Reciklálták a díszkivilágítást Kolozsváron
F. N. 2009. december 03. 16:20, utolsó frissítés: 2009. december 04. 09:39Az önkormányzat a Mátyás-ház környékén spórolt: a város egyetlen igazi sétálóutcájába egyetlen égőcske sem jutott.
8,8 kilométer égőfüzér, egy kilométer fényfüggöny, 73 Boldog új évet! felirat, 670 oszlopdísz, 52 karácsonyfa és más dísz, mindez 1,2 millió lejért – ezzel öltöztette díszbe idén Kolozsvárt a polgármesteri hivatal. Bár állításuk szerint ez a mennyiség a tavalyinak épp a kétszerese, szemmértékre kevesebbnek tűnik.
Számos dísz, például a Deák Ferenc/Eroilor utca elején és végén elhelyezett nagy piros bigyók vagy a román színház háta mögötti park almái és körtéi ismerősek tavalyról. Színek tekintetében idén visszafogták magukat a díszkivilágítás tervezői, az elosztásban azonban a legjóhiszeműbb szemlélőnek is feltűnik némi tendenciózusság.
Elvégre kissé furcsa az, hogy a főtérre körülbelül feleannyi dísz jutott, mint a Bocskai/Avram Iancu vagy a Széchenyi/Mihai Viteazul térre külön-külön. És még azzal együtt is, hogy válság van, és spórolni kell, nem tűnik magától értetődőnek, hogy a Karolina/Muzeului tér, illetve a Mátyás-ház környéke idén teljesen sötétben maradt (volna, ha egy nagyvonalú vállalkozó ki nem díszíti legalább a saját épületét).
Nemsokára folytatjuk a többi erdélyi város ünnepi fényeivel - ha te is fotóztál díszkivilágítást, beküldheted a fotókat az ugyelet@transindex.ro címre.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását