de nem azok.
De ilyen háttér mellett hogyan lehet elvárni valakitől, hogy felnőtté váljon, ha a szülők nem adják meg ehhez a kellő biztonságot? Attól, hogy valakinek 18 évesen azt mondom, hogy: Nőj már fel!, attól valószínűleg nem fog.
– Nem, ez egy parancs lenne. De a törvény nem ismerete senkit sem mentesít a felelősség alól. Nem tudtad? Hát akkor elbuksz, akkor vesztes vagy. Miközben az illető gyerek megkapja a mintákat, csak negatív lenyomatban. De ebben már ott van a pozitív minta lehetősége is, bárhogy is nézem.
Tehát csak egyéni döntés kérdése, hogy te most szembenézel-e önmagaddal?
– Nagyon fontos differenciálni, nem önmagával, hanem önmaga félelmeivel. Tudja, hogy miből lehet látni a nőknél meg a pasiknál is, hogy nem rendelkeznek elég önbizalommal?
Ennek biztos nagyon sok jele van...
– Rengeteg jele van. Amit én meg szoktam figyelni, hogy milyen a testtartásuk. A vállhordozás, nem csak a görbe hát... A nőknél lehet nagyon jól megfigyelni, hogy az illető hölgy büszke-e a mellére vagy sem. A mell a nőiesség jelképe. És ebből lehet látni, hogy valójában az illető hagyja-e magát, hogy a félelmei legyőzzék. Ez ráül a vállra, nem lesz büszke a mellére.
És ez olyan fontos?
– Az önbizalomhiány?
Nem, az, hogy egy nő büszke legyen arra, hogy nő? Lehetne mondjuk arra is büszke, hogy milyen ember...
– Kétségtelen. De akkor a lelki szemetesládája lesz nagyon sok pasinak, mert ő a megértő, az empatikus, akivel rengeteget lehet beszélni. Csak a testre is minthogyha szükség lenne. Minthogyha szükséges lenne a testnek és a léleknek az egyensúlya. Szerintem.
Sok ember nagyon kitartó játszmás. Az ilyen kemény módszerek, mint az Öné is, az esetükben talán úgy hatnak, mint amikor egy alvajárót felébresztenek a háztetőn, és lezuhan. Ha nem kap valamilyen fogódzót, hogy tovább tudjon lépni, nem járt volna jobban, ha esetleg nem ébresztik fel?
– De kap! Tudja, rombolni nem nehéz, rombolni mindenkit lehet, és könnyen, ha az ember látja, hogy hol vannak azok a kulcsfontosságú pontok, amelyek nem működnek. De én mindig ajánlatokat szoktam tenni.
Mindig nyújt alternatívát?
– Mindig. Nézze, az is egy alternatíva, hogy lehet lógó vállal, lehet büszkén. Mindenki eldöntheti. Döntési lehetőség mindig van, csak a gyáváknak és a megalkuvóknak nincs. Mert azok a kifogások mögé bújva elkezdik magyarázni, hogy a szaros bizonyítványuk miért illatos.
Ön szerint az érzelmi intelligencia nagyon fontos az életben való boldoguláshoz?
– Ön szerint fontos az, hogy amit érzek, merjem kimondani, és azért vállaljam a felelősséget? Következetesen, napról napra? És hogy a számból ne csináljak segget?
De erre nem mindig van lehetőség...
– A hétköznapi életben nincs, mert ott kétségtelenül nagyon sokszor a túlélésre összpontosul az ember. Tehát munka területén nem lehet mindig elmondani azt, amit az ember érez, ez így van. De mi van akkor, hogyha valaki ezt otthon, a párkapcsolatában űzi, és önmagával szemben? Annak a negatív következményei beláthatatlanok.
És ehhez képest ön szerint milyen fontossággal bír az IQ?
– Mindkettő, az emocionális és racionális intelligencia egyaránt fontos ahhoz, hogy jól tudjak élni. Ha kellő rugalmassággal, éberséggel rendelkezem, akkor villámgyorsan fel tudom mérni, hogy az előttem álló konfliktus döntően racionális jellegű, vagy emocionális.
Mert tudja, ez olyan, mint amikor beülök az autóba, és az autót elindítani egy racionális folyamat, benyomni a kuplungot, ez is racionális. Ha beül az illető az autóba, hogy de jó lenne elindulni, de jó lenne száguldani, de jó lenne... De ha nem csinál semmit sem, érezhet, amennyit csak akar, attól az autó még nem indul el. Elengedhetetlen annak a felismerése, hogy milyen típusú konfliktussal állok szemben, ezért mind a két nyelvezet használata létfontosságú.
Rendszerint a párkapcsolatoknak inkább azt az oldalát emeli ki, amikor egy kapcsolat rossz, egy házasság megfeneklett, de gyávák vagyunk hozzá, hogy kilépjünk. Azt nem hangsúlyozza, hogy hogyan lehet megmenteni egy kapcsolatot. Úgy gondolja, hogy a legtöbb kapcsolatot nem érdemes megmenteni?
– A legtöbb kapcsolat ingoványos talajra épül, hazugságra. Fiatalok, fogalmuk sincs, hogy érzelmi szempontból hogyan kell felnőni, miközben szerelmesek lesznek valakibe. És nem tudják azt, hogy amíg a szüleiket nem rendezik le, addig az apjukhoz hasonló személyiségszerkezetű pasit fognak kifogni, és ugyanúgy fognak viselkedni a kapcsolatban, mint az anyjuk.
Tegyük fel, hogy erre menet közben rájöttek, de ettől függetlenül érzelmileg kötődnek a másik félhez...
– A vásárhoz két ember kell. Persze, hogy kötődnek a másikhoz, a pótpapához, mivel a saját apjukkal nem rendelzték le a dolgokat, és keresik az érzelmi biztonságot a kapcsolatban. De nem merik kimondani, hogy önmagammal szemben nincs meg a biztonságom.
És egy ilyen kapcsolatból ki kell lépni, mert ez a fejlődés egyetlen útja?
– Kilépni akkor kell, amikor a felajánlott opciókra a másik nem reagál. És én ezt időhatárok közé fektetem. Szívem, imádlak, szeretlek, de tudod, azért, hogy te engem megaláztál x ideig, nem te vagy a felelős, hanem én, mert hagytam, hogy kihasználj, hagytam magam megbaszni. Itt a lényeg, hogy mind a két fél beismerje a saját szerepét, saját felelősségét. Akkor talán van remény. De ilyenkor az esély minimális, 5%. Inkább az jellemző, hogy az egyik fél felismeri, a másik nem akar változni. Általában a pasik nem tartják fontosnak, hogy az érzéseikről tudjanak beszélni. Iszonyúan zárkózottak.
Létezhet-e egyáltalán olyan ideális állapot, hogy az ember teljesen megismerte önmagát?
– Persze. Megismerni önmagamat azt jelenti, elismerni önmagamnak, hogy amilyen emberi tulajdonságok léteznek, azok mind bennem is rejlenek. Igazából nem az a nehéz, hogy végignézzem az emberi tulajdonságokat, jót-rosszat egyaránt. Vagy még cizellálom, és azt mondom, hogy igen, tudom, hogy önző vagyok, csak ilyenkor nem mindegy, meddig vagyok önző, és meddig nem az. Hol van az a határ, amikor magamnak és a másiknak ártok, mert ez már finommunka. Itt a lényeg a beismerés és az elfogadás. Ezek általános emberi tulajdonságok, amelyek mindannyiunkban ott vannak. Csak nagyon sokan ezt még ki sem merik mondani. És a probléma ott kezdődik, ha én valamit nem merek kimondani. Akkor hogy tudok rajta változtatni?
Én szkeptikus vagyok azzal szemben, hogy ember valóban megismerheti-e önmagát.
– Ön mikor mondta ki, hogy adott helyzetben gyáva? És hogy megalkuvó? És hogy kifogásokat keres? És hogy épp olyan megalkuvó, mint az anyja? És ha kimondta, ez azt jelenti, hogy épp olyan élete lesz, mint az anyjáé? Ez az önismeret. És az önismeret következő lépcsőfoka, amikor én mindezt átviszem a gyakorlatba.
De attól még, hogy felismerem a problémát...
– Az kevés!
Attól még nem tudom megoldani...
– Nem igaz, hogy nem tudom, ez hazugság. Tudnám, ha a következő lépcsőfokra lépnék. De nem lépek, csak hitegetem magam, majd megváltozik, majd lesz jobb, nem így gondolta a másik. Ez mind kifogás. És ha az ember kimondja azt, hogy évek óta nyomom a kifogásokat, milyen érdekes, hogy a szeretetért mindent megteszek, még önmagam gerincét is feladom. Szeretetkurva lettem?
Végül is lehet, hogy bizonyos körülmények között megéri...
– Kétségtelenül megéri, de akkor ne akarja a szabad ember méltóságát. Csak ennyi. Szabad ember nem hagyja, hogy a félelmei legyőzzék. Ott szolgaság van. Csicska.
Gyakran elmondta már, hogy mitől jó nő a nő, és mitől jó férfi a férfi, és mindkettőre ugyanaz a válasza.
– A méltóságától.
De akkor miért tesz különbséget? Miért nem az a kérdés, hogy mitől ember az ember?
– Így alakult. (mosolyogva)
Egy párkapcsolaton belül van-e lényeges különbség a nő és a férfi között?
– Hát nemi szervekben van. (nevet) És az érzelmi intelligenciában is van, a nőké sajnos magasabb, mint a pasiké. Ők jobban kondicionáltak erre.
Ez nevelés kérdése?
– Nevelés, tanulás kérdése. Szocializáció kérdése. Ez nem azt jelenti, hogy a pasik ezt nem fejleszthetik magukban, mert fejleszthető. Nagyon sok ember azt hiszi, hogy az élet tart 70 évig, vagy 60, vagy 40… De nem. Az emberi élet mindig egy napig tart.
És minden nap újra kell kezdeni?
– Az újra "kell" kezdeni az a megfelelni vágyásból történő reagálás. Ha valaki önmagát nem szereti, az kötelességtudó, az autoritásokat túlzottan tiszteli. Ki ilyen túlzottan autoriter személy egy ember életében? Vagy egy domináns anya vagy egy domináns apa. Éppen ezért lehetőségünk van felismerni, hogy lehet mosolyogva és lehet búvalbélelten is megélni a mai napot. De úgyis csak egy napról van szó. A tegnapomból leszűrhetem a tanulságot, de az elmúlt. Amit tegnap megettem, ha ma nem eszem meg újból, akkor éhes maradok. Holnap? Holnapi kenyérrel laktassam magamat? Hát, ez olyan illuzórikus.
Élj a mostnak! Tekintet nélkül arra, hogy pozitív vagy negatív tölteteket választok, megmutatom önmagamnak, hogy én mindkettőbe fejest merek ugrani. Tudom, hogy vannak olyan szituációk, amikor gyáva vagyok, tudom, hogy melyek ezek az előjelek, tudom, hogy képes vagyok menekülni, de úgy döntök, hogy párkapcsolatban, önmagammal szemben, akár a szüleimmel szemben nem teszem.
Ebből a szemszögből mi lehet egy hosszú párkapcsolat alapja?
– A hosszú párkapcsolat mindig egy napból áll. És hogy ha sok ilyen nap halmozódik, akkor ebből egy hosszú párkapcsolat lehet. Azonban a kiegyensúlyozott párkapcsolat olyan, mint az asztal négy lába, és ennek a négy lábnak van neve: közös életvitel, kölcsönös tisztelet, szexualitás, pénzhez való viszony.
Ennyire fontos a pénz?
– Hát van test, kaja kell? Pénzbe kerül? A fűtés pénzbe kerül? Rezsi van? Hát akkor hogy ne legyen fontos? Test és lélek. A legtöbb ember ott követi el a hibát, hogy csak a racionális dolgokra fekteti a hangsúlyt, a másik fele átesik a ló túlsó oldalára, és az emocionális dolgokra.
A szerelem, a szeretet nincs a négy alap között?
– A tisztelet azt jelenti, hogy mindenki annyi tiszteletet kap, amennyit önmagának ad. Tehát ha én önmagamra fel bírok nézni, mert van önbizalom, kisugárzás, őszinteség, korrektség, szenvedély… De ha nincs, akkor milyen lesz az a szexualitás? Ha az asztalnak az egyik lába, vagy esetleg három lába hiányzik... Sok ember párkapcsolatnak akarja hinni a semmit, de hát higgye! Az egylábú asztalon lehet ülni, lehet rá pakolni felelősséget, éveket, gyerekeket? A szerelem a tiszteletben benne van. De ha én nem tudok felnézni valakire, ha ő szívvel-lélekkel, emberként, nőként nem úgy él, hogy fel tudok rá nézni, akkor mit keresek én vele? Én nem egy kislánnyal szeretnék élni, aki gyáva lerendezni a szüleit.
Kivéve, ha én is egy kisfiú vagyok, aki gyáva lerendezni a szüleit...
– Hát akkor zsák a foltját megtalálta, vak vezet világtalant, vak tyúk is talál szemet… Lesznek boldogság-percek, pillanatok, de én nem szeretnék ilyet, mert csak egy életem van. Különösen, ha ez a két állítólagos hiteles szülő végignézi ugyanazt a gyerekeinél. Mert hát sajnos az ilyen mama végig fogja nézni, hogy a lányát hogyan belezik ki, a lánya hogyan belezi ki a pasiját, végig fogja nézni, a gyerekei hogyan vegetálnak.
Nem érzi-e úgy, hogy a média egyrészt sztárt, másrészt viszont "megmondóembert" csinált Önből?
– Megmondó? Nem a média csinálta, ilyen vagyok, amikor kérnek. Akkor vállalom a felelősséget azért, amit mondok. És nem a média tette ezt, hanem én. A média az eszköz, a lehetőség arra, hogy iszonyú fontos infókat juttassak el az emberekhez. De onnantól kezdve mindenkinek saját felelőssége, hogy mihez kezd ezzel.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
