Sízős útleírás-pályázat: 10 tél Ausztriában
2010. február 06. 10:17, utolsó frissítés: 10:54Columbia síkesztyűért kiírt versenyünk pályázatai közül a legkomplexebb következik: 37 év sízéseinek rövid története, benne osztrák paradicsom-top és sörárak.
Hazai és külföldi sízési lehetőségekről, árakról és kalandokról számoltak be olvasóink szövegben és képben a Columbia márkaképviselettel közösen kiírt nyereményjátékunk keretében.
>> A kiírás >>
A legjobb útleírás szerzője egy Columbia síkesztyűt nyer, a Dockyard képviselőiből álló zsűri február 8-án hirdet eredményt. Három pályázó is ausztriai tapasztalatairól számolt be, az eddig megelent szövegek itt érhetőek el:
>> Gyergyócsomafalva, háromszor >>
>> A Déli Kárpátok, Hargitafürdő és Büdösfürdő >>
>> Karintia, Ausztria >>
>> Gerlitzen, Ausztria >>
B. A.: Sízéseim rövid története
Valójában nem a történet rövid, hanem igyekszem harminchét év sízését összeszedetten elmesélni. Négy-öt éves lehettem, mikor sílécre tettek (felszerelés: bőr bakancs, Combi márkájú léc, dupla szekurit kötéssel). Hamar megtanultam sízni, szerencsés voltam, mert a bátyám remek síző, több regionális verseny győztese volt egykor. Az első időszakban a marosvásárhelyi Tudor lakónegyed melletti dombokon csúszkáltunk, s bizony nagyon lenéztük a szánkósokat. Pályaverés, gyalogolás, cipekedés – hülyének is tartottak sokan.
Később bekapcsolódtunk a Daciada mozgalomba, a Voinţa Sportklub keretében. Ekkor már eljutottam a Madarasi Hargitára, Poianara, Sinaiara, Păltinișre, a Gyilkos-tói gyilkos pályára, a Maros völgyében található pályákra. A versenyzés nem ment, elsősorban az izgalom miatt, később sem igazán bírtam a versenyhelyzeteket.
Mindig túl hosszú lécem volt, a bátyámtól örököltem általában. Volt egy 2,05-ös Elanom is, ugyanolyan festésű, amilyennel Stenmark ment akkoriban. Élményeim vegyesek ebből az időszakból, nem szerettem a „kutyás” felvonókat, a „hoppos” pályákat. Ám nagyon megtanultam sízni. Kosaraztam, teniszeztem, de a sízés volt az igazi. Minden vakációban a Madarasin voltam.
1990 után három év kimaradt, akkor úgy tűnt, soha többé nem fogok sízni, felszerelésemet is kinőttem, ruháimat kihíztam, bátyám ekkor már külföldön élt, barátném éppen vállalkozott, én pedig vakon a szerelemtől próbáltam megtalálni a helyemet a fergetegesen változó világban. Egyszer még elmentünk Poiana Brassóba, ahol órákat kellett sorba állni, drága volt, unalmas és ezt még a nem megfelelően karbantartott pályák tetézték. 1994-ben azt mondta a barátném: menjünk el Szlovákiába.
Hat év Szlovákia következett, mindig ugyanoda mentünk: Jasna Észak (Chopok). A döbbenetre emlékszem, mikor néztem éjszaka a szálloda ablakából a sorba állított ratrakok munkáját, majd másnap a kivasalt pályákat. Persze, a szlovákok szélhámoskodtak, közepes szélnél is megállították a felvonókat, ahol lehetett, spóroltak.
De hát ekkor láttam először hóágyút, ebben az időben változott meg a technika, megjelentek az első carv lécek. Szinte mindenik generációt kipróbáltam (akkoriban egy K2 volt a nyerő számomra), faltam a tévéközvetítéseket, emlékszem Mario Mattra, aki az elsők között tért át az új technikára. Hamar elkaptam a mozdulatot – nem hittem, hogy a korábbi élvezetet növelni lehet, hát lehetett.
Szlovákia elbűvölt, a besenovai termál, szállingózó hóban, a tisztaság, a remek hegyek. A Becherovka. A szolgáltatásokkal, mint említettem, gondok voltak, akkor nagyon ment nekik, odajártak a balti országokból is, szinte mindenhonnan, akiknek vízum kellett nyugatra, ezért aztán nem törődtek igazán.
A nagy változást tulajdonképpen az hozta, hogy eltörölték a vízumkényszert a román állampolgárok számára, és megnyílt Ausztria. Ekkor már régi internetezőnek számítottam, persze, a webes tartalmak még gyerekcipőben jártak. Irány Ausztria! Hogy Mozart? Klammer hazája! De hová? Salzburg régiót néztem ki, közelibbnek is tűnt, mint Tirol vagy Vorarlberg.
Az Amade része, Radstadt lett az első célpont. Ez egy kisebb terep, de a síjeggyel az egész Sportwelt régiót be lehet sízni. Legtöbbet Zauchenseeben síztünk. Az újabb döbbenetet nem részletezem, hanem egy történettel szeretném illusztrálni. Addig még sosem jártam nyugaton.
Kleinarl környékén 1800 méteren viharban-ködben találtam egy wc-t. Bementem. Olyan tisztaság, hogy be lehetett volna költözni, meleg, zubogott a forró víz, szólt a zene. Leültem egy padkára, ültem vagy öt percet, és megértettem: igen, ezentúl négy napot kell majd utazzunk (oda-vissza), hogy sízzünk, mert nálunk soha, mert innen visszaút nincs, inkább soha többé.
És beindult az ausztriai sízés. Ahogy nőttek a weblapok, annál olcsóbban ki tudtam hozni. A következő helyeken jártunk még: Gastein-völgy (szállás: Bad Hofgastein), Zell am See (két nap kapruni kiruccanással), Zillertal völgy (Zillertal Gletscher 3000), szállás Juns, vissza az Amadéba, szállás Wagrain, Stubaier gleccser (szállás Neustift), vissza Zillertalba, Zillertal Arena, Garmisch-Partenkirchen, majd Tirol Zugspitz Arena (szállás Ehrwald), Sölden háromszor (szállás: Langenfeld), majd vissza Zillertalba, Hochzillertal (szállás: Fügen), tervben van még egy Sölden.
Merem mondani, hogy nagy csalódásban nem volt részünk. Kétszer fogtam mellé a szállással, de ez sem volt végzetes. A következő felállásban megyünk: Ő és én, gépkocsival. Egy idő után áttértünk az apartmanra, nagyot bérelünk, olyant, melyhez közel a síbusz megállója (ez Garmischban nem sikerült, elég gyatra a síbuszok szervezése). Mosonmagyaróváron alszunk egyet, másnap délután, sokszor kora délután már a helyszínen vagyunk.
A költségek növekedését a következő táblázattal jelezném:
Persze az adatok nem igazán relevánsak, ugyanis az árak magasságtól, helytől is függnek, például Sant Antonban vagy Serfaus-Fiss-Ladisban egy olyan apartman, melyet mi bérlünk Zillertalban, majdnem duplája. Ennek az is az egyik oka, hogy Zillertalban sok nagyobbacska város van, és szinte mindenik lakás szállás is. Minden évben kétszer voltunk, és egyfajta átalányt igyekeztem kihozni, jelezve a drágulási trendet. Az alaptétel: kihozni az egészet 2200 EUR-ból. Eleddig sikerült. Jönne a top 10, terepre lebontva, szempont: sízés:
1. Sölden. Hóbiztos; pár évvel ezelőtt, mikor volt az a meleg január, éppen Ehrwaldban voltunk, három napot esett a meleg eső, mindent elvitt, havat, a helyiek arcáról a mosolyt, mindent. Szerencsére ott volt a Zugspitz gleccser (ahol már szinte nincs is gleccser), ott remekül lehetett sízni. Söldenben szélesek a pályák, főként fent a gleccseren, az egész pályarendszer összekötve, kényelmes liftek, egyet kivéve. Lehet a völgyben lakni, fent rengeteg depó van, ahol a lécet és a bakancsot lehet hagyni, kifizethető áron. A völgybéli lakások olcsóbbak (ez mindenik gleccserre érvényes), a busz pontos, és lifthez visz. Csodálatos termál Langenfeldben.
2. Hintertux gleccser, Zillertal régió. Elsősorban a remekül karbantartott pályák szólnak mellette. Valami új technológiát használnak. A pályák szélesek, ha hull a hó, folyamatosan ratrakolnak.
3. Bad Hofgastein. Jó pályák, gyors liftek, lent pedig a termál.
4. Zell am See-Kaprun, ha nincs nagy tömeg.
5. Obergurgl-Hochgurgl. Igaz, csak egy napot síztünk itt; hihetetlenül jó pályák vannak, modern felvonórendszer. Ez Sölden fölött található, nagyon fent van, 1700 méterről indulnak a pályák, sok az angol, minden 1 euróval drágább. A söldeni síjegy, valamennyi felárral, vásárolható úgy, hogy egy napra érvényes ide is. Kicsi települések, kevés az apartman, meglehetősen drága ezért.
6. Ehrwald-Garmisch. Noha nincs konkrétan összekötve a két terep, a Happy Ski Carddal több kicsi terep besízhető (Bieberwier, Lermoos, mindenik jó, a tömeg szétoszlik, családias hangulat, úgy nevezem, hogy halk sízés.
7. Zillertal Arena-Hochzillertal. Óriási terepek, néhol szűkecskék a pályák. Termál Fügenben.
8. Stubaier gleccser. Nos, ez azért maradt le, mert nagyon hideg volt, vihar (április végén). Amúgy jók a pályák, a karbantartásukkal volt gond, igaz, nagy hó volt, annyira nagy, hogy nem lehetett eldolgozni.
9. Garmisch. Csodálatos város, a pályái is jók. Akkor a feljutás nehézkes volt (azóta több liftet is kicseréltek, és modernizálták a kisvonatot, mely felvisz a gleccserre). A gond az lehet, hogy eléggé alacsonyan van, akkor igazán jó, ha a hosszú pályákon le lehet sízni a völgybe. Húsz kiló plusz súllyal a derekamon lementem a Kandahar pályán, azt mondtam, ahol Bode Miller lemegy, ott én is. Nem szoktam inni a pályán, de egy hüttében megkínáltak valami medvepálinkával. Innen a vagánykodás. Azt hittem, hogy belehalok. Többet nem vagánykodom.
10. Flachau-Wagrain. Nagyon kiépítették. Talán túlságosan. Jó kis történet. Elváltak útjaink a pályán, mondtam páromnak, jó akkor Jet felvonónál találkozunk. Fél napot kerestük egymást… minden felvonót jetnek neveztek el, SpaceJet stb.
11. Az utolsó helyet fogta meg a Zillertal Gletscher 3000 része: Rastkogel-Meyerhofen. Ahhoz, hogy átmenj (ha a fenti részen laksz, s ha nem akarsz autóba ülni) fentről sílécen Finkenberg-Meyerhofenbe, ahol remek pályarendszer van, fel kell menni a Rastkogelre, ahol mindig köves volt, gondolom a szél miatt. Azóta behóágyúzták.
Persze, ez a top személyes jellegű, időjárás és hangulatfüggő. Ahogy jeleztem, csalódás nem ért sehol. Sokan mondják, miért nem Olaszország... Nem tudom. Nyáron sokszor voltam, jókat hallottam Val Gardenáról, az egész Sella Rondaról. Talán. Egyelőre Vorarlberget tervezem, Schrunsba járt Hemingway is…
Ki is jár az általunk ismert terepekre? Úgy látom, nagyon vegyes társaság. A Zillertal régiót sok romániai látogatja, most például nézem, ki ül a másik asztalnál, és nyakalja a levest, mintha 40 év sivatagi bolyongásból érkezett volna, hát Berceanu miniszter úr, meg Pogea, a másik nevére már nem emlékszem. Hochzillertalban pedig Vasile Blagaval mentem szembe. A Zugspitz gleccseren egyszer csak nézem, ki ül mellettem: Bajorország akkori kormányzója, az ő nevére sem emlékszem, valószínűleg ő sem az enyémre.
Hogy ki hova jár? Ez nagyon összekeveredett, ugyanis egy-egy régióra átfogó síjegyeket hoztak ki (Zillertal, Kitzbühel, Montafon) tehát szinte mindenhol mindenki megtalálja a számítását. Vannak kivételek, ilyen Sölden is, ahol nincs Ötztal Card. Az idéntől van Tirol Superskipass, de ezt kockázatos megvenni, hiszen mi történik, ha másodszorra éppen nem tudsz kimenni. Az igazság az, hogy nem nagyon figyelem az embereket, nem igazán érdekelnek. Javasolom mindenkinek, hogy komolyan nézzék meg, hova mentek,főként azt, hogy milyen szállásra – ha számít az ár/minőség arány. Sokat segíthet az internet. Én a www.bergfex.com –ról indulok általában, jó portál a www.sielok.hu is.
A sízésnek van filozófiája – egyszer talán megírom. Mára tömegsporttá vált. A száguldozók és a hódeszkások zavarnak. No meg az, hogy betöltöttem a 120 kilót. Így nehéz, magas is vagyok, a nagy esés veszélyén kívül az is fennáll, hogy ha valakit elütök, valószínűleg nem éli túl, ezért nagyon kell vigyáznom. A sízés teljesen kikapcsol, semmire sem gondolok közben. Utána jöhet izomláz, bármi, úgyis nagyon „fent” érzem magam.
Remélem, hogy még néhányszor eljutok Tirol lejtőire. Szeretem azt is, hogy nem értem, amit mondanak az emberek, de, ha nagyon kell, tudok kommunikálni velük – angolul. Költséges hobbi, ez igaz. A tapasztalat azonban ahhoz vezet, hogy „ki lehet hozni”. Nagy bánatom, hogy hazánkban nincs komoly síterep, hogy ennyit kell utazni, hogy visszük oda a rengeteg pénzt. A kleinarli budi jut eszembe.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
