Lottónyeremény-rekord Kínában
2007. november 28. 16:05, utolsó frissítés: 16:05
Kína történelmének eddigi legnagyobb összegű főnyereményét: 102,7 millió jüant, azaz közel 35 millió lejt vitt haza egy lottózó. Az északnyugat-kínai Kanszu tartományban élő ismeretlen játékos 40 jüan értékben összesen húsz szelvényt adott fel. Ezek közül hét szelvényen ugyanazt a hét számot játszotta meg.
Kínában a szerencsejátékokat nem sokkal a kommunista párt hatalomra jutása után, 1949-ben tiltották be. A párt szerint a prostitúcióval és a drogokkal együtt a hazárdjátékok is csak a "társadalmi bajok forrásai". 1987-ben enyhítettek a tilalmon: bevezették Kína első lottójátékát, nyolc évvel később, 1995-ben pedig sportlottó néven újabb játékot engedélyeztek. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását