Jóváhagyta a Guinness az erdélyi hagymarekordokat
2008. január 08. 09:49, utolsó frissítés: 09:49
"Hagymarekordokat" döntött meg két erdélyi település, amelyeknek sikerült elkészíteniük a világ leghosszabb hagymakötelét, illetve -koszorúját. A Szilágy megyei Szilágyperecsenyben és a Kolozs megyei Tordán szeptemberben történtek a kísérletek. A Guinness-rekordok bizottságának jóváhagyása mostanra érkezett meg.
A perecsenyiek hagymakoszorúja több mint négyezer méter hosszú, öt tonna és 45 ezer hagymából készült. A tordaiak hagymakötele ennél jóval rövidebb, csak 176,2 méter hosszú, de saját kategóriájában csúcsnak számít. A világrekordot felállító kötél 650 kilogramm vöröshagymából készült alig négy óra alatt.
A tavalyi tordai agrárfesztiválon tulajdonképpen önmagukat győzték le az Aranyos-völgyében hagymatermesztésből élő gazdák, hiszen addig is ők voltak a csúcstartók 134 méter hosszú hagymakötelükkel. A helyiek abban reménykednek, hogy a sorozatos rekorddöntésekkel vonzóbbá teszik régiójukat a turisták számára.
Perecsenyben a rekorddöntés alkalmából hatméteres hagymaszobrot is állítottak: a helyi lakosok úgy érezték, tartoznak ennyivel a megélhetésüket évszázadok óta segítő zöldségnek. A gigászi fémhagymára a pénzt Alexandru Tătar, egy helyi üzletember adta, aki hagymakereskedésből gazdagodott meg. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását